Ez már olyan, mint Afrika
Hirdetés
Megdöbbentő elemzés jelent meg nemrég a brit The Guardian című lapban A jólét nem csorog le, hanem adóparadicsomokba áramlik címmel.
Nem az a megdöbbentő, hogy a cikk által elemzett jelenség létezik, hanem az, hogy egyrészt mekkora volumenű a vagyonkimentés, másrészt, hogy mennyire tehetetlen a világ a pusztító következményeket illetően. A cím a neoliberális mitológia azon dogmájára utal, miszerint a „jólét lecsorog”, ami azt jelenti, hogy azért kell mindig a gazdagok számára adni az adókedvezményeket, mert majd ők ezt a pénzt befektetik, ettől gyorsul a gazdasági növekedés, és mindenki egyre gazdagabb lesz.
Az egykulcsos adó gondolata a leglátványosabb eleme ennek a mitológiának, hiszen ez értelemszerűen a legnagyobb jövedelműeket juttatja még kedvezőbb helyzetbe. És a liberális mitológia szerint a gazdagok alig várják, hogy azt a sok ingyen pénzt, amit az adócsökkentésekkel ajándékba kapnak, a szegények javát szolgáló munkahelyteremtő beruházásokra költsék. Azonban az egykulcsos adó, ahogy az várható volt, nálunk sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nem gyorsította fel a gazdasági növekedést, és nem növelte a foglalkoztatást, sőt ennek inkább az ellenkezője következett be. Ám kétségtelen az is, hogy a gazdagok, különösen a leggazdagabbak jövedelmeit a világon mindenütt igen nehezen „fogják meg” az adóhatóságok, mert a gazdagok értik a módját annak, hogyan kell kimenteni mesés jövedelmeiket. Az adócsökkentés, vagy akár az egykulcsos adó bevezetése sem szokta meghatni őket, a kimentés ilyenkor is zavartalanul folyik tovább, ahelyett, hogy itthon tartanák, s befektetnék jövedelmeiket.
A kimentés többnyire az adóparadicsomokon keresztül megy végbe. Az adóparadicsomok olyan államok, amelyek úgy versenyeznek a külföldi pénzekért, hogy a számlatulajdonosoknak anonimitást biztosítanak. Emellett alacsony adókulcsokat állapítanak meg számukra, és sok esetben a helyi ügyvédi irodák is segítenek eltüntetni a befektetők pénzét az otthoni adóhatóságok szeme elől. Óvatos becslés szerint is legalább 21 ezer milliárd dollár kerülte el az elmúlt évtizedekben az adózást, de valójában az adóparadicsomokba, offshore cégekbe menekülő tőke összege elérheti a 32 ezer milliárd dollárt is – ez pedig több mint kétszerese a teljes egyévi amerikai gazdasági teljesítménynek. Valójában a világon évente megtermelt jövedelem legalább 40–45 százaléka csorog be a globális feketegazdaságba. Ha ezt a pénzt megadóztatták volna, abból több reménytelen helyzetben lévő, főként ázsiai, afrikai és latin-amerikai állam problémáit megoldhatták volna. De könnyedén kezelhették volna az euróválságot is – derül ki a Guardian írásából. Összesen több mint tízmillió ember tart külföldön pénzt, de a teljes összeg majdnem fele mindössze 92 ezer (tehát nem egészen 1 százaléknyi!) ember számláin összpontosul – írta a tanulmány, amit James Henry, a McKinsey tanácsadó cég korábbi vezető közgazdásza készített a Tax Justice Network aktivista szervezetnek.
A számokból kiderül, hogy itt nem „kispályásokról” van szó. Az összeg fele olyanok kezében van, akik csak az ilyen adóparadicsomokban fejenként legalább százmillió dollárt, vagyis körülbelül 22-23 milliárd forintnak megfelelő összeget tartanak. És legalább ekkora, ha nem nagyobb azoknak a luxusingatlanoknak, -hajóknak, repülőgépeknek az értéke, amelyeket szintén a kisíbolt pénzeken vásároltak. Számos esetben az eddig összesen kiáramlott pénz meghaladja az adott ország éves nemzeti jövedelmét, vagy éppen a külső adósságállományát is.
Magyarország is ebbe a csoportba tartozik, a világ húsz legérintettebb országa közé sorolnak minket. A tanulmány becslései alapján hazánkból az elmúlt három évtizedben 242 milliárd dollárt menekítettek ki adózatlanul. Ezzel valamennyi közép-európai szomszédunkat túlszárnyaljuk, a sokkal nagyobb Lengyelország esetében ez az összeg csak 165 milliárd dollár, de még Oroszország esetében is csak 800, Kína esetében pedig 1200 milliárd. Az egy főre eső globális kifosztási ráta tehát Magyarország esetében kirívóan magas, csak latin- amerikai és leginkább afrikai országok előznek meg bennünket. Mindez egyúttal azt is jelenti, hogy az ilyen országok esetében a valóságos jövedelemkülönbségek sokkal magasabbak, mint amilyennek azt a hivatalos statisztikák mutatják.
