Magyar Hírlap online

2012. május 25., péntek, Orbán
2012-02-11

Engedélyezett sanyargatás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Perthben élő honfitársunk sorkatona volt, amikor a második világháború Budapest alá érkezett, s alakulatánál emberölés történt. Az alakulatot ugyanazon napokban kitelepítették a Bakonyba. Néhányan pár napra visszamaradtak, akkor történt a gyalázatos eset, ütlegeltek egy 18 éve zsidó fiút, aki ebbe belehalt. A két tettest később a népbíróság elítélte. A tett idején Zentai Károly hadapródőrmester már nem volt Budapesten, menetelt alakulatával nyugat felé. A fennmaradt periratokban valaki említette jelenlétét az emberölésnél, ennek alapján kezdeményezett eljárást Zentai ellen a háborús bűnösöket felkutató ismert zsidó szervezet. Az ügy évek óta folyik, de még csak a kiadatás jogi rendezésénél tart, még senki nem kérdezte meg Zentai Károlytól: hogy is volt az akkor? Ám az esemény, a bizarr részleteivel, állandó világhír, s az olvasók elé egy kegyetlen gyilkos képe kerül.

A magyar kormány 2005-ben kérte Zentai kiadatását Magyarország részére. Hosszas, többlépcsős jogi eljárás után O’Connor ausztrál belügyminiszter elrendelte a kiadatást, s ennek alapján 2009 novemberében Perthben bebörtönözték Zentait, és csak karácsony előtt, óvadék ellenében, társadalmi nyomásra térhetett vissza otthonába.

Zentai Károly ügyvédjének fellebbezése alapján a belügyminiszter kiadatási döntését Justice Neil McKerracher (szövetségi bíró) 2010. július 3-án megsemmisítette azon az alapon, hogy az nem állott a miniszter hatáskörében, s kiadatási döntése goromba, nem felel meg az emberséges eljárásnak, elmulasztotta figyelembe venni a vádlott korát és a rá váró megpróbáltatások súlyosságát. A szövetségi bíró kérdésessé tette a kiadatás alapját képező háborús bűn kategória alkalmazását is.

A belügyminiszter védelmében az ausztrál kormány ezt az ítéletet megfellebbezte. Nincs információ arról, hogy a magyar kormány tett-e lépést a szövetségi bíró ítélete ellen.

2011. május 16–17-én az O’Connor belügyminisztert képviselő ügyvéd (Stephen Lloyd SC szövetségi ügyvéd) nemcsak az ausztrál kormány, hanem a magyar állam nevében is fellépett. Ugyanis a hatodik éve tartó jogi huzavona nem Zentai ártatlanságáról vagy bűnösségéről szól, hanem a (magyar) kiadatási kérelem jogszerűségéről, arról, hogy az abban foglaltak megfelelnek-e a két ország közti kiadatási egyezmény valamennyi pontjának. Ebben az esetben a magyar államot az ausztrál állam képviseli.

A tárgyalás másnapján, május 17-én Nyugat-Ausztrália fővárosában, Perthben véget ért a Charles Zentai kiadatását 2010-ben megakadályozó bírósági döntés ellen a központi (szövetségi) kormány és Magyarország fellebbezési kérelmének kétnapos tárgyalása, de akkor nem hirdettek eredményt, s csak bejelentették, hogy – törvény adta jogukkal élve – az ítéletet később hozzák nyilvánosságra.

2011. augusztus 16-án kihirdették a májusi, kétnapos tárgyalás eredményét, amely javasolja felmenteni a belügyminisztert a gondatlan és helytelen döntés vádja alól, de volt még egy tétel, amelyben nem foglalt állást a High Court. Zentai Károly számára ez azt jelentette, hogy a belügyminiszter folytathatja a magyar kiadatási kérelem teljesítését, bizonyos feltételek tisztázása után.

Az ausztrál legfelsőbb bíróság december 9-én meghozott döntése értelmében a canberrai kormány kérvényezheti annak a felmerült akadálynak a tisztázását, amely szerint a „háborús bűn” nem létezett a magyar jogban 1944 novemberében.

Brendan O’Connor ausztrál belügyminiszter közölte: a kormány a legfelsőbb bíróságon fellebbezést nyújt be a szövetségi bíró indokolása ellen, amely szerint a „háborús bűn” a gyilkosság idején nem szerepelt a magyar jogrendben. 2011 májusában szélütés érte Zentai Károlyt ausztráliai otthonában, mégpedig kiadatási ügyének hétfői újratárgyalása előtt. A kisebb agyvérzés következtében a 89 éves férfi elvesztette beszédkészségét.

A második világháborút ellenségeik teljes elpusztításáig folytatták a győztesek. Nem elégedtek meg a fizikai elpusztítással, a jóvátétellel, kellett nekik az erkölcsi tönkretétel, a háborús bűnnel történt megbélyegzés is – háborús bűnös csak a vesztes félnél lehet. A történelemben is így örökítődik meg. Negyvenöt éves orosz megszállás, az ország újra megcsonkítása, kifosztása, tönkretétele nem elég annak igazolására, hogy Magyarország joggal félt a Szovjetuniótól, háborús részvétele igazolt és jogos volt.

A nemzetközi jogot mindig is a győztesek írják, s a 20. századi magyar történelem is mutatja, hogy kevés köze van az igazsághoz. Hatvanhat év után is kritika nélkül elfogadott – esetünkben Ausztrália és Magyarország részéről – háborús bűnösökre vadászni, magyar, illetve ausztrál állampolgárra, akkor is, amikor kétes értékű ÁVH-s, népbírósági meg regényből kiszedett, fantáziára alapozott vádakkal illetnek valakit, aki ott sem volt, csak azért, hogy folytatódjon a győzelmi nosztalgia. Ami Magyarországot illeti, érthetetlen, hogy a nemzeti kormány igazságügy-minisztere folytatta kommunista elődje népbírósági szórakozását. Ausztrália is veszélyes precedenst teremt azzal, hogy hitelt ad az eredményt mindenáron felmutatni akaró embervadásznak, aki bűncselekménnyel vádol olyan embert, aki nem is volt, nem is lehetett jelen a bűncselekménynél. Nyilvánvaló politikai perről van szó. A nemzetközi jogi eljárások során az igazságot felülírja a politika.

Megjelent az ausztráliai Magyar Életben
Csapó Endre

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Csak a piac! Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont