Magyar Hírlap online

"Fegyvert, s vitézt éneklek"

A reményem szerint végleg mögénk vetett idők mély züllöttségét, alantasságát, nemzetellenességét honvédségünk lezüllése, lezüllesztése mutatja legtisztábban. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektora lehetett nálunk egy simlis alak, körülötte jó pár – azóta már letartóztatott – hasonszőrűvel. Természetesen tisztelet a helytálló becsületeseknek! Szekeres Imre honvédelmi miniszterségét a história, a hadtörténet bizonyára a Linder Béla-félék szintjén fogja megítélni. Szóval, a „csiszlikek” és a „csiszlikovák” országlása idején az állami életünk züllöttségét, mélypontját mutatta a magyar honvédelem. Nemzeti önbecsülésünknek tartozunk, hogy e dicstelen korszaknak örökre vége legyen, s úgy emlékezzünk vissza rá, mint egy rossz álomra, amely igaz sem volt. Várjuk, hogy a honvédség körül ügyködő köztörvényes bűnözők a törvény előtt feleljenek tetteikért, s elnyerjék méltó büntetésüket. És ez a minimum!

Ha elgondolkodunk saját mentalitásunkról, be kell látnunk: a magyar katonanép, a székely-magyar még inkább az. Vérrel kiérdemelt katonai erényekkel. A magyar társadalomban mélyen gyökereznek harcos honvédő múltunk által meghatározott katonai erényeink, mint a becsület, a helytállás, a bajtársiasság. Az áldozat, ideértve a hősi halált is, a magyar katonának temészetes, ha a haza, a nemzeti közösség védelme, boldogulása ezt megkívánja. Ezt akarta zárójelbe tenni, ezeket a bennünk élő ősi érzéseket kiégetni, a honvédséget közönséges zsoldossereggé, vagy valamilyen őrző-védő céggé torzítani a mögöttünk hagyott kurzus. Ezért szükséges a gyökeres szellemi megtisztulás, a megújulás, s egyben a visszatérés múltunk vérrel megpecsételt honvédő értékeihez.

A honvédség mostani, Szent István-napi remek bemutatkozása, díszelgése, kezdetét jelentheti egy hosszantartó és bizonyára gyötrelmes újjáépítkezésnek. Bízunk Hende Csaba honvédelmi miniszterben és a magyar honvédség új szakmai vezetésében, valamint abban, hogy tisztában vannak e feladat fontosságával és nagyszerűségével. Több mint ezer esztendő katonai teljesítménye, áldozata, az örök magyar katona harcai, hősi helytállása predesztinál arra, hogy olyan honvédségünk legyen, amelynek minden közlegényéről és tisztjéről elhihetjük, hogy esküvállalásuk – „A hazáért mindhalálig!” – férfias, komoly és igaz. Hihetjük, hogy ma is hiteles a „nagy háború” több mint félmillió magyar hősi halottjának sírjai fölött ez a felirat: „Sorsotok a sorsunk marad!” Hihetjük, hogy békében nyugodhassanak, hogy áldozatuk nem volt értelmetlen, s emlékezetük nem a porba íródott. Miután a nemzet – mondják – „közös emlék a múltból és közös terv a jövőre”.

Minden más, így a pénz is, a zsold is csak ezek után jöhet.