Magyar Hírlap online

TÖBB MINT VESZÉLYES

A nemzetpolitika alapkérdéseit célozta meg Stefka István főszerkesztő egy hete közölt vitaindító cikke (A magyar szép, MH, május 16.). Az írás apropóját a Harmadik évezred könyvsorozat Új államalapítás című kötetében megjelent tanulmányok adták. Folyamatosan érkeznek a reflexiók. A vitasorozatban elsőként egy történész gondolatait közöljük.

Sok apró jelét látni annak, hogy végre a polgári értelmiség is bekapcsolódik az országot módszeresen kifosztó szocialisták és a Magyarország polgáraiból tervszerű munkával, az iskolarendszer tudatos felszámolásával agymosott zombikat formáló, magukat szégyenszemre liberálisnak nevező SZDSZ-esek félreállításának nehéz küzdelmébe.

Sokakkal – főleg a megrendelő kívánalmai szerint manipulált közvélemény-kutatások szerzőivel – szemben hiszem és vallom, hogy ez nem lefutott játszma. Emlékeznünk kell rá, hogy még a vezető politikusok közül is jó néhányan a polgári oldal kétharmados győzelmét vizionálták 2002-ben és 2006-ban. Ma, 2009-ben már harmadszor hisszük, hogy győzelem, sokak szerint kétharmados győzelem vár ránk. Pedig láthattuk 2002-ben és 2006-ban is: több mint veszélyes játszma, ha vágyainkat kivetítjük a világra. Akkor azt mondogattuk, hogy a balliberális (valójában se nem bal, se nem liberális) koalíció hatalomra kerülése ötmillió embert tett szerencsétlenné. Ma már tudjuk, hogy irtózatosan nagyot tévedtünk. Csaknem tízmillió az áldozatok száma. És akkor még nem számoltuk a határon túl élő magyarokat.

Orwellt némileg módosítva: aki nem tanul a múltból, az soha nem fogja birtokolni a jövőt. Az értelmiség szervezett, koncentrált, céltudatos fellépése nélkül most sem fog menni. Kivált, ha még mindig nem tudjuk, kivel állunk szemben. A hatalomgyakorlásnak az államszocializmusban – nem kis részt a szovjet totalitárius minta átvételével – elsajátított technológiája óriási tudást, tapasztalatot, szinte behozhatatlan előnyt jelent. Ennek ledolgozására kellene a polgári média felhasználásával összefogni, mert csak így lehet érdemben segíteni a saját híveik körében vastapssal, szeretet- és bizalomáradattal fogadott – és ezzel a helyzetértékelésben óhatatlanul elfogulttá váló – politikusokat. Vannak biztató jelei az értelmiségi szerepvállalásnak. A vitaindító cikk is ilyen. De ilyen Vámos Györgynek a Magyar Hírlapban közölt csütörtöki levele a régóta írástudóhoz méltatlan, gyalázatos szerepet vállaló Paul Lendvaihoz.

Az is biztató jel, hogy mint hallom, a fiatalok alkotta Nézőpont Intézet a belpolitikai helyzetről készült elemzéseit eljuttatja a Budapesten működő diplomáciai képviseletekhez, és ezzel máris kiváltotta az amerikai nagykövetség (dez)informálását évtizedek óta saját privilégiumának tekintő SZDSZ-vezérkar őrjöngő dühét.

Bizony, az értelmiség szervezett segítségét sokkal jobban fel kellene használni az euroatlanti világban a magyar polgári oldalról kialakult kép formálásához. Tetszik, nem tetszik, a nyugati vezetők szemében roppant könnyű összemosni a rasszizmus minden formájától magát ezerszer elhatárolt Fideszt a szélsőjobbal. Csak akkor kényszeríthetők távozásra a tolvaj – mindazonáltal "baloldali" – milliárdosok és az értelmiség szégyenévé vált álliberálisok, ha minden lehetséges fórumon százszor elmondjuk, ezerszer leírjuk, milliószor elemezzük: azért "nácizzák", "rasszistázzák" a parlamenti választások remélhető győztesét, hogy még idejében lejárassák az erre a vádra okkal-joggal érzékeny világ előtt. A győzelem után újult erővel folytatják majd, mert a legkevésbé sem érdekli őket, hogy a nyilvánvaló, otromba rágalommal nem csak a Fidesznek, a hazájuknak is ártanak. Számukra ez nem szempont.

Persze, nem gondolom, hogy az értelmiségnek csak a külföldi lejárató kampányok elleni küzdelemben kell hogy feladata legyen. Környezetemben egyre gyakrabban tapasztalom, hogy az emberek kezdik felismerni, mi a hazai szélsőjobb szerepe az elkövetkező hónapokban. Értem én a szélsőjobb híveinek mélységes dühét, kétségbeesését, de nem tudom elfogadni az általuk vallott és terjesztett gyűlölet mindent átható, parttalan tombolását. A semmilyen pozitív, érdemi programmal nem rendelkező társaság összes megnyilvánulása érzésem szerint – ahogy régen, szokás volt mondani, "objektíve" – a szocialista-szabad demokrata politikai elit uralmon tartását szolgálja.

Tudom, hogy ezekre a mondatokra a Magyar Hírlap fórumán nekem címzett mocskolódások reagálnak majd. Azt is tudom, hogy nem kis részt a hatalom technológiáját jól ismerő szocialista és liberális párti aktivisták bújnak meg majd a legtrágárabb szélsőjobboldali gyalázkodások mögött.

Mégis, még egyszer megismétlem – lassan mondom, hogy mindenki megértse: a polgári értelmiség felelőssége a médiában és azon kívül is minden erővel, minden eszközzel elutasítani a gyűlöletáradatot. A jobb- és a baloldalit is. Másként nem győzhetünk.