Az igazi baloldali

Bővebben a mai Magyar Hírlapban
A A A

Van egy gondolkodásbeli ficam, félresiklás, ami még ma is rendre visszatér a jobboldali átlagember szóhasználatában. Értem én, hogy fél évszázad alatt beléverték az emberbe, s a következő húszban is deformált gondolkodásúak szónokoltak a képernyőről, a megszokott kliséktől pedig nehéz szabadulni, de talán eljött az ideje, hogy az 1972-ben kiadott lexikonokat meg a ’83-as gimnáziumi történelemkönyvet kidobáljuk végre.

„Az igazi baloldali.” Ezzel példálóznak rendszerint, amikor döbbenten csodálkoznak rá a valóságra, tehát hogy a macska nyávog, télen hideg van, a vaj elolvad a napon és a baloldali ember hazaáruló. S akkor felsóhajtanak, majd miután röviden ostorozták a szóban forgó cselekvéssort, megjegyzik: de bezzeg az „igazi baloldali” az nem ilyen.

Nem, tisztelt hölgyeim és uraim, jó szándékú, ’69-es Gondolat-kiadványokon túlnőni nem tudó, derék nemzeti lelkek, ha eső idején nem állunk eresz alá, bizony megázunk. És hideg ellen sapka és kabát kell, nem elég csak sóhajtozni arról, hogy ej, most megfáztunk, de bezzeg, ha ez a tél „igazi tél” lenne, akkor mezítláb mehetnénk a havas utcákon.

Az 1972-es lexikonokon túlnőni képtelenek valami olyan öncsalásba ringatják magukat, hogy a baloldaliság az alapból helyes dolog, csak „elromlott valahol”.

Meg hogy a baloldaliság az humánus, embereken segítős, szociálisan érzékeny, derék dolog, helye van a nap alatt, csak a kommunisták elrontották. S közben az sem zavarja őket, hogy a baloldal nem gondolkodik úgy, hogy az ellenoldalnak helye van a nap alatt. Nem, azt fel akarja számolni, meg akarja szüntetni, ám a derék jobboldali az rendes, és várja egy életen át az „igazi baloldalit”. Aki persze nem jön. Nem is jöhet, mert az, amit a derék, egyszerű jobboldali hisz, egyszerűen nem létezik. Próbálom megvilágítani, hogy miért nem. Az univerzum jobboldali. Az ember is. Tehát van a normális, és ami ettől eltér, az a baloldali. Jobboldali, aki úr létére a hölgyeket szereti, és baloldali, aki ettől eltér. „Más.” Jobboldali, aki termel és félretesz, baloldali, aki ujjaival malmozik, és segélyt vár. Jobboldali, aki gyönyörű képet fest, mert az univerzum csodás, baloldali, aki pacákat halmoz és „másképp” látja a világot.

A jobboldali elfogadja a helyét a teremtés rendjében (tudja, hol a helye), a baloldali ellenben kapálódzik ellene. Sem a teremtést nem ismeri el, sem önnön helyét.

A baloldali nem az, aki sajnálja az éhezőt, és kenyeret ad neki, majd szól a gyárosnak, hogy emelje a szegény éhező fizetését. Nem. A baloldali úgy tesz, mintha az előbbit csinálná, de az éhezőt felhasználva igyekszik tönkretenni a fölötte állót, s elfoglalni a helyét. Az emberi nyomorúság a baloldalinál mindig ugródeszka, hivatkozási alap, hatásvadász szlogen. Mert a baloldali legfőbb jellemvonása az irigység, s mivel tehetségtelen – aki hozzáértő és becsületes, az nem baloldali – gyűlöli azt, aki valamit elért.

