Élet az uniós csúcsok után
Hirdetés
A pénzügyi válság kitörése óta több mint tucatszor találkoztak és tanácskoztak az EU-tagországok felsőszintű vezetői, állam- és kormányfői. A média mainstream vonala újra és újra nagy reményeket fűzött és fűz ezekhez a csúcstalálkozókhoz. Általános vonás, hogy a csúcsok utáni történéseket a tanácskozásokról adott tájékoztatásokból nem lehet megérteni. A valóság kibontását ugyanis nem a politikusok végzik, hanem az élet. Sok minden akár hónapokig is homályban marad. Eddig a valós történések a bankmentésekről szóltak, no meg arról, hogy az EU a bankmentett országokban megszorításokat követelt. A bankmentett és megszorított államokban a gazdaság stagnál vagy zuhan. Hatalmas összegeket pumpáltak át az országok költségvetésein, amelyeket azonnal utalnak is tovább hiteltörlesztésre. Eközben növekszenek a megszorítások a költségvetés kiadási oldalain. A segélycsomagokkal arányosan nő az országok eladósodottsága, s ez újabb és újabb megszorítást igényel. Ezt diktálja a piaci logika. Ha a bankrendszer veszít a hiteleken, mint az Görögországban történt, azt az Európai Központi Bank olcsó források rendelkezésre bocsátásával kompenzálja. Így ismét jól mutatnak a banki mérlegek, fizethetők a bónuszok.A néhány napja lezajlott EU-csúcs várható hozadékait most az elhangzott kulcsszavakból igyekszünk rekonstruálni. A közvélemény gyors reagálásának ma minden korábbinál nagyobb a jelentősége, mert az elszenvedett két-három évnyi késedelem súlyos többletterheket rakott a választókra országuk eladósodása miatt. A bankmentésre felhasznált 4500 milliárd euró a közösség GDP-jének több mint 40 százaléka. Ez vitte fel az eladósodás átlagos szintjét további mintegy húsz százalékkal. Bankunió, uniós bankfelügyelet, költségvetési unió, uniós szintű pénzügyminiszter… Ezek voltak a leggyakrabban hangoztatott jelszavak. Növekedésre is adnának 120 milliárd eurót. Nem kerülhetjük meg, hogy ne emlékezzünk arra, miként éltünk (1867–1918 között) olyan duális szerkezetű államban, amely a magyar fejlődés szempontjából jól működött. Tehát nem az elutasítás szándékával fordulunk az EU-csúcsok felé. Ha a költségvetési unióra és a közös pénzügyminisztériumra gondolunk, mégis ezt kell tennünk. A hajdani osztrák–magyar államban a közös pénzügyminiszter csak a közös ügyek (honvédelem és külügy) pénzügyeit intézte. A két funkcióhoz a két állam nemzeti jövedelme arányában járult hozzá. Egy ilyen típusú együttműködésben ugyanezekre a funkciókra és a hagyományos kohéziós célokra kellene közös költségvetést kialakítani. A költségvetési unió azonban nem erről szól. Ez a közös pénzügyminisztérium beleszólhatna a nemzeti költségvetésekbe azok elkészítésekor is, azaz a teljes pénzügyi szuverenitás feláldozása a cél. Ilyen mélységben még az Egyesült Államokban sem nyúl bele a szövetségi állam a tagállamok ügyeibe. Az effajta centralizmusra a romokban heverő bankok további mentése miatt van szükség. Erről szól a bankunió és az uniós szintű bankfelügyelet. Hol marad akkor az eddig sokat ismételt szubszidiaritási elv? Az elővágás már megtörtént. A bankmentő alapot ravasz módon eurómentő alapnak nevezték el. A választópolgár aggódik az eurója miatt, a bankokért azonban kevésbé fáj a feje. De fájt eddig és ezek után is a csúcsok