Bocsánat
Hirdetés
Tegnap – péntek 13! – arra ébredtem, hogy az ATV reggeli műsorában Rónai Egon, akinek még a hangja is jó svádájú, húzós, bejelentette: médiabéke van, mert valahol valamiért találkoztak a katolikus meg a felekezetekhez külön nem kötődő újságírók, és volt mondanivalójuk egymás számára. Később felbukkant ugyanebben a műsorban Márta István, aki a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) felelőseként megrótta Csáki Judit kritikust, mert a hölgy gyűlölködik, nem vesz részt az árkok betemetésében.Egyszerű földi halandó magasról szánakozik a médiabékére, neki teljesen mindegy, hogy az kitört vagy sem. Egyszerű földi halandó szerint a színész nem jobb- vagy baloldaliként lép fel a „világot feljelentő deszkákra”, Páskándi Géza szép és okos szavaival szólva, viszont ha lejön onnan, már szabadon vélekedhet a világ dolgairól. Egyszerű földi halandó lelkét nem dúlja föl, hogy az újságíró kinek a kenyerét eszi, jobbról vagy balról érkezik a hadtáp.Egyszerű olvasónak természetesen nincs igaza, ahogy sajnos nincs igaza a televíziónak sem, amikor meghirdeti a médiabékét. Még egy rendes fegyverszünethez is hosszú tárgyalásokon át vezet az út, meg kell mondani, fel kell tárni: ki, mikor, mennyiben volt részes a háború kirobbantásában, s hogy a csatazajban ki követett el sunyi kis háborús bűnöket. E háború egyik veteránjaként mesélnék el egy történetet, amely talán érdekes lehet az egyszerű olvasó számára is. Egészen közelről szemlélhettem, miként készülődik az az újságíró-szerkesztő csapat, amelynek nem tetszett, hogy Antall József miniszterelnököt, annak kormányát, minden intézkedését, rendszerváltó szándékát az akkori magyar sajtó egésze nemcsak bírálja, de gyűlölettől habzó szájjal szidalmazza is. A gyűlöletkórust a mára megsemmisült liberális párt vezényelte, szervezte, biztosította annak pénzügyi hátterét. A próbaszámot tervezgetve merült fel bennem, hogy olyan fiatalok kellenének ide, akik sok nyelven és értelmesen beszélnek. Be kell őket ültetni a Ferihegyi repülőtér VIP-várótermébe, akárki külhoni jeles személy érkezik a rendszerváltozással foglalatoskodó országba, tegyék fel szokványos kérdéseiket, s telefonon jelentsék az ügyeletes szerkesztőnek, mit gondol a híresség rólunk. Találtam is ilyen kislányt, régi kollégáim kislányát, éppen állástalan volt, de bírta a nyelveket, ahogy a nyelvek is bírták őt, örömest vállalta a játékot, hiszen még valami gyönge fizetést is ígérhettünk neki. Minden nagyon szép, minden nagyon jó volt, mindennel meg voltam elégedve.Egészen addig, amíg a kislány fel nem hívott telefonon, hogy közölje: nem vállalja. De hát miért, hebegtem, mégiscsak az én ötletem indult a levesbe. Hosszas faggatásomra azt mondta, azért nem jön Antall majdani újságjához, mert az majd antiszemita lesz. Ő meg, ugye, zsidó. Tényleg? S ki mond ilyeneket, érdeklődtem. Mondják, sokan mondják, mondta ő.A próbaszámot sem látta. Ő sem, más sem.De ránk került a bélyeg, ki lettünk nevezve antiszemitának. Antiszemitáknak.S mikor a lap megjelent, Új Magyarország lett a neve, s ránk rontott az egész magyar sajtó. Tehették, hiszen úgymond, antiszemiták voltunk. S az antiszemiták az emberiség, közelebbről a szakma szemetei, el kell őket takarítani, tűzre velük, de mielőbb. Teljesen mindegy volt, mit, mikor, hogyan, kinek írunk. Hiszen tehetségtelenek vagyunk, rendes magyar újságíró a közelébe sem megy ennek a lapnak. Hirdetést természetesen nem kaptunk, a teljes magyar sajtó úgy tett, mintha erről az Új Magyarország alacsony példányszáma, a benne megjelenő írások folyamatosan romló színvonala tehetne. Liberális barátaink, szakmainak látszó érvekkel vagdalkozó kollégáink somolyogtak nyomorunk láttán, megfeledkezvén arról, hogy a korábban már létező lapokat is a fizetett hirdetések tartották fenn. A lap néhány év múlva tényleg tönkrejutott. Nem a szélére, a közepére. Lefejezték ügyesen.És ezért még soha senki sem kért bocsánatot senkitől. Talán ezért nem megy még ez a médiabéke.Nem jött még el az ő ideje. Sajnos.