A baloldaliság lelki betegség. Magától baloldali ember nincs, hacsak nem uszítják és manipulálják. Alapból az ember úgy indul az életnek, hogy szeret enni, az ellenkező neműeket nézi, a szüleit szereti, nem a vadidegen szüleit, el akar érni valamit az életben, és a példaképei hősök. (Ezért imádta régen minden fiú Mayt, Vernét meg Jókait.) Ennek ellenkezője csak propagandával és agymosással (média) alakítható ki. Ebben az álvalóságban, ahol az idegent ugyanúgy kell szeretnem, mint a saját véreimet, és ahol a deviancia érték, ebben nem lehet tartósan létezni és boldogulni. Ilyen világ nem is alakul ki magától, csakis háttérerők támogatásával és segítségével tartható fenn. (Nem véletlen, hogy a baloldal bázisa eleinte egy szűk élősködő és deviáns réteg volt, de hát ezeket normális helyeken kiközösítik). És mihelyt beüt az összeomlás, a krach, pillanatok alatt visszaáll az, hogy a férfi az férfi, a haza az haza, van vezető réteg, és termelni kell. Mert ha nem áll vissza, elpusztul a közösség. (Mint ahogy pusztulás vár a fejlett, haladó szellemű és elképesztően demokratikus nyugati társadalmakra.)

Baloldali az alkoholista, aki nem köszön vissza a nyugdíjas pedagógusnak. A suttyó, aki firkál a liftben, s ha rászólnak, köp. A segélyért sorban álló, aki életében nem dolgozott, de követeli a lapos tévét. Az „akasszuk fel az uraságot” mondatot kiabáló Lenin-fiú. A „Vegyük el, mert neki több van”, a „Dögöljön meg, mert műveltebb”. A „Verjük meg, mert magasabb, szebb, iskolázottabb és tehetségesebb”. Ez a baloldal.

Szamuely Tibor, Korvin Ottó, Marosán György, Aczél Endre, Kádár János, Lukács György, Heller Ágnes, Tóta W. Árpád, Szabó Ervin, Biszku Béla.

Meg a médiasenki, aki felpofozná az aranyéremtől boldogan kiáltozó riporternőt, és ezt élő adásban be is mondja.

Nincs más. Ez az „igazi baloldal”.

Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 100

Hozzászólások:

...és ha rajtakapják tettein, hazudik, másra fogja, mások mögé bújik. "Nem én voltam!" "Nem csak én csináltam!" "A Pista is ezt tette!" Így védekeznek a gyerekek. Amíg meg nem nevelik őket. Ha lehet...
A baloldal infantilis.

Újabb remek írás - majd még kiszerkeszti a Bartus "igazi baloldali" László... Bár mindegy, mert ezeknek az "igaziaknak" és a "hamisítottaknak" mi csak egy mentális szemét, egy téves gondolkodású, átnevelésre váró lények vagyunk, akik még ha le is írják, amit gondolnak, akkor - természetesen - nácifasisztanyilascsörhehungaristacsőcseléksökredékorbánista a megszólításunk. Nem baj! Hadd rettegjenek! Van miért, rettenetes és tetemes az ő bűnük.

Ilyen a magát baloldalinak vallók 75, a magukat jobboldalinak valók 35%-a... Mert az ember mégiscsak ember, s mint ilyen, gyarló. Ha jobboldalinak, ha baloldalinak vallja magát.

Ezután a cikk után végképp kiderült, hogy Frankeinstein-fejű Pozsonyi Ádám egy elmebeteg, szélsőjobboldali firkász. Ez az írása is kirekesztő, általánosító és hazug. Ki a fene ő, hogy megmondja, ki lehet rendes ember? Szögletes-fejű Pozsonyi maga a szörnyeteg. Deviánsan is tartja a fejét. Az ilyen írásokkal saját lelki nyomorúságát akarja palástolni?

Kedves iglo, talán elk éne olvasni még egyszer, de figyelmesen a cikket, és összevetni a valósággal. Ez akkor bizony értelmet nyerne. Elismerem, hogy kellemetlen, ha valakinek tükröt tartanak a deformált erkölcsi felfogása elé.

Nem Pozsonyinak van deformált erkölcsi felfogása? Úgy hirdeti az igét, mintha ő lenne Jézus Krisztus. Kinek hiszi magát ez a pojáca? Még Bencsikék is gyakran röhögtek a hülyeségein az ECHO TV-ben. Mondjuk ránézésre meg lehet mondani, hogy valami nem stimmel a fejében... Gondolom ezt ti is látjátok.

