Magyar Hírlap online

Gauleitert Athénba

Álláspont

Pénzt és életet! Méghozzá azonnal, mosolyogva és lelkesen, mindenféle nemzetieskedés és hazafiaskodás és egyéb antidemokratikus, uniós elveket tipró egyénieskedés nélkül!

Az Európai Unió és az IMF októberben ezekkel a feltételekkel ígérte oda Athénnak az újabb kölcsönmilliárdokat. Leegyszerűsítve: hajlandók új hitelt adni, és a régit átalakítani, amennyiben a görögök azt és úgy teszik, ahogy ők azt kérik. A „kérés” biztosítékaként alakuljon nagykoalíció, amelyet vezessen egy technokrata, név szerint Lukasz Papademosz. A görögök szeressék őt, hiszen a neve is szeretni való, sugall éppúgy bensőséges apai szeretet mint a démosz, a köznép iránti elkötelezettséget. Továbbá bízzanak benne, hiszen az unió is bízik – a jó Papademosz évekig Frankfurtban, az Európai Központi Bank központjában edződött. Szakember, technokrata, nyíltan a görög pártcsatákba sem bonyolódott. Milliárdos vagyonáról sem tudni, libákkal sem barátkozott, jobb mint a magyar Bajnai, pedig ő is milyen snájdig ember volt.

S láss csodát, mindezek ellenére a görögök mégsem szerették.

S itt most álljunk meg egy pillanatra.

Általános közhely: a görögök eladósították magukat, uniós pénzen süttették a hasukat a napon, most már ne sírjon a szájuk, hogy vissza is kérik ezt a pénzt. Az meg végképp a szemtelenség netovábbja, hogy amikor a végórában segít nekik a világ, az sem tetszik nekik. Lehet itt sorolni a magyar szemmel álomszerű szociális juttatásokat, segélyeket és béreket. Amelyeket most elvesznek.

Elvesznek, mert pénzt behajtani a legegyszerűbben a szociális és egészségügyi szektorból lehet, kirúgni pedig – esetünkben legalább 150 ezer embert – az állami intézményektől és vállalatoktól.

Mondhatnánk, azt kapják, amit megérdemeltek. Azt kapják?

A görögök nem úgy általában nyúlták le az uniós pénzeket: a politikai és gazdasági elit, elsősorban a szocialista Papandreu-klán privatizálta ezeket a támogatásokat. Aztán csöpögtettek ebből a népnek, mert választásokat is kell nyerni a folytatáshoz. Nem titok, hanem szégyenteljes realitás, hogy a görög politika konzervatív oldaláról is benne voltak a buliban, váltógazdaságban ment a kassza ürítése.

A kasszáé, amelyet Brüsszelből töltöttek fel rendre, berlini és párizsi jóváhagyással. Most vérig sértődnek az unióban, mondván, a görögök csaltak a számlákkal. Tényleg csaltak. Ám ha valamiben, könyvelésben Brüsszelben rendkívül jók: tudniuk kellett, hogy Athénban átverik őket, csak éppen hagyták ezt. Mert jól fizetett.

Például a franciáknak, akik az athéni metró építéséért cserébe reálisnak értékelték a pofátlanságig kozmetikázott görög költségvetést. Vagy éppen a németeknek, akik szép lassan átvették a görög bankrendszert. S természetesen hiteleztek továbbra is lelkesen helyi szinten, önkormányzatnak és polgárnak egyaránt. Nem volt titok, hogy lufit fújnak, de fújták töretlenül.

Aki itt áthallást hall a hazai ügyekkel, nem véletlenül hallja.

A már említett jó Papademosz kormányfő nem tudta átvenni az uniós receptet, miszerint a kormány mindent építsen le, ami leépíthető, s mindent adjon el, ami eladható.

Nem tudta, mert a görög politikai elit nem hagyta, hiszen ez már lassan nemcsak a tolvajlás terepének, hanem az egész görög államnak a leépítését is jelentené. Nem tudta, mert a görög polgár fellázadt, nem akarta egyedül állni az elmúlt évtizedek közös számláját.

Berlinben ezt megelégelték. Papademosz uniós helytartó fölé német gauleitert akarnak küldeni Athénba, aki teljhatalmat kapna a görög adórendszer és költségvetés fölött. S aki még mindig nem érti, mit jelent ez: a német elképzelés nemcsak Görögországra vonatkozik, hanem minden, illetve bármelyik uniós országra, amely külső támogatásban részesül.

A görög pénzügyminiszter erre azt mondta: ne akarja az unió, hogy választani kelljen pénzügyi segítség és a nemzeti önbecsülés között. Ne akarja, mert ezzel nemcsak az unió szép szolidaritási és esélyegyenlőségi ideáljai kerülnek szemétbe, hanem maga az unió is egy szűk pénzügyi érdekcsoport végrehajtó szervezetévé válik.

Másképp: a görög válság az unió válsága is, ha Görögország megfojtásával akarják megoldani, magára a szép és egységes Európára vetnek hurkot.

A múlt század közepén nem ezért álmodták meg az Európai Uniót, s mi sem ezért léptünk be nyolc éve.