főszereplőinek, és kiváltképp azoknak, akik őket mozgatják. A bankmentő alapba az államok költségvetése tehet pénzt, vagy vállalhat garanciákat. Ezek fedezetére helyet kell szorítani a nemzeti költségvetésekben, de úgy, hogy az államok deficitje se növekedjen. Ezt a célt szolgálná az EU-szintű költségvetési unió, valamint a pénzügyminisztérium. Ők mondanák meg, hogy hazánkban mennyi jut oktatásra, egészségügyre, tömegközlekedésre abból, ami marad az eurómentő-bankmentő csomagba történő befizetések után. A nemzeti parlamentek munka nélkül maradnának, csak az utólagos bólogatás lenne a dolguk. Az uniós kassza és az IMF-fel szembeni tartozások befizetése mindig elsőbbséget élvezne.Szóval ez nem az osztrák–magyar duális államszervezet feltámasztása multinacionális változatban, az már biztos. Hazánkat még további bajok is érhetik. Későn, de felfedeztük, hogy a fogyasztást és a forgalmat kell adóztatni erősebben, és nem a jövedelmeket. Azok ugyanis jól elrejthetők – a bérek kivételével. A tranzakciók adóztatása akadályt gördítene legalább a nagy jövedelmek egy részének kiszippantása és „leköltségelése” ellen. Ez nagyon nem tetszik uniós felebarátainknak. Helyette vélhetően az EU–IMF-tárgyalásokon ismét terítékre kerül az szja többkulcsos adóztatásának ötlete. Ezt a hazai ellenzék is támogatni fogja. Adózzanak a gazdagok jobban, mondják. Arról viszont hallgatnak, hogy az igazán gazdagok, mint eddig, ezután is elkerülik majd az adózást. A jegybank máris üvölt, és elszaladt az Európai Központi Bankhoz. Merthogy miként jön ahhoz a kormány, hogy a jegybankban jó kamatért pihentetett banki ezermilliárdokat is megadóztassa?! Ezek a kamatok nekik járnak! Ez is része a nemzetközi bankmentésnek. Ami a növekedésre adott 120 milliárd eurót illeti, az inkább porhintés, mint valódi intézkedés. Hasonlítsuk csak a bankmentésre kiutalt 4500 milliárdhoz és a tervbe vett további összegekhez! A növekedésserkentő 120 milliárd euró jó része az Európai Beruházási Bank tőkéjébe vándorolna. További hitelek felvétele viszont éppen azoknak lenne tilos, akik ma nem növekednek. Így bezárul a kör, és marad a lényeg: a korlátlan bankmentés. A kérdés csak az, hogy a politikai osztály kész-e a választóit elárulni, a pénzüket továbbra is elkártyázni. A bankmentő csomagokhoz ugyanis kell az ő hozzájárulásuk, csak így juthatnak soha meg nem választott hivatalnokok rendelkezési joghoz hatalmas összegek felett. Rövidesen kiderül, hogy az érintett parlamentek a választóikat szolgálják, vagy vannak egyéb, magánjellegű megbízatásaik is, amelyek miatt képesek megfeledkezni az esküjükről.
Hirdetés
Hozzászólások:
Jó lenne, ha a politikai elit rájönne, hogy nem a zs1do világbankárokat kellene finanszírozni, hanem a saját népüket! Ha nem jönnek rá, akkor ez az ő végük is lesz!
Államositani kell a bankokat.Le kell fejezni a finánctőke banki szuperfejét.Amig ez nem következik be,válság válság után jön,elnyomoritva a tömegeket.
Boros Uram ez igy levezetve teljesen világos!Egyértelmű!Eddig sejtettük,ma már tudjuk is!Akkor mégis- mit keresünk mégis az Únióban?Mert ugyan csórók vagyunk,és kilépés esetén maradnánk is,de nem lenne jobb a közérzetünk teljes függetlenedésünk esetén?Teljes gazdasági és politikai függetlenségünk szerintem megérne ennyit!Tehát-KILÉPNI AZ ÚNIÓBÓL!