Hirdetés
Hozzászólások:
Igy van ez, ami nem balliberális azt meg kell semmisíteni az elvtársaknak. Igy volt, igy van és így is lesz. Természetesen nem kellene ennek mindig így folytatódni, hanem a sivatagban lenne ezeknek az újságíroknak a helyük, de eddig még nem látok a láthatáron semmiféle fényt, mert a magyarok mindig saját maguk ellen voksoltak.
Meg kéne próbálkozni egy olyan újsággal, aminek olvasásakor nem derül ki már az első oldalon, hogy az újságíró kinek a kenyerét eszi. Az is lehet, hogy objektív, elfogulatlan tájékoztatással, színvonalas cikkekkel a saját kenyerén is megélne.
Ott a gond, hogy még mindig mentegetőzik mindenki. Marhára unja az ember, hogy onnan a kiindulási alap, kedvelem-e a zséket vagy sem. És ha nem, annak következményei lesznek. Én antiszemita vagyok! És? Nincs jogom hozzá?
Bizony, az Új Magyarország is a Pannon rádió sorsára jutott egy sereg más médiával egyetemben. Szerencsénk van, hogy létezik ma már az internet, mert anélkül már csak a vándorköszörűsöktől és a hozzánk tévedt vándorlegények beszámolóiból tudhatnánk meg valamit a világról, vagy a szomszéd faluról. Habár, az igazságot ebben a véleménydömpingben sem könnyű kideríteni, de az interneten legalább válogatni lehet egyelőre. Mint olvasom, Ártunk-és Ormányunk már külföldi segítséget is kért az egyoldalú tájékoztatás bebiztisítására. De hiába, mert sokan beszélnek idegen nyelvet is. Csakhát nem túl sokan tudnak még mindig arabusul, meg egyben kínaiul is ahhoz, hogy felfedezzék a globális világot.
3. Itt a lényeg, a világ összes népével szemben antik lehetünk, csak egyel szemben nem. Vannak népek, mellyekkel szemben az antiság kiemelt dicsőség. Németek, Irániak. Antizik itt mindenki, aki a gazda kegyrire számít, pedig az mindenkit palira vesz.
#3. Elemer1! A média mára már agymosó-centrummá züllött és teljesen megfelejtkezett eredeti szolgálatáról, a HITELES tájékoztatásról. Az Új Magyarországal is az volt a baj, hogy naprakészen tájékoztatott az eseményekről. A Pannon rádióval pedig az, hogy állandó kapcslatvban állt a hallgatóival, és ha a Király utcában történt valami, azt félórán belül mindenki megtudhatta a szemtanúk telefonjaiból. Látod, a Magyar Hírlap is három napon át közli UGYANAZOKAT az eseményeket különböző cikkekben, amiket másutt már régen ki is tárgyaltak az internetezők egymással.
Látod #5. Savanyú, tegnap éppen a Bayer cikken dühöngte ki magát az egész fórum amiatt, hogy az újságíró szerint a "magyarokat gyalázni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem....."
Szentmihályi Szabó Péter a mai sarkosban pontos leírást adott a médiaprivilégiumról.
