Magyar Hírlap online

Cápák a börtön körül

Pestre utazván Krisztinavárosban szállok meg, s természetesen benézek a Roham utcai antikváriumba. A filléres könyvek közt mindig lehet érdekességeket találni: az emberek már nemcsak hogy nem olvasnak, de az otthon könyvtárszobát tartó polgárok is kihalóban vannak. Potom kétszáz forintért vettem meg Richard Halliburton Varázscsizmával a Föld körül című riportkönyvét. A szerző a két háború közt világutazóként csavarogta be a földtekét, s a Tolnai Műintézetnél kiadott könyvében a Mexikói-öböl egy rejtélyes erődjéről is beszámol, amelynek dél felől kellett volna biztosítania az amerikai hajózás biztonságát a 19. században. (Angol, francia, spanyol veszéllyel számoltak a Fehér Házban: a polgárháború idején például francia segédlettel Habsburg Miksát kiáltották ki Montezuma utódjává.) Az erődöt végül is nem katonai célokra használták, hanem az unió veszélyes (ma „terroristának” is mondható) ellenségeinek bezárására: így Guantánamo ősének tekinthető. A Jefferson elnökről elnevezett erőd tizenhat évig épült a Száraz Tortugák egyik kis korallszigetén, a Mexikói-öböl északi bejárata fölött. Mint Halliburton írja, ha erődnek nem is, börtönnek – amerikai Ördög-szigetnek – annál tökéletesebb volt. Márpedig 1860 és 1870 között, a polgárháború és az azt követő véres rendcsinálás idején Washington nagy szükségét látta egy olyan börtönszigetnek, ahonnan lehetetlen elmenekülni. „A hatszáz főnyi helyőrségen kívül tehát egész sereg politikai fogoly került Jefferson nagy, boltíves helységeibe. Számuk az ezret is meghaladta időnként. A cápákkal teli vizesárok és a tenger meghiúsított minden szökési kísérletet.” S mindehhez járult a moszkitók terjesztette sárgaláz, amely az erődöt „a halál fertőzött kelepcéjévé tette”. S bár egy évtizeden át volt politikai börtön, az amerikaiak hosszú időre elfeledkeztek róla, pedig ennél nagyobb kő- és téglatömeget nem hordtak egybe a 19. század során a kőműveseik. (Ahogy nem szívesen emlékeznek arra sem, hogy a déliek elnökét, Jefferson Davist az északiak győzelme után vasra verve tartották a Monroe-erődben, vagy hogy egyik legnagyobb költőjüket, Ezra Poundot 1944-ben a pisai katonai börtönben a Mussolinivel való együttműködés és antiszemitizmus vádjával nyitott ketrecbe aggatták fel, látványosságul, akár a középkorban.)

Ma a Jefferson elnökről elnevezett erőd – az elnök naivan az ország jövőjét a farmerekben és a vidékben látta, s nem kedvelte a gyáripart – turisztikai látványosság. Halliburton arról is ír, hogy a 18. század közepén a haiti főváros a francia uralom alatt „forgalmas kikötő volt, vizében száz hajó is horgonyzott egyszerre, míg New York harmadrendű kis helyecske még akkor, és ha kereskedői megfordultak Haitiben, ámuldozva tértek vissza, hogy micsoda gazdagság és milyen ragyogó társas élet van ott”. A rabszolgák lázadása elsöpörte a leggazdagabb francia gyarmatot. Aztán a véletlen kedvező alakulása folytán Jefferson megvette egész Louisianát a franciáktól, hektáronként négy centért, s 1803 decemberében ünnepélyesen bevonták a francia lobogót a New Orleans-i zászlórúdról. Yankee világ lett francia világ helyett, s ma még a legnagyobb vudu varázsló fejében sem fordulna meg, hogy Port-au-Prince megint vetekedni fog New Yorkkal. Ám aligha véletlen, hogy New Orleansban született meg a modern varázslat, a dzsessz, amely tompított trombitahangjával az első világháború után az egész világot meghódította.