...szerintem is ki kellene lépni, no meg a nato-ból is, csak az a baj , hogy a jelenlegi termelő kapacitásunk kevés a hazai igények kielégítésére...az "intervenciós csapatok" beözönlését nem is említve,alig várják hogy jöhessenek!...
Imre Bácsi, a múltadat tekintve nem azért van bankfóbiád, mert régen te is elk...tál valamit és mindenáron jóvá akarod tenni?
Adjatok már Imre Bácsinak valami lopni valót!
„A bankmentő alapba az államok költségvetése tehet pénzt, vagy vállalhat garanciákat. Ezek fedezetére helyet kell szorítani a nemzeti költségvetésekben…” Ennél a mondatnál gyanússá vált az IMF gyors és meglepő tárgyaló készségessége. Lehet, hogy hirtelen azért mutatnak hajlandóságot a tárgyalásokra, mert még időben bele akarnak szólni a költségvetésünkbe? Kikényszeríteni egy általuk meghatározott összegű „vállalási garanciát” a cikkben leleplezett BANKMENTŐ alapjukba, a legmodernebb pénzügyi feketelyukba?
5. adenauer: Imre bácsi azt válaszolná erre, mint a volt jegybanki főnökének anno, " Na ekkora marhaságért neked sem fognak lovas-szobrot állítani a Kossuth téren!"
- A kérdés csak az, hogy a politikai osztály kész-e választóit elárulni, a pénzüket továbbra is elkártyázni. - Kérdésben a válasz: A politikai osztály kész választóit elárulni, pénzüket továbbra is elkártyázni.
Előbb talán azt kellene tisztázni, hogy miért állt elő - ha egyáltalán elő állt és nem virtualitásról szól a történet valójában?! - ez a helyzet és miért nem tettek intézkedést a bankvezetők?! Itt az idő a rendcsinálásra, az angolok talán elkezdik, mert most tett javaslatot az angol igazságügyi miniszter az egyik angol bank tisztességtelen vezetőjének bíróság elé állítására! Bizony jó és ideje lenne ennek példáját követni, hiszen nem ismeretlen a magyarországi bankok tisztességtelensége a magyar igazságügyi szervek előtt sem!!
A magyar választók többsége ritkán ismeri fel valódi érdekeit, hogy Boros Imre végszavára reagáljak. Az pedig a magyarokon nem segít, ha más országok választói felismerik a saját érdekeite, egyáltalán nem. A magyar választó most éppen azon a szinten van, hogy károg a magyar állam 25%-os részvény*dona ellen a MOLban, eltintve attól a ténytől, hogy az osztrák államnak 33%-os *dona van az osztrák olajmultiban, az ÖMVben. Vagy a "stadionon": az ezek ellen üvöltők elfelejtik, hogy maguk is általában végignézték az összes európabajnoklsági meccset, és nyilvánvaló, milyen jó lenne, ha Magyarország egyszer bajnokságot rendezhetne. Amely a korszerű stadionok nélkül lehetetlen. Ilyen könnyű a magyar választót elhülyíteni. Akkor meg mit is akarunk, aki marha, és hagyja, hogy kifosszák, azon nem lehet segíteni.
jogkövető: Biztos, hogy azért akarják eltávolítani a bankvezetőt, mert tisztességtelen volt? Lehetetlen elképzelni, hogy azért kell mennie, mert nem úgy táncikált, ahogy fütyültek neki? Magyarországon leginkább a jegybank elnökét kellene fenéken billenteni.
"Ők mondanák meg, hogy hazánkban mennyi jut oktatásra, egészségügyre, tömegközlekedésre abból, ami marad az eurómentő-bankmentő csomagba történő befizetések után. A nemzeti parlamentek munka nélkül maradnának, csak az utólagos bólogatás lenne a dolguk. Az uniós kassza és az IMF-fel szembeni tartozások befizetése mindig elsőbbséget élvezne."______________________Vagyis az történne, mint a munkavállalói jogokkal - eddig csak a gyakorlatban tojtak rá, papíron védve voltak. Az új mktrvkönyvvel viszont az állapot legalizálva lett és persze lehetetlenné teszi, hogy megfelelő kormányzás esetén e jogok érvényesüljenek. A fenti idézetben szereplő folyamat is gyakorlat mind a mai napig. A bankunió, meg a közös pénzügyminiszter csupán legalizálná a gyakorlatot és persze lehetetlenné tenné, hogy egy esetleges nemzeti kormány változtasson a gyakorlaton.