Magyarország jövedelemkülönbség- mutatói egyébként az elmúlt harmincöt évben folyamatosan növekedőben vannak. Ez a döbbenetes adat azokat látszik igazolni, akik azt mondogatják, hogy hála istennek, a latin-amerikanizálódástól már nem kell tartanunk, mert azokat a brutális jövedelemdifferenciálódási szinteket már rég meghaladtuk, ami nálunk most zajlik, az inkább már afrikanizálódás. És valóban, aki veszi a fáradságot, és az ország keleti felében északról dél felé haladva végig járja a határtól húsz-harminc kilométerre lévő sávot, megrendítő tapasztalatokkal gazdagodhat. Az anyagi, fizikai, lelki, erkölcsi, szellemi lepusztulás olyan sokkoló jeleivel találkozhat, ami jelentős részben ennek a kisíbolt 242 milliárd dollárnak a negatív lenyomata.
Egyelőre valóban semmi sem utal arra, hogy cinikus uralmi elitünk szembesülne a vészjósló fejleményekkel, sőt mintha éppen a „végfelszámolás” gyorsításában lennének érdekeltek. No persze, az ember akarata szabad. Viszont újra és újra emlékeztetni kell arra, hogy a Teremtő a jogok, a lehetőségek és a felelősségek ügyét egy csomagban tartja. És el is érkezik majd az igazság pillanata.
Hirdetés
Hozzászólások:
Jó lenne tudni,hogy kik voltak azok a pénzemberek akik Orbánt rábeszélték az egykulcsos adóra,ami mindig is az szdsz agyament ötlete volt..Hatalmas jövedelemkülönbségek vannak ebben az országban,aki teheti az menekül ebből az országból,mert itt a megélhetés lehetetlen.Őszintén megvallva én nem értem,hogy hogyan nem törtek még ki éhséglázadások ebben az országban.Két munkatársam a múlt héten indult új hazát keresni ,mert itt nem látnak maguknak jövőt,elegük lett abból ,hogy a számlák befizetése után már alig maradt pénzük.Az új haza Skócia lesz.Ha ez így megy tovább akkor a fiatalok milliói fognak innen lelépni,aztán itt maradunk a nyugdíjasainkkal,kisebbségeinkkel teljes reménytelenségben,mert nem lesz aki termeljen.
"A Teremtő a jogok, a lehetőségek és a felelősségek ügyét egy csomagban tartja. És el is érkezik majd az igazság pillanata."__Hát igen erről jutott eszembe Villon egyik balladája amit a zseni Faludy fordított,A ha.lál tánc -ballada.Ajánlom mindenki figyelmébe.__"Éjjel borult a háztetőkre,s kuvikhang szólt a berken át,midőn a Bankár útnak indult,elásni véres aranyát.Az útkereszten vasdoronggal hét ördög várta s a Hal.ál:,s mikor kardot rántott,a csontváz fülébe súgta:"Mond szamár ,szamár,mit véded még a pénzed?Meghalsz s a kincset elviszem,s a kincs helyett eláslak téged ,akit nem ás ki senki sem".-Kufárok voltunk mindahányan,s az évek szálltak,mint a percek,véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk,Jézus herceg!"
Ebben a neo(náci)liberális világrendben az égvilágon semmiféle visszacsatolás nem lehetséges a politikai-és pénzarisztokrácia részéről akármekkora vagyonra, vagy hatalomra is tettek szert. A neo(náci)liberális uralkodó kaszt teljesen és visszavarrhatatlanul ELSZAKADT mind az emberektől, mind pedig a valóságtól.
1.2. Yoda, igazad van. Bár a megélhetési lehetetlenség miatti külföldön munkát keresőket nem keverném össze az "új hazát kereséssel", mert nem mindenkinek adatik meg hogy külföldön is tárt karokkal várják. Megfelelő szakma és nyelvtudás kell ahhoz is hogy folyamatosan dolgozhasson valaki és az még közel sem jelent egy új hazát, csak a vendégmunkás-létet.
Ez a cikk remekül próbálja összemosni a lopásból és a munkából származó jövedelmeket. Gratulálok. Az országból nem a valójában két kulccsal adózó munkajövedelmek áramlanak ki.