Figyelj Oglo, maradjál már. Emlékszel, a legutóbb is, amikor találkoztunk az Asztalos laciékkel, amlékszel, az osztálytalálkozó után, már ott megmondtuk, hogy először is gyere össze egy nővel, mert 34 éves létedre még szűz vagy, másodszor tedd ki a zsebedből, amit lenyúltál a Horváth Attiláéktól. Egy sérült kis senki vagy, azzal a Fóti út melletti egy szobás nyomoroddal. Senkit nem zavar, hogy kopasz vagy, és hetente cserélsz inget. Csak tedd magad helyre és aztán személyeskedj. (Ui. rajtad röhög a fél vállalat)

iglo

Elemér1, csak nem az önéletrajzodat közölted? :P Vagy Pozsonyi Ádámét...:D Lúzer vagy, öcsém.

Mivel 4 év kilenc hónappal idősebb vagyok, nehezen lehetek az öcséd. Nem is szeretnék, mert nálunk a családban fürödni szoktak. De majd hétfőn az irodában visszatérünk rá....

Bocs, szabin leszek egész héten... De Pozsonyi Ádámmal deviánskodhattok, közösen. Csak ahogy szoktátok. Igazi jobboldaliak.

A félművelt Pozsonyi Ádám ezt írja a baloldaliságról: „Dögöljön meg, mert műveltebb”. A „Verjük meg, mert magasabb, szebb, iskolázottabb és tehetségesebb”. Ez a baloldal..... És hozza példaként Szabó Ervint.....Nézzük ki volt ő: Átfogó művelődési hálózatot tervezett, az ő szellemében indult meg a könyvtári hálózat kiépítése. *s néprétegek számára igyekezett hozzáférhetővé tenni az intézményt, különös tekintettel a hátrányos társadalmi helyzetűekre.....Hogy jön egy Pozsonyi Ádám, ez a dologtalan idióta, hogy egy Szabó Ervint a szájára vegyen? Hogy kaphatott tollat a kezébe ez a félkegyelmű bolond? :D :D :D

Nem ártana az alapokkal képben lenni, ha már huhogunk és koiktatunk. Kedves Iglu vagy ugly...

"„Az egyenlőségnek és a világbékének a proletariátus diktatúrája alatt megvalósuló tökéletes társadalmáról vizionáltak a világmegváltó forradalmárok, köztük a szélsőbaloldali, anarchista Szabó Ervin (született Schlesinger Sámuel Ármin) is, a fővárosi könyvtárhálózat vezetője, az intézmény mai névadója. Természetesen Tisza Istvánt ő is a fenti vádakkal illette, sőt egyenesen az „emberiség veszedelmének” nevezte a Népszavában a magyar miniszterelnököt.

A budapesti szélsőbaloldali anarchisták osztrák elvtársai terrormerénylettel hívták fel magukra a figyelmet: Friedrich Adler 1916 októberében meggyilkolta Stürgkh gróf osztrák miniszterelnököt. Adler abból indult ki, hogy a Monarchia egész politikai vezetése, mindenekelőtt Stürgkh, felelős a háborúért, a merénylettel pedig az volt a célja, hogy mi

hogy minderre egész Európa közvéleményének figyelmét felhívja.

A sikeres osztrák merénylet híre budapesti elvtársaikat is fellelkesítette. Hamarosan terrorakció megszervezésébe fogott a Svájcból nemrég hazatért anarchista, Duczynska Ilona, és a fővárosi könyvtárhálózat akkori igazgatója, Szabó Ervin – derül ki Dalos György A cselekvés szerelmese című, 1984-ben megjelent könyvéből. Megjegyzendő, hogy a kiadványt Hajdu Tibor és Litván György lektorálta. (Hajdu az egyik legjelentősebb kortárs marxista történész, az ugyancsak marxista Litván György pedig Szabó Ervin életútjának és munkásságának legalaposabb ismerője.)