Ez a gyölölködésük eltart majd párezer évig. Az exodusz miatt 67-ben lerohanták a Sinai félszigetet. A holokaktusz miatt is eldurcáskodnak majd néhány évezredet. Addig csinálják, amíg valaki vissza nem szereli a gázórákat.
A "rendszerváltás" után egyetlen hetilap, a RING volt hasznos. Balaskó Jenő az összes politikai irányzatnak helyt adott a lapjában, de nagyon ügyelt a színvonalra. Roppant sok mindent abból a lapból lehetett megtudni. De a megmomndóembereknek egyáltalában nem tetszett, hogy nem ők diktálhatták, miről szólhat a politika.
*s
Ez a cikk figyelemre méltó,csak éppen gyógyszer nincs a megoldásra.És nem is lesz,legalább is Magyarországon.Itt az újságirók megássák kis pártos lövészárkaikat,és onnan lövöldözek egymásra.Én még nem olvastam olyan cikket,ahol a "másiknak" igazat adtak.A legnagyobb veszély padig az,amikor a hajdani ellenzéki újságirók,egy választási gyözelem után kormánypártiakká válnak.Akkor egyszerre,tisztelet a kevés kivételnek,vakká válnak...Egyébként,tudom,hogy nem illik ilyet irni,de Orbán mondta az igazat az EP inkviziciós kamrájában,amikor utalt arra,hogy az internet hatalmas elterjedése,más valóságot alakit ki.Szóval a nyomtatott újságirás,hátrányba került---Ez igy is van.Az ember már nem az újságért megy a postaládához,hanem bekapcsolja számitógépét....Az információáradat pedig hatalmas-----
csak kivancsi vagyok a gabor szé+lest moderalja e rendszer
csak kivancsi vagyok a gabor szé+lest= *s moderalja e rendszer vagy sem
moderalja, a *t nem lehet kommentbe emliteni, talan csak ugy hogy nem keskeny gabor, es szerintem ez nem tragar, becsmerlo hozzaszolas
erdekes hogy a sajtotermek gazdajat nem lehet emliteni :), egy kicsit sem sztalinyi szemelyi kultusz :D
21! A 16-os hozzászólásoddal egyet kell értenem!
"...sajnos nincs igaza a televíziónak sem, amikor meghirdeti a médiabékét. " - ***** Vajon melyik televízióról szól a fáma? És egyáltalán, mi az hogy médiabéke? A média kivel háborúzik, velem, vagy a másik csatornával, újsággal? Kubínyinak miért kellett mennie? Mert történészként összefüggéseiben magyarázta a világot? Vagy mert már ama csatorna sem magyar immár?? Ugye, ugye...
Az atv az a szennycsatorna Gotha! Róla szól a fáma.Médiabékét hirdetnek , miközben foggal , körömmel harcolnak az ellen.Talán , ha egyszer lesz olyan törvény , hogy a médiának semlegesnek kell lennie és ezt végre is hajtaná a hatalom , akkor csupán antiszemitázna az ellenség , de az akkor már dícséret lenne és nem szitok-szó!!! Értelmes ez így egy lélegzetvételre????
Egyébként nagyon jó a cikk! Számomra , mint egyszerű olvasó számára , egészen emészthető!
Szia Kova! Próbáltam a mondandómat és a felháborodásomat "átkötni" a többi tévére, és leginkább az Echo-ra, mert a húzóembereket sorra elküldték onnan, - már csak Szaniszló miatt érdemes nézni, - aztán kész! Egyébként tényleg jó cikk.
Nálunk nincsenek Anti Szemiták, csak Szemita Antik vannak!
31 ! Itt van Ő , közöttünk!
Lehet igaz Apáti úr visszaemlékezése az Új Magyarország elleni "helyből antiszemitázásról".
Ugyanakkor a lap akkori intenzív támogatója, olvasója stb.-ként
el kell mondanom, hogy a jobboldal érdekeit katasztrofális primitív módon képviselte.