A kimentés oka, hogy a parzita korrupt intézményrendszerben egyre kevesebben bíznak, teljes joggal. Ahol jól működnek az intézmények, ott ma is van bizalom és nem vándorolnak a pénzek sehová..Svájc, Izland, Skandinávia nem szenved ettől, az emberek továbbra is sajátjuknak tekintik az intézményeiket..
Volt felszámolóként van egy kis rálátásom a vagyonkimentésre. A politika vastagon benne tapicskol az egészben - kezdve a brüsszeli döntéshozókkal. Magyarországról irtózatos vagyonokat tüntettek el a "vállalkozók" és soha sem hozták vissza és fektették be, hanem külföldi ingatlanokat vásároltak és saját céljaikra fordították. Addig amíg a miniszterelnökök, jegybankelnökök és más funkcik ilyen bizniszekben érdekeltek addig mit várunk az átlagpolgártól ?
Ott kellene kezdeni, hogy az offshore-t le kéne tiltani, mégpedig uniós szinten.
Tegnap volt itt egy cikk, hogy Londont ellepték a jachtok. Vajon milyen pénzekből szedték össze a rávalót ? Hm ?
Tisztelt Őslakos (No5)! Kérem, a lényeget nézze. Valójában 2 dologról szól a cikk, és szerencsétlen módon nem különíti el a Szerző ezeket, ezért tűnhet Önnek összemosásnak. Az első az egykulcsos adó ügye, amely hozzásegít a jövedelemkülönbségek indokolatlan, megmagyarázhatatlan, lassanként szégyenletes és hamis érvekkel apologizálható, de meg nem magyarázható növekedésére. A másik dolog a pénzek kimentése, valójában jobban közelíthetem úgy, hogy lopott-rabolt, becstelenül harácsolt pénzek kisíbolása. Ez a kiváltságosok szűkebb részének üzlete. Ha valóban akarnánk ellene tenni, megfelelő eszközökkel bizonyíthatnánk az adócsalást. Ha már a pénzek eredetét nem is lehet (?) tisztázni, pedig az is megérné. Vajon akarja-e a hatalom?
az offshore egymagában nem okvetlen jelent pénzkivonást, hiszen valamennyi "befektető" idegen országban működteti a vagyonát, egyik sem az értékteremtő közösséghez csatolódik vissza a megszerzett értékeivel. Sok minden más is szükséges hozzá. Az egész neoliberális pénzfolyam rossz mederben folyik. Egyes helyeken pustító árvizet, más helyeken pedig aszályt okozva. Hol kiárad, ott minden erkölcsöt elpusztit, hol pedig aszályt okoz, ott az életfeltéleket szünteti meg végérvényesen.
2.Yoda!Kifogástalanul elegáns a citált idézeted-eddigi szerepléseidet figyelve ez meglepetés számomra(kellemes)-de arra is találj idézetet,hogy miképp kerülhető meg-vagy ki mindez?De ne kormány,vagy rezsimváltásról irj,hanem valós és tehető lépésekről,és ne Faludy idézetbe ágyazva,hanem egyszerü szavakkal!Megalapozott szakmai,politikai zsargonnal,megoldással!Az elegáns irodalmi nyelvet mellőzheted!(bár elismerem brilliánsra sikeredett-gratula)
Az az igazság, hogy a pénz egymagában, emberek nélkül nem képes értéket teremteni, akárhol landol is. Viszont az emberek képesek arra, hogy a pénzgyűjtés hevében teljesen mellőzék az értékteremtést.
Mondjuk a SZUEZ, milyen értéket is "teremtett" Magyarországon??? Hiszen azt is kivonta Magyarországról, ami addig rendelkezésünre állt. Viszont a SZUEZ számára mi voltunk az ADÓPARADICSOM!!!!!
Bocs 17. heroes, de logikátlan a hozzászólásod! Az egykulcsos éppen fordítva, azoknak biztosít nagyobb hasznot akik CSAK DOLGOZTATNAK. A többlethasznot viszont NEM KÖTELESEK visszaforgatni. El is vadászgathatják az afrikai szafarikun, vagy dácsákat építhetnek maguknak belőle ugye Horvátországban. Ha csak egyetlen egykulcsos haszonélvező VISSZAFORGATTA volna a megnyer adókülönbözetét, máris több lenne a munkahely és a ABBÓL FOLYNA BE a hiányzó adó az államkasszába.