Az összeesküvők a merénylet részleteit a Németvölgyi temetőben beszélték meg. Végrehajtását Duczynska Ilona vállalta magára, noha Szabó Ervin ezt határozottan ellenezte. Arra hivatkozott, hogy a Svájcból jött fiatal lányt senki sem ismeri, s emiatt netán külföldi ügynökként fogják megbélyegezni. Szabó Ervin magára vállalta volna a gyilkosságot, egyrészt mert egyenrangú ellenfelének hitte Tisza Istvánt (!), másrészt olyan súlyos cukorbetegségben szenvedett, hogy állítása szerint „egy gyors *os ítélet csak megrövidítené szenvedéseit”. Végül épp fizikai állapota és testi fogyatékossága (egyik szemére vak volt) győzték meg arról, hogy nem tudná sikeresen végrehajtani a tervet, a feladatra a kitűnő céllövő Duczynska Ilona sokkal alkalmasabb. Szabó meghátrált, de a gyilkosság kitervelésében aktívan részt vállalt”

(Hogyan akarta Szabó Ervin meggyilkolni Tisza Istvánt?)

igló!!!
Sajnos ez az igazság. és az igazság fáj mindig a legjobban. Ilyenek vagytok! Sajnos.

Elöljáróban: sosem voltam semmilyen pártnak a tagja (már nem is leszek). A "létező szocializmust" erősen bíráltam, bár akkor és ma is baloldalinak gondoltam/gondolom magam. Amit viszont nem értek, az a jobboldal primitívebb részének őrjöngése a másként gondolkodókkal szemben. Ez az írás nem a baloldalt, hanem alkotóját minősíti! Pozsonyi, Pozsonyi...neked Krisztus se lenne jó, hiszen ő is "baloldali" volt!

Ádámka a zuglói Ungvár utcai általános iskolában is a leghülyébb volt.Bencsik Andrásnál benyalta magát,aki bevette a Demokrata kör c. műsorba ahol hozta a szokásos formáját.
Iglonak igaza van.

Remek írás! Az igazi baloldaliak magukra ismertek, mint a hozzászólásokból látszik.

,,... a macska nyávog, télen hideg van, a vaj elolvad a napon és a baloldali ember hazaáruló." --- Ez bizony betalált! Jogos a pont.

Hát, kispofa, nektek baloldaliaknak annyi! Ne is vergődj tovább.

Gratulálok a szerzőnek!!!!!!

Azért segítettem, mert látom, hogy identitás zavarod van. Olvasd csak el a szerző cikkét figyelmesen! Rólad is szól.

ez egy jó írás. És jellemző a balos *kalapokra, hogy érveik nulla, csak személyes jellegű mocskolódásokra képesek. Cáfolj proli, ne a szerzőt *tasd...

Bringa, te mit csinálsz itt? Nincs most gyűlés a munkásőrklubban? esetleg ott fontoskodhatnál...

na, hát akkor legalább megtudtam, h a bal-libertariánus Ghandi igazából egy alkoholista, hazug kis *, aki mindig is irigy volt. meg persze meleg, ezért vadidegenek szüleit szerette.

köszönöm Pozsonyi Ádám, hogy felnyitottad a szemem, remélem sok ilyen cikkel örvendezteted meg az igazságra szomjazó jobboldali polgártársakat.

aláírás: egy jobboldali, aki tudja is, hogy az micsoda

a * az természetesen g.e.c.i akart lenni, csak fennakadt a rendszeren

a Ghandi pedig Gandhi

,,A baloldaliság lelki betegség. Magától baloldali ember nincs, hacsak nem uszítják és manipulálják. Alapból az ember úgy indul az életnek, hogy szeret enni, az ellenkező neműeket nézi, ..." --- Jó meglátás. Hiába, no: Pozsonyi remek író. Lerántja a leplet a balosokról, az abnormalitásról, ahogy szokta mondani. Helyesen!

azt sem tudjátok, h mit jelent jobboldalinak lenni

Ádám! Ennek a cikknek biztos helye van a Very Best Of Pozsonyi válogatásban

józsef attila, mint fos baloldali, nulla ember. szevasztok!

"Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől." -olvasom a hozzászólásom felett. Ha ennek az irománynak a szerzőjéről a gyöngéd "görény" jelző jut az eszembe, akkor ez a cikkhez képest trágárnak számít?

37. mrgumby - Jozsef Attilat ki is rugtak a kommunista partbol, pontosan azert, mert hasonlo velemenyt alakitott ki a baloldalrol, mint amit a cikk ir, es velemenyenek hangot is adott.

Nincs is olyan, hogy baloldali meg jobboldali ember.
Tartsa fel a kezét aki szerint nem szabad, hogy a szegények még szegényebbek legyenek.