A politikai elit nem arulhat el semit mert nar reg elarulta....Ez a tolvaj kadarelit..mar joval kilencven elott hazarulova valt...ma meg mar a hulyegyerekeik folytatjak az orokul kapott szellemiseget....csak most mar a ciganyok es zsidok is kupeckodnak a parlamentben...
T. Boros Úr!- Gratulálok, kitúnő írás, elemzés....
Svájci állam 12 bankja magatartását vizsgálja, mert együttmúködést, spekulációt gyanítanak...
-Meg kell tanulni a bankokat erőteljesen tisztes tevékenységre szorítani, szabályozni a kamataikat is.Pl newm lehetne több az általános hitelkamat az MNB-kamat kétszeresénél, -természetesen THM-ben értve...Amig termelőnek alig 10 % haszna lehet és az sok tényezőtől függően változhat, csökkenhet, addig nem kérhet többet a bank ennél, csakis kevesebbet.És az energia-cégek aránytalan áraival is kezdeni kell valamit: bank, energia és felvásárló-cégek garantálják a pénzügyi lehetetlenség állapotának fenntartását.-Feltőkésíteni a magyar lakosságot - és máris kedvezőbb stratégiai helyzet alakulhatna ki pénzügyben és gazdaságban...
16. Hogy lehet kedves Gozhaz,hogy megint 100%-ban egyetertek..mar feleslegesnek erzem a kommentelest, mert mindig tokeletsesn osszefoglalja a lenyeget...(a sok ertelmetlen, lenyeget nem erinto kommentel/ovel/ ellentetben.)
Persze azert a felveteseit kevesnek tartom..szerintem kamatmentes kozpenz bevezetese a szukseges..
Silvio Gesell írt a kamatmentes pénzről még az 1900-as évek elején. Érdemes utánanézni, elolvasni!
népszavazás !!! ------------ 1) MO maradjon-e az EU-ban ? ------------ 2) MO maradjon-e a NATO-ban ? ------------ 3) MO hagyja-e el az Euró célt, és ezzel szerezze-e vissza az MNB felüli hatalmat (mint UK) ------------ 4) MO maradjon-e a Schengeni szerzödésben ?
Még max. 5 hónap és bummm!!! az EU-nak...
Élet Magyarországon akkor lesz a magyarnak,ha felszámolja az 1945 óta tartó zs.dó hatalombitorlást!
Már napok óta tart az egyik legnagyobb, a 2008-as összeomlás utáni, pénzügyi botrány, de sehol egy sort erről nem lehet olvasni: Barclays Chief Executive Bob Diamond Resigns.
Bob Diamond has quit as chief executive of Barclays bank in a shock twist to the rate-rigging scandal.
Én speciel olvastam róla,és az Echo TV is bemutatta. Lényege, hogy a Barclay's bankház kereskedői manipulálták a kamatokat és a könyvelést, hogy jobbnak tűnjön a cég helyzete, illetve nagyobb hasznot kaszálhassanak. A Barclay's vezetője lemondott. Persze börtönbe nem fog kerülni, csak a munkáspárt vezetője szájkaratézik, némi szavazatot remélve a következő választásnál......
17.Slave:- szerintem azt jelenti, hogy közérdekben gondolkodunk mindketten....:-))- Kamatmentes közpénz?- Talán a régiós pénzek illetve az Erzsébet-utalvány ilyen módon múködtethető...?-Szervezés kérdése.-Alkalmas volna a pénzszúke ellensúlyozására, bizonyos mértékben.-De talán egy forint-keményítés, pénzcsere is sokat hozhatna, ..kiderülne, hol van elfektetett Ft.