Tisztelt Heroes (No17)! Ön hamis érvet használ. Ugyanis a többkulcsos adó nem veszi el a többlet jövedelmet azoktól, akik "többet dolgoznak", hiszen a magasabb kulcs nem érinti az egész jövedelmet, hanem csak a jövedelemnek egy meghatározott szint fölötti részét. Tehát a többkulcsos adó egyenlő teherviselést jelent, ha az adózó teherviselő-képessége az alap. Más dolog, hogy a valóban magas jövedelműek nem "többet dolgoznak", hanem jó helyen vannak (államigazgatás, kötségvetési szervek, stb.). Tehát lehet, hogy Önnek nemzeti ajándék volt, hogy egyik napról a másikra a nettó jövedelme 20%-kal növekedett az egykulcsos miatt, de ezt ne tekintse saját kiválóságának eredményeként. Amíg sokan a fizikai minimum alatt tengődnek a Hazában, addig nincs helye a vadliberális egykulcsos rendszernek.
Most látom, Heroes alapból nagyon védte az egykulcsost, de azt az újabb javaslatot örömmel üdvözli, hogy legyen magasabb kulcs 3000 Euró fölött (vagyis 800 eFt fölött). Kiszámítható, hogy Heroes 300 és 800 eFt között keres. Tudjuk, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze, de ilyen pitiáner módon leleplezni saját magunkat...
Logikai bukfence aban vetettél #24. heroes, hogy MI IS ADÓPARADICSOMA vagyunk a külföldi "befektetőknek", de semmi hasznunk sem származik belőle a fiskális politika legális hülyeségei miatt.
Uramisten! Még mindig nem érted #27. heroes, hogy az óriási vagyonait senki sem munkával, vagy a tehetségével szerezte????? Akárhány kuilcsos is a jövedelemadó, MUNKÁVAL képtelenség magas jövedelemhez jutni, mert a éppen a törvények, többek között maga az egykulcsos egyszerűen nem engedik.
Én is védtem és védem is az egykulcsos adót! 1. Akinek annyi pénze van, azt nem érdekli hány kulcsos adó van, mert neki van egy kulcs nélküli ajtaja, ez a cikkben le van írva. Az olyan alsó középrétegek, mint mi pedig örültünk, hogy esetleg hamarabb ki tudjuk festetni a lakásunkat. Ám a CHF hitelek törlesztő részleteire elment az adón nyert pénz. Szerintem az egykulcsos adó jónéhány frankhiteles számára jelentette a fizetőképesség megmaradását. Az elv tiszta és világos volt, ha van egy réteg, aki többet kap, de nem offshore-ozik, az a többletjövedelem többletfogyasztás formájában beáramlik a gazdaságba. Hogy ez nem jött be, annak egyértelműen a forint elképesztő mértékű gyengülése IS (nem csak, is!) egyik oka.
Minden egyes forint csak értéktelen fillért fial munkafedezet nélkül.
Kedves STRAPA!Köszönöm az elismerő szavakat,igazán jól esett!Sajnos én nem vagyok egy túl okos ember,nem tudom a megoldást én se.Csak egyszerű emberként szemlélem a világot,és van véleményem róla,bár nagyon sok dolgot nem értek még.Egy biztos,az a fajta kegyetlen kíméletlen vadkapitalizmus ami itt létrejött 1990 után az nem működőképes a jelenlegi formájában.Régebben amikor már ennyire elviselhetetlen volt a világ akkor véres háborúk törtek ki,és egy időre az helyére tett mindent,megváltoztatta az emberi természetet is.Például azt se értem ,hogy a válság alatt eltűnt hatalmas pénzek hol vannak,hiszen a pénz nem tűnhet el,ha vannak vesztesek akkor a másik oldalon győzteseknek is lenniük kell.
28 turanida: Viszont lehet 2 vagy 3 adókulcs is, legfelül akár 50%-kal, akik érintettek egy fillért sem fizetnek, mert értik a módját a megkerülésnek! Az egykulcsos rendszer egyébként szolgálná azt a célt is, hogy szürkítse, netán fehérítse a gazdaságot, hiszten feleslegessé válik trükközni.
Szívesen megnéznék végre egy olyan műsort, amelyben a professzor úr és Bayer nem értenek egyet. Nem semmi kijelentés, hogy uralmi elitünk a végfelszámolásban érdekelt. Kíváncsi volnék az ötös számú párttagkönyv *donosának válaszára. Vagy a kérdésére. Egy dolog, amit másképp látok: a gazdagok nem ügyesek ahhoz, hogy kimentsék a pénzüket, mégcsak különös fortélyok birtokában sincsenek. Hanem van hozzá pénzük. Mert a pénzmentéshez, mozgatáshoz is nagyon sok pénz kell.
Elnézést, nem ide tartozik, de érti valaki, hogy a világ legnagyobb civil áldozatait követelő terrortámadás áldozatairól miért nem esett egyetlen szó sem a médiákban? (Hirosima, 1945. 08.06.)
33. Sün: Amit írsz, az igaz, tehát csak egy bizonyos jövedelem FELETT működik az offshore-ozás! Akinek havi brutto 250-300 ezre van, az nem tud trükközni! Akinek 5-600 ezre van, az sem! Az Ő többletfogyasztásukra épült volna az egykulcsos adó fogyasztásélénkítő hatása.
Jogászok által biztosított hálózatok kínálják az adókikerülést mint szolgáltatást. Kiviszed a pénzed valamilyen legális módon, ahol egy nevét eladott muksóra átiratják. Az operációért fizetsz 10%-ot és az egész műveletsor legális. Mit lehet tenni ellene? A gond a legtöbb esetben nem a te országodban van hanem a „befogadó” országban, ahol egy korrupt rendszer uralkodik és abból él hogy korrumpálja a korrekteket, elvtelen versenyelőnyt biztosítva számukra. És ahol a profit a szent nem a korrektség vagy az erény, ott ez a probléma nem probléma. Ezért hallgat a kérdésről az EU és az AEÁ.
A következtetés szomorú: a tények csak megerősítik azt a közismert igazságot, mely szerint (általános értelemben) a világhatalmi struktúrák szívében a profit a szent, nem az erény.
#32. guele! Gondolom, legalább három jövedelemadó-sávra lenne szükség egy normális gazdaság beindításához. Az életfeltételek minimális színtje alatt szerintem TILOS lenne adóztatni az embereket. Azon felül létezhetne egy normális kulcsos adósáv, ami mellett azért még egyéni szinten valamennyire fejlődni is lehetne az embereknek, családoknak. E fölött viszont tegy rá a kedves állampapa minden olyan jövedelemre a kezét, amit nem Magyarországon forgatnak tovább, akár vásárlással, akár befektetéssel, akár szintentartásra.
Azért szünt meg ebben az orszáhban 1,5 millió munkahely, mert bruttósították a béreket és bevezették az ÁFÁ-t. Ezzel megdrágították és teljen versenyképtelenné tették a magyar termelést, miközben rászabadították az importot. Ezt korrigálja lassan vissza az egykulcsos adó, mert a bruttó béreket már három éve nem emelik. Külföldre alapvetően a lopott vagyonok távoznak, amelyek ráadásul uzsorakamatra, felhatalmazás nélkül felvett külföldi kölcsönökből származnak. Felelős meg nincs.
Tisztelt Heroes (No27)! Idézem az Ön kedvenc szófordulatát: "többet dolgozik, hogy több legyen a jövedelme". Kérem árulja el nekem, hogy mondjuk Ön hogyan dolgozik többet a magasabb jövedelemért. Vagy mondjuk hogyan dolgozik többet egy főhivatalnok? Kevesebb kávészünetet tart, mint azelőtt? Vagy egy vállakozóra gondol? Többet dolgoztat másokkal, mint azelőtt? A vállakozó viszont nem biztos, hogy SzjA-val veszi ki a pénzt, hanem nyereségként, osztalékként, stb. stb. Vagy úgy, hogy a bútort nem adózott pénzből veszi, hanem költségként számolja el (lásd a félresikerült táncos-komikus csillárvásárlását)? Amíg többkulcsos volt, társadalmilag kialakult a fizetésekből származó nettó jövedelem rangsora. Bejött az egykulcsos: bizonyos réteg hirtelen fel lett értékelve (mi alapján?). Amikor Ön kezdett az egykulcsos miatt magasabb jövedelmet kapni, akkor Ön többet dolgozott, mint előtte? Hamis az érvelése.
Bogár Lászlót, akinek írásait mint demagóg propagandát szoktam qualifikálni, ma a szöget fején találta, amikor az egykulcsos adó tarthatatlanságáról, aszociális jellegzetességeiröl ír. Az egykulcsos adó védelmezöinek érvelése, hogy aki kétszer annyit dolgozik, kétszer annyi netto maradjon. Azt senki nem tudja megmagyarázni, hogy egy rezidens orvos, aki nem kap még hálapénzt, aki 120.000 forintból próbálja családját és magát eltartani, az valóban 15-ször kevesebbet dolgozik, mint pl. Szijjártó, akinek havi jövedelme a 2 millió forintot meghaladja? Nyilván nem, meg merem kockáztatni a kijelentést, hogy a rezidens orvos többet dolgozik mint Szíjjártó, föleg hasznosabb a munkája. Szíjjártó annyit keres, amennyit keres, de az említett példa talán megvilágítja, mennyire igazságtalan az egykulcsos adó. De a Fidesz ragaszkodik hozzá, még ha sokan belehalnak is.
