Magyar Hírlap online

Egy atipikus turistacélpont

Sajnálatos események miatt kapott a napokban a megszokottnál jelentősen nagyobb teret a honi sajtóban Etiópia: két magyar, két német és egy osztrák turistát gyilkolt meg az afrikai országban egy lázadócsapat, amely utóbb a tragédiával végződő támadásért igen, de a gyilkosságokért nem vállalta a felelősséget. Az etióp kormány szerint a gerillák a szomszédos Eritreából érkeztek, de az Afar Forradalmi Demokratikus Egységfront nevű mozgalom (s íme, már megint olyanok hivalkodnak elnevezésükben a demokráciával, akik hírből sem ismerik ennek a fogalomnak a jelentését) közleményben igyekezett cáfolni minden olyan szálat, amely az Etiópiától nemrég leszakadt államhoz kötné az akciót.

A nagyjából másfél milliós afar nemzet (népcsoport) jelenleg négy ország területén él: Etiópiában, Eritreában, Dzsibutiban és Szomáliában. Mellesleg Etiópia egyik tartományát is Afar szövetségi államnak nevezik. Nagyjából hasonlóképp képzelhetjük el a nemzetség helyzetét, mint a kurdokét, kicsivel más irányban. Gerilláik pedig az egységes afar állam megteremtéséért harcolnak – a terrorcselekményektől sem visszariadva. Ennek estek áldozatul az európai turisták, köztük a szegedi kutatók is.

A hazatért magyar túlélők a tragédia ellenére is igyekeztek hangsúlyozni, hogy a térség, ahol az incidens történt – Eritrea és Etiópia határvidéke – viszonylag nyugodt környék, ahol békés emberek élnek: „Az etióp népet nem szabad összemosni ezekkel a banditákkal” – mondta néhány nappal ezelőtt egyikük lapunknak. Ez pedig megerősíti egyik barátom szavait, aki néhány évvel ezelőtt járt Eritreában. Magyarországról direkt légi járat nem is visz oda, egyiptomi átszállással kellett repülniük.

Az ország nem tipikus turistacélpont, ahogy a barátom sem tipikus turista. Alapvetően kerüli az utazási irodákat, inkább a saját feje után téblábol a nagyvilágban. Mielőtt elutazna, könyvekből igyekszik a lehető legtöbbet megtudni egy-egy országról, annak kultúrájáról. S aztán máris csomagol… Szállást viszont nem foglal előre, azt mindig helyben keres, de kerüli az előkelő szállodákat, jobban szeret szobát bérelni a helyieknél.

Mi, kevésbé vállalkozó halandók Eritrea nevét az Etiópiától való elszakadási háborúról szóló híradásokból jegyezhettük meg, ezért talán veszélyesnek is gondolhatnánk a környéket. A barátom azonban megnyugtatott: a háború 2000-ben véget ért, azóta békében élnek ott az emberek. Ő Eritreából is annyira felkészült, hogy az útikönyvekből már elutazása előtt pontosan tudta, a főváros, Aszmara melyik mellékutcájának melyik sarkán nyílik az étterem, ahol a legfinomabban készítik a helyi ételkülönlegességet. Én is láttam ezt a vendéglőt, hiszen barátom olyan csodálatos fotókkal tért haza, hogy akárki csomagolni kezdene, ha végignézné a sorozatot. Ráadásul neki minden felvételhez története van, ami társaságban mesélgetve csak fokozza az utazási kedvet. Ha el tudunk képzelni olyan csodálatos természeti adottságokat, amelyek létezéséről hiába győzködne bárki is, nem hinnénk benne, akkor ott mindezekből minden egy helyen van. S köszönhetően talán annak is, hogy az ország műszaki fejlettsége nagyjából ott tart, mint Nyugat-Európa a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben. No jó: a negyvenes évek második felében…

Vagy még korábban…

Barátom gyakran felelevenített eritreai történetei közé tartozik, amikor a helyiek megkérdezték tőle: „Ti keresztény országból jöttetek?” Mondta, hogy igen. „És mióta vagytok keresztények?” „Ezer éve” – válaszolta. Erre csak legyintettek: „A mi őseink már kétszázban felvették a kereszténységet.”

A legenda szerint ugyanis az etióp birodalmat (amelyhez annak idején a mai Eritrea területe is tartozott) időszámításunk előtt ezerben alapította I. Menelik király, a zsidó Salamon király és Sába arab királynőjének gyermeke. Az pedig már történelmi tény – persze csak amennyiben hihetünk a toldozott-foltozott (s talán nem is mindig megalapozott) családfájának –, hogy az uralkodói ház, amely mindvégig ehhez a kapcsolathoz vezette vissza gyökereit, 1974-ig, Hailé Szelasszié bukásáig hatalmon volt. Persze, amilyen rossz emlékeket hagyott maga után „Júda törzsének hódító oroszlánja, az etióp Királyok Királya és Isten választottja”, nem lennék meglepődve azon sem, ha szakemberek könnyűszerrel bizonyítanák: abban a bizonyos családfában több a fikció, mint a valóság.

Mivel barátom gyakran mesélt történetei felkeltették az érdeklődésemet, utánanéztem kicsit a dolgoknak. Nos hát… Krisztus után a második században jött létre az Akszum Királyság, amely a negyedik században tette államvallásává a kereszténységet – így keletkezett az etiópiai kopt vallás. A régészeti kutatások szerint az időszámításunk előtti első évezredtől kezdve folyamatos volt a szemita beáramlás erre a területre, így tehát szinte természetesnek tekinthető, hogy később keresztények is szép számban érkeztek. Az Akszum Királyság és a későbbi Etiópia keresztények lakta területein, a mai Eritreában tehát cseppet sem meglepő, hogy már a kétszázas években elterjedt a kereszténység. Barátom elbeszélése szerint a helyiek a legősibb keresztény államnak tekintik országukat. Bő egy évszázaddal I. (Nagy) Konstantin előtt áttértek erre a hitre.

Barátom néhány évvel ezelőtt kipipálta hát Eritreát, s azóta más tájak felé fordult az érdeklődése, kiváló érzékkel megválogatott úti céljai között pedig nem kevésbé izgalmas és színes helyszínek szerepelnek. De a fotókat átküldte e-mailben, és azóta is őrizgetem, vissza sem kell adnom őket.

Nagy kérdés lehet, hogy a múlt heti tragédia után milyen lesz a térség biztonságának megítélése itthonról nézve, tény azonban, hogy akármennyire is a szabadságáért, egységes és független államának megteremtéséért harcoljon is egy népesség, egy nemzet, az ilyen jellegű terrorakciókkal nem szerez sem támogatókat, sem szimpatizánsokat szabadságharca vélt küzdelmeik mellé. Az afarok ügyének ezzel lényegében csak ártottak. Mert a fentebb idézett túlélővel mélységesen egyetértve, nem is mondhatunk mást, mint hogy ezek a gerillák aljas gyilkosok, banditák. Bizakodjunk abban, hogy az etióp bűnüldözés és igazságszolgáltatás révén eléri őket méltó büntetésük.

Fábián Tamás és Szabad Gábor pedig nyugodjék békében!