Magyar Hírlap online

Közízlés és megmaradás

Két mondat egymással szemben: "Az idegen szép" – "A magyar szép". Furcsa vita egy furcsa korban, ám az elmúlt húsz év történetét látva már nem is tűnhet olyan különösnek. Már-már megszokott szembenállása ez két akaratnak, két ízlésvilágnak, és ami a legfontosabb: két egymással élesen ellentétes érdekkörnek. Az egyik arra buzdítja a nemzetet, hogy forduljon az idegen felé, és lássa azt feltétel nélkül szépnek, ami nem jelent mást, mint azt, hogy a közösség, a nemzet feledkezzen meg önmagáról, s az idegentől mintegy megbabonázva, kövesse azt, majd pedig akarjon is vele azonosulni. A másik erre a szólamra felel, amikor azt mondja: ha van is szép vagy tetszetős az idegenben – amint van rút is, van visszataszító –, te maradj önmagadnál, a magad ízlésénél, és erről az alapról dönts szépről és jóról.

A közízlés ugyanis egy nemzet keretei között a nemzeti megmaradás egyik legfontosabb tényezője. Ha sikerülne a magyarságot visszavonhatatlanul belebolondítani a másság, az idegenség csodálatába, akkor azt is elérhetnék idegen lelkületű jóakaróink, hogy magyarságunk elidegenedjen önmaga kultúrájától, hagyományos értékeitől, és végül mindent, ami az övé, avíttnak, szegényesnek és szánalmasan nevetségesnek tartson. Gondoljuk csak meg: már ma is mennyi hajlandóság mutatkozik arra, hogy a magyar helyett, akár a mindennapi életben, akár a magaskultúrában lehetőleg az idegent fogadjuk el, abban lássuk magunkat műveltnek és divatosnak, vagy éppen haladónak, korszerűnek.

Mindaddig nem veszélyes jelenség ez, amíg csak átmeneti, amíg csupán az érdekességek iránti vonzalom szokásos megnyilvánulása. A baj akkor növekszik naggyá, ha már nemcsak a felületen, de a tudat, a lélek mélyén is rögzül az a térfoglaló idegenség, amely kiszorítja életünkből a saját szokásokat, saját észjárást, saját ízlést és lassan minden magyar sajátosságot. Természetesen nem arról van szó, hogy eleve zárkózzunk el mindentől, ami jó és szép, ha idegenből jön. Csupán arról, hogy a magunk ízlésvilágában elhelyezhető és asszimilálható legyen, és valóságos értékként gazdagítsa nemzeti kultúránkat.

Minderről talán nem is lenne olyan nehéz meggyőzni másokat, hiszen kimondva-kimondatlanul érvényes ez valamennyi nemzet törekvéseire, önazonosságának védelmére. Nálunk azonban egy kisebbségi ízlésterror körülményei között kap hangot az idegenség kultusza, és ennek az ízlésterrornak van erős politikai képviselete a hatalomban, az üzleti életben, a sajtóban. Vagyis nálunk nem csak kétes értékű divatáramlatok hatásairól vagy a világot átjáró globalizmus bizonyos fokú érvényesüléséről van szó, amely minden népet, nemzetet elér, és jó esetben felismerés és ellenálló képesség kérdése, hogy egyik vagy másik nemzet milyen mértékben védi saját értékeit, karakterét ezektől a hatásoktól. Itt, nálunk nagyobb a vész: az idegen akarat ráerőltetése a nemzet egészére. Ez pedig túl a gazdasági, politikai eszközök bevetésén, túl a szellemi élet minél magasabb szinten történő roncsolásán, megköveteli a közízlés átformálását és a lehető legalacsonyabb szintre szorítását. Legyen az ország Győzike országa, a magasabb kulturális régiókban pedig azoké, akik már kellőképpen eloldódtak a magyarságtól, és már annak az emlékétől is szabadulni akarnak.

Ez utóbbi törekvést tekinthetnénk még nagyvonalúan kinek-kinek a magánügyeként is, ha nem akarnák az egész magyarságot lebeszélni önmagáról. Ha pedig makacskodik, egyre harsogóbban rasszizmussal, antiszemitizmussal, cigányellenességgel rágalmazzák itthon és a nemzetközi sajtóban. Ha nem akarnának mindenáron, újra meg újra kulturális háborút szítani, hogy aztán végig sajnáltassák magukat a világon, és ezen a címen és ezen az áron kicsikarjanak maguknak minden elképzelhető díjat, kitüntetést, pénzt és elismerést. Mindez legyen az övék, de ne akarjanak megfosztani bennünket attól, ami a miénk, kultúránktól, az ősitől a modernig, és ne akarják átírni a magyar irodalmat és történelmet.

Végül jegyezzük meg önmagunknak is: ha nem akarjuk bénán átadni magunkat az enyészetnek, vegyük végre tudomásul, hogy kultúránk, műveltségünk, nemzeti hagyományaink és értékeink dolga nem elhanyagolható, neoliberális kultúrnyikoknak odalökhető mellékágazata a magyar politikának és államigazgatásnak, hanem magyarként való megmaradásunk elemi feltétele.

---

(Előzmény: Stefka István, A magyar szép, MH, 2009. május 16., Olvasóink reflexiói, május 22.,
Gereben Ágnes, Több mint veszélyes, május 23., Vámos György, A múlt jelene, május 25., Fricz
Tamás, A teljes újjáépítés, május 29., Pősze Lajos, A legszebb a magyar!, május 30.)