28.TURANIDA!-PRECIZ!-Ugy van amint mondod is,hogy szorgalmas gurcolo onfelaldozo munkaskezekkel-SEMMIRE sem viheti SENKI emberfia-ebben a rotthadt vilagunkban! Es kepzeld csak el,hogy erre a felismeresre jutottak KOZOSSEN-a Nyugateuropaiak-ES!,-a KINAIAK is-NAPJAINKBAN!!!--Mert azon osszekottetesek-sogor-koma-jobarat..helyezkedesek..PARTtitkar/KISZtitkarokbol atvedlett *demokratak/polgariak/keresztenyek..* NEMZETI zaszlokba bugyelalva magukat es imponalnak a hubeleknek! A NEOliberalizmus/KAPITALIZMUS a VEGNAPJAIT eli! KONJEC NJEKIJE IS!-Az egykulcsos/"FLAT TAX"-hatranyosabb mint a progressziv-regressziv adoztatas-az adoSZINTje biztos,hogy csokken az egykulcsossal??-KETLEM!-A forradalmak,ehseglazadasok es sokszor a kriminalitas-melegagya az oriasi osztalykulonbsegekbol adodik!-VERES JOVO ELE NEZHETUNK!JAJJ LESSZ AZ EUistaknak!~
Attól hamis az egész elmélet, hogy akinél a többlet marad, az valójában SEMMIT sem dolgozik. A semminek viszont a kétszerese is semmi, viszont a haszna jóval nagyobb, mint annál, aki valóban kétszeresen is megdolgozik a jövedelméért.
Az egykulcsos adó elvesz az ország bevételéböl, meggátol egy valamire való szociális háló kialakítását, meggátolja a kiskeresetüek adócsökkentését. Az adócsalást persze nem gátolja meg. Egy szóval, az egykulcsos adó aszociális. Azokban a nyugati országokban, ahol a szociális háló kiépített, nem 3 vagy 4 sávos adó van, hanem sok száz. (Németországban pl. több ezer!!)
Tisztelt Cselo (No37)! Ha felébredünk, kellemetlen lehet, ha éppen a bilibe lóg a kezünk. Valóban, legyen nálunk hirtelen annyi az esztergályos bére, mint a boldogabb országokban. De ez még nem elég, minden házba legyen bevezetve az ingyenes sörvezeték. Egyelőre Kozel sör folyjon belőle, persze lesznek egyenlőbbek is, például Önnél Tuborg fog folyni. (Mondjuk ma már nem annyira menő dolog az esztergályosság, sokkal inkább CNC megmunkáló közpot kezelés az, amire szükség van... frissíteni kell a brossúrákat és a közhely-szótárakat.)
Ez a tolvaj kadarelit nagyon elcseszte a dogot....lessz ennek meg bojtje...ki mint vetett ugy arat....
44 Buxtehude: Szerintem ennél sokkal több kárt okoz az, hogy a fő energiaágazatok (gáz, villany) külföldi kézben vannak, na és persze a bankszektor, multicégek trükközései. Mert a nagy kavarás ezeknél van.
41 Buxtehude: többnyire nagyonis egyet szoktam érteni Veled, de itt most vitáznék. Szerintem nagyonis igazságos az egykulcsos adó, mert így arányos a teherviselés. Offshore éppen a többkulcsos, és föleg a magas adók miatt van. Ha itthon is akkora lenne az adó, mint az adóparadicsomban, senkinek eszébe nem jutna kivinni a pénzét. Az orvos és Szijjártó példája pedig nem az egykulcsos adó hibája, hanem a rendszeré, amely alulbecsül egy dolgos orvost, és túlbecsül egy tintanyaló, élösködö politikust.
csele, honnan veszed azt a hülyeséget, hogy az osztrák esztergályos 3000 € nettot keres? Ha egy pillantást vetsz a mai osztrák állásajánlatokba, akkor láthatod, hogy esztergályosnak óránként 12,50-14,00 €-t ajánlanak bruttóban. Ausztiában soha nem adnak meg kereseti lehetöséget nettoban, mert ugyanannyi brutto keresetért az egyedül álló több adót fizet, mint például az, akinek családja van. Az osztrák esztergályos havonta (heti 38,5 óra mellett) 2200-2450 €-t keres bruttóban.
49.Buxtehude!-EZ STIMMEL!~
Az igazság pillanata sajnos soha nem fog elérkezni.
Ahhoz ad1. a Kormánynak mindenféle szempontból le kell térdelnie a nép előtt.
ad2. a Rendőrséget és az igazságszolgáltatást (i betűvel együtt az elején, ez azért fontos ám) arra a feladatra kéne használnia amire létrejött, úgy hogy nincs kecmec. Nem akarásnak nyögés a vége...