22. ciseaux az a gyanúm, hogy a deviza-árfolyamokkal és a devizahitelesek csődöltetésével kapcsolatban még nagyobb nemzetközi botrány alakulhatna ki, ha hozzáértők összefognának, legalább Mo-n kívül Lengyelben is...-Itt legalább akkora botrány lenne, mint amikor a múlt században frankot hamisítottak.Csakhogy ennek inkább külföldi főszereplői lennének...Bá
r ki tudja, hiszen magyarok is vezetők itteni leánybankoknál...És ott az otöpö is...Benne vannak ezek a nagy svindliben, csak még hiányzik néhány valóban bátor és hozzáértő, akik a nyakukba borítanák a bilit...
#11. n.hunor! Tökéletesen egyetértünk, írásom is erről szólt, hiszen a magyarországi bankok vezetőinek a "zsinórmértéke" az MNB elnöke, aki már évek óta bizonygatja a lakosság számára saját tisztességtelenségét tetteivel! De miért tűri el ezt országunk lakossága,bizony nagyon jól meg lehetne "fürdetni" az összes tisztességtelen magyarországi bankot vezérével együtt?!
-Abban bizonyosak lehetünk, hogy semmiféle uniós csúcs nem fogja a magyar gazdaság és társadalom gondjait megoldani, -sőt, esetleg azok bebetonozásán fáradozhatnak inkább.Számos ellentmondás van az unió múködésében, az egyes tagállamok protekcionista helyzetet élvezhetnek, -ki tudja miért? És mindezek feloldására nincs terv, helyette egy közös pénzügyminisztert szeretnének, költségvetési ellenőrzést, stb. Ezzel tartósan megmaradnának a különbségek, a humán erőforrás zavartalanul oda menne az unióban, ahol jobban fizetik.maradnánk a gyepú-ország, fejletlenebb állapotba zuhanva, mint voltunk a rendszerváltás előtt...
Ha abból indulunk ki hogy Vizót sikerült elkapni lehet reménykedni,bár sajnos Kulcsár,Princz,Gyurcsány eddig megúszta.Az erkölcsi,lelki megtisztuláshoz az igazság bevallása és bűnbánat kell.És Isten majd eldönti hogy büntet vagy megbocsát.
A görögök már mutattak valamit: a legaljasabb bank úgy égett mint a zsír, a benne örömködő sátáfattyakkal együtt!_______________A magyar persze többet tűr, viszont mikor kitör - jaj lesz a bankároknak. Simorral azt teszik majd, amit a szerbek tettek a magyar falvak lakóival, az 1848-as szabadságharc alatt: vasrácson sütik meg. Így lesz belőle ingyenebéd....
h_t_t_p://hetivalasz.hu/forum/viewtopic.php?f=9&t=22:::::::::::::::::::::Olvasátok el, érdemes!
Tiltakozunk Kubinyi Tamás kirúgása ellen!
24 óra hírei
Eddig huszonnégyen haltak meg - A korábban bejelentett 51-ről 24-re csökkent hivatalosan... Hirdetés
Vélemény
-
Boros Imre:Mititei vagy hamburger?Nem az első és vélhetően nem is az... -
Sinkovics Ferenc:Három per háromAzzal, hogy ki kapott „szochazás”... -
Szentmihályi Szabó Péter:Sarkosan fogalmazvaMagam is sokszor tapasztaltam, milyen nehéz... -
Stefka István:Schulz mesterHuncut egy ember ez a német... -
Sinkovics Ferenc:Beszéljünk tabuk...Merkel asszony üzent, és itt most nagy... -
Flick László:Brüsszel pajzsaHős Achilles legendás pajzsát a...
Könyv - Rendelés
-
CD - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft - 10% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 2 690 Ft
Internetes ár: 2 287 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 2 975 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft - 0% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 392 Ft - 15% kedvezménnyel


Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 31