Félidőben

Vagy mi vagy senki – így összegezte mondanivalóját Orbán Viktor miniszterelnök a tizenegyedik kötcsei polgári találkozón. Két év kormányzási öröksége, hogy el kellett takarítani az itt hagyott szociális és pénzügyi romokat, végig kellett gondolni Magyarország és az IMF nem éppen gyümölcsöző kapcsolatát, vissza kellett szorítani az államadósságot és az MSZP-SZDSZ által létrehozott költségvetési hiányt hétről három százalékra kellett lefaragni. Nem vitás: a valutaalappal a 2008-as rossz helyett jó megállapodást kell kötni. Ehhez megvannak a feltételek. A kormányfő úgy látja: jelenleg a jobboldalnak nincs alternatívája, csak a jobboldal tudja sikeressé tenni Magyarországot és leküzdeni a válságot.

Miért hangzott el mindez ilyen magabiztosan Kötcsén, a zártkörű polgári pikniken? Nyilván az elmúlt évtizedek baloldali politizálásának tapasztalatát szűrte le Orbán Viktor, s ez nem más, mint kudarc kudarc hátán. A rendszerváltás óta eltelt huszonkét évben tizenkét évet volt hatalmon a szocialista-liberális koalíció. Elődeihez hasonlóan az ország tervszerű eladósítása, a stratégiai ágazataink áron aluli eladása, a kisvállalkozások tönkretétele, a növekvő munkanélküliség, a gyermekes családok elszegényítése, a csaknem kétszázötvenezer (egymillió ember) devizahiteles szociális biztonságának szétverése kísérte működését.

A miniszterelnök szerint a baloldal alkalmatlan az ország vezetésére, mert ilyen felfogással képtelen sikereket elérni hazánkban. A balliberális oldal, akárcsak Nyugaton, szentül hisz a piac mindenhatóságában. A válságot csak külföldi hitelekből kezelné. A baloldal nem hisz az emberi teljesítményben, az önbecsülésben. A baloldal – emelte ki a miniszterelnök – nem tud mit kezdeni a nemzettel. S végezetül: a baloldal nem tudja integrálni a közösségeket.

Igaz megállapítások. Folytathatnánk azzal, hogy a baloldal – létezése óta – feszültségeket gerjeszt a társadalmi osztályok és rétegek között. Ez az éltető ereje. Az általa okozott feszültség – legyen az politikai vagy etnikai – kirobbanásakor a zavarosban halászik, könnyen a maga javára fordítja a felfokozott ellentéteket, a gyűlöletkeltést. Utalhatnék a 2006. október 23-i rendőrterrorra, a cigánygyilkosságokra, vagy a belügyi dolgozók egy részének „bohóclázadására”.

Bebizonyosodott: ha hibákkal is, de ez a jobboldal, a Fidesz–KDNP pártszövetség az országot nem véletlenszerűen, érzelmektől vezetve, személyes érdekek alapján, s nem külföldi nyomásra, ajánlásokkal kormányozza. Észrevehető, hogy a nemzetközi pénzvilág egyes köreinek, az Európai Unió baloldalának folyamatos és erőteljes támadásai ellenére az Orbán-kormány növelni tudta mozgásterét. Nem fogadta el, hogy kicsi, gyenge, kizárólag másoktól függő ország lennénk. Nem fogadta el, hogy az eladósodottságból, adósságcsapdából nem lehetne kitörni.

Végül az Orbán-kormány elutasította azt a baloldali ideológiát, miszerint kevesebb munkával egyre többet lehet keresni. A jobboldal ma is azt vallja, a munka értéket teremt, és csak akkor érhetünk el sikereket, ha növeljük önállóságunkat, csökkentjük energiafüggőségünket. Ez konfliktusokkal jár – szögezte le a kormányfő, de a harcot vállalni kell Magyarország érdekében.

Kötcsén a közös beszélgetés nem kevés tanulsággal, útravalóval szolgált a következő két évre a nemzeti értelmiség számára. Orbán Viktor egyértelműen megfogalmazta: nincs időnk a kétharmad birtokában hátradőlni. A 2014-es jobboldali választási győzelemhez nem elegendő a parlamentben megvívott politikai csatározás. A magyar jobboldalnak, ha újra győzni akar, elsősorban saját magát kell legyőznie: a hiteltelenséget, kishitűséget, reménytelenséget, az önfeladást. A nemzetben gondolkodó véleményformálóknak bátraknak kell lenniük, aktivizálniuk kell magukat – emelte ki Orbán Viktor –, a konzervatív értékek megőrzése mellett élére kell állniuk a változtatásnak, sikeresen kell kezelniük a válságot.

Mert ha visszatérne a baloldal, ugyanott folytatná, mint 2002-ben, és – ezt már mi tesszük hozzá – a fordulat katasztrofális következményekkel járna a magyarság számára.