Tisztelt na4 (No48)! Akkor arányos a tehetviselés, ha a LEHETŐSÉGGEL arányos. Ön szerint az az igazságos, ha az ökölvívásban is megszüntetnék a súlycsoportokat. Nem értek Önnel egyet. Az alacsony keresetből adót levonni azt jelentheti, hogy kisgyermekek kezecskéjéből csavarjuk ki a cumisüveget. A magasabb jövedelmű munkavállaló legfeljebb nem vadlazacot fog vacsorázni, hanem alaszkai tőkehalat, ha magasabb lesz az adókulcsa.
Mondtam én, hogy ez egy maffia állam ! A komplett állami intézményrendszer a gengszterizmus alárendeltje, a törvényhozással együtt. Méghogy önkormányzatiság ! Az adóhivatal is, ha csak tizede annyi energiát fordított volna az offshore banditákra, mint a filléres dolgokra, kint lehetnénk a sza.ból. Nincs ingyen ebéd ! Nincs ingyen ebéd ! Nincs ingyen ebéd ! Nekünk nincs, a gengszterek meg nem fizetnek érte !
na4, vitázhatunk az egykulcsos adóról. A Te érvelésed az, hogy a teherviselés arányos. Pont azt állítom, hogy nem arányos. A nagykeresetüek teljesítménye (ez Magyarországra hatványozottabban igaz), nem arányosan nö a keresetükkel. A naponta 1,6 milliót keresö Pintér, az egykori belügyminiszteri sofför, mennyivel többet teljesít, mint a rezidens orvos. Azok, akiknek havi 2 milliós brutto fizetésük van, nem "teljesítenek" tizszer annyit, mint akik 200.000 havi bruttoból kell élniük. Távolról sem vagyok annak híve, hogy ne legyen nagykeresetü ember, hiszen ez az alapja a tökefelhalmozódásnak, amire Magyarországnak égetöen szüksége lenne. Az adóparadicsomról csak annyit, hogy a probléma az, hogy a Magyarországon megtermelt nyereséget az impotens adóhivatalok nem tudják (akarják) megadóztatni, a csalók kiviszik a pénzt.
Majd Hagyótól visszaszerzi a fülkeforradalom.
ÛDVÖZLET, Mea Culpa
I.
Csodálatos Bogár úr teokratikus megközelitése a gyarló ember teremtette dolgokra!
Mindenben a gyarló ember a hibás; a Teremtö és gyarló a hatalom rovására de,
a gyarló ember teremtette hatalom is hibás, hogy hadja, hogy a Teremtö teremtette
hatalmat csak úgy ukmukfuk módján megröviditse a Teremtö teremtette gyarló ember!
Deresre a gyarló emberkével és 10-t veretni a gyarló seggére, hogy éreze a gyarló hatalom és a Teremtö haragját!
Magyarországon a "szolidaritás" eszméje, gondolata sajnos nem létezik. Azokban az országokban, ahol tényleg "gazdagok" élnek, a "gazdagok" szociális elkötelezettségi érzésük lényegesen nagyobb. Attól eltekintve, hogy egy Steve Jobs, Bill Gates valóban saját elgondolásaiból, munkájából alapozta meg sok milliárdos vagyonukat, tudják, hogy a társadalomnak, föleg a vevöknek is köszönhetik ezt. Pont ezért létezett Buffonnak, Bill Gatesnek a felhívása az amerikai milliárdosokhoz, hogy vagyonuk felét adományozzák jótékonysági célokra. Ennek a felhívásnak sok követöje volt, annak ellenére, hogy a nyugati országokban mindenütt progresszív adózás van.
ÛDVÖZLET, Mea Culpa
II.
A gyarló ember teremtette klerikális vagy kibbutz kommunizmus is, az értéket nem termelö gyarló hatalom, és értéket nem termetö nagy töke viszonyát a mindenkori szimbiózis alakitja, mely folyamatnak alkotó része a gyarló ember
teremtette feudál-korporativ termelési és visszaelosztási rendszer; s mely rendszert a gyarló emberkék úgy alkoták meg, hogy
folyamatosan borsot törjenek a Teremtö és a gyarló emberkék teremtette hatalom orra alá!
Fujj, fujj - a Teremtö teremtette a gyarló emberkék miket tudnak - ámen és salom - mint betanitott klerikális vagy kibbutz kommunizmusta köszönési forma!