Például 1994-ben a két választási forduló között az akkor ellenséges Magyar Hírlapot kellett olvasnunk, ha a választási kampány folytatásához szükséges választási adatokra szükségünk volt.
Az Új Magyarország ugyanis kizárólag az ellenfél indulati, érzelmi stb. lejáratásával foglakozott.
Higgye el Apáti úr, ránk nézve nagyobb csapás volt az Új Magyarország gyengesége és bukása, mint az Önökére!
"Találtam is ilyen kislányt, régi kollégáim kislányát, éppen állástalan volt, de bírta a nyelveket" Ez a kijelentés teljesen igazolja, hogy a kislánynak nevezett illető miért nem vállalta a felkérést. Ugyanis tipikus maszkulinista agresszió lealázó kifejezést használni valakire, aki felnőtt ember, és kemény munkát végez, mint amilyen a hazánkba látogató külföldi véleményformálók meginterjúvolása. Én sem vállaltam volna, ha így beszélnek velem, rólam. Ráadásul egyetlen személy nem lehet a "régi kollégáim kislánya", mert akkor ezzel megint becsmérlést követ el a cikkíró, hogy nem lehet tudni, hogy ki volt az illető apja. A jó újságíráshoz színvonal is kell ám.
Számomra az elképesztő, hogy egyesek 20 év után a Fideszről, még mindig mint politikai pártról beszélnek. A Fidesz maga a klasszikus MAFFIA (nagyjából 6-7 maffiacsalás szövetsége), abból is az eddigi "legzseniálisabb", amit valaha is felépítettek (elfoglalták a törvénykezést, a bíróságot, a rendőrséget, médiát, ipart, mezőgazdaságot, gyakorlatilag mindent). Ha így tekintünk rá, akkor minden lépésük logikus, érthető.
24. Gotha: bizony kedves Gotha, Kubinyi kirúgásán(vagy elmenetelén)megrökönyödtem - sok olyan ember távozott már az ECHO mtv-től akit kedveltem? Pörzse Sándor, Tóth Gy.László, a két hölgy (most nem jut eszembe a nevük...ja Kondor Katalin, és a jogásznő), Bencsik András, most pedig az egyik legnagyobb veszteség: Kubinyi Tamás - már az ECHO tv-t is a kiválasztottak irányítják?
36.antilib, - sajnos felmondtak Kubinyinak, olvastam a levelét, azt sem engedték meg, hogy elbúcsúzzon a nézőitől. (Bencze Izabella....) Már csak Szaniszló maradt, - aztán nem nézem többet !
Gotha, bizony nagyon úgy néz ki, ha ez a trend folytatódik nem lesz már nézhető TV-nk...
38.antilib, igaza volt Kovának, amikor azt írta, hogy Pörzsével kezdődött, - akkor fészkelte be magát Vámos. Azóta pedig sorra eltűntek azok, akiknek a véleményére még ad az ember...
24 óra hírei
Hirdetés
Vélemény
-
Boros Imre:PénzhamisságokBukni látszik a neoliberális szabadpiaci... -
Kovács Emőke:A tihanyi levendulásTihany nevéhez nemcsak a híres... -
Szentmihályi Szabó Péter:Sarkosan fogalmazvaInduljunk ki abból az örvendetes... -
Máté T. Gyula:Korszakváltó...„Egyeztessünk, Gordon” - mondja majd... -
Alexa Károly:„Egyek voltunk”Egy-két éve a nyári verőben felhajtani... -
Tamáska Péter:Berlin, 1953A berlini munkások 1953 nyarán szembe...
Könyv - Rendelés
-
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft - 0% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 5 500 Ft
Internetes ár: 4 499 Ft - 18% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 2 980 Ft
Internetes ár: 2 530 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft - 15% kedvezménnyel







A véres megtorlások ügyében nem történik semmi+ (videó)
Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 30