Egy bizonyos jövedelem küszöb felett már a világon semmit sem kell tenni azért, hogy tovább hízzon a tőke. Elég jó papírokat vásárolni rajta, vagy jó betételben elhelyezni, és a folyamatos jövedelem biztosított. Ne meséljen arról senki, hogy az ilyen ember tízszer annyit dolgozik. Tündérmese.
Hát kedves Hölgyeim, sikerült összehozni, hogy valóságos indokokkal teljesen téves magyarázat jöjjön létre. Ne keverjük a dolgokat! Az egykulcsos adó a már megszerzett és BEVALLOTT jövedelmet adóztatja meg úgy, hogy akinek alacsonyabb a fizuja az kevesebbet adózik, akinek magasabb az többet. Annyiszor többet, ahányszorosa a fizetése. Ezzel szemben az offshorozás a NEM BEVALLOTT, vagyis NEM ADÓZÓ (nem itthon adózó) pénzekkel történik. A KETTŐNEK NINCSEN KÖZE EGYMÁSHOZ! Attól, hogy többkulcsos lesz az adó, az eddig sem adózott pénzek után továbbra sem fizetnek adót. Annak lesz nagyobb az adóterhelése AKI EDDIG IS FIZETETT!!! Ne csináljatok úgy, mintha mindig is egykulcsos adózás lett volna és most lám-lám felismertük, meg kell változtatni, hiszen ez okozta a bajt. A kilopott milliárdokat nem most vitték ki, nem az egykulcsos adózás 1,5 éve alatt, hanem az előző 20 év magasztalt sávos adózása mellett!!!!
44. Buxtehude, Nem ezen múlik. Ha a többsávos adózás lenne a megoldás, akkor az offshorozás, vagyonkimentés, adóelkerülés 1,5 éve kezdődött volna. Ezzel szemben éppen fordítva van. __ Nem azért megy kint jobban, nem azért nagyobb az adóbevétel, mert többsávos az adózás - miért ne lehetne mondjuk többsávos úgy, hogy a maximum marad 16%, a minimum 5%, akkor még ennél is kisebb lenne az adóbevétel, mégis többkulcsos a rendszer - hanem azért, MERT TÖBBEN FIZETNEK ADÓT!!! Ezt kell megváltoztatni, hogy akik eddig nem fizettek, azok is fizessenek adót. NEm azokat kell egyre jobban adóztatni, akik eddig is rendesen fizettek!! Az eddigi szja bevétel kevés volt, akkor meddig növelnéd az adókat? Legyen 50% az átlagbér felett? Vagy legyen 70%? Meddig fizessen többet akinek nagyobb a keresete? Miért nem húzol határt és döntöd el, ennyi a max. bevétel, a többit teljesen be kell fizetni a közösbe?
52. Egy_Igaz_Ember, Milyen alapon különbözteted meg az egyik ember fizetését a másikétól? Milyen alapon döntöd el, hogy ugyanazért az állami szolgáltatásért kinek kell adót fizetnie a jövedelméből és kinek nem? Nem mozijegyre megy az adó, nem arra fizetjük, hogy címer legyen az igazolványunkon. Ezzel a befizetéssel (és a többi adóval) van finanszírozva az ország: a jogrendszer, közoktatás, úthálózat, önkormányzatok, egészségügy, stb. Miért ne kellene adót fizetnie annnak akinek szerinted alacsony a fizetése? Miért nem az a bajod, hogy annyira alacsony? Miért nem az zavar, hogy annyian dolgoznak feketén, csalják el az adózást ügyes könyvelőjükkel? Ha az alacsony fizetésből nem kellene SZJA-t levonni, akkor miért kell nekik ugyanojan ÁFÁ-t fizetni? Miért nem azzal jössz, hogy pl. a minimálbéres semmiért ne fizessen adót?
Oldalak
24 óra hírei
Hirdetés
Vélemény
-
Alexa Károly:Hang az abnormális...Minden pénteken megveszem az Élet és... -
Szabó Palócz Attila:Áldás és békességMihály atya megtért társaihoz. Kamarás... -
Szentmihályi Szabó Péter:Sarkosan fogalmazvaÉrdeklődéssel olvastam a Méltányosság... -
Máté T. Gyula:Kifulladt lovasrohamA németek szeretnek minket. Kedvelnek, mert... -
Boros Imre:Mititei vagy hamburger?Nem az első és vélhetően nem is az... -
Sinkovics Ferenc:Három per háromAzzal, hogy ki kapott „szochazás”...
Könyv - Rendelés
-
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 692 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 3 150 Ft
Internetes ár: 2 835 Ft - 10% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 3 360 Ft
Internetes ár: 3 024 Ft - 10% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 5 000 Ft
Internetes ár: 4 250 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 392 Ft - 15% kedvezménnyel


A nap száma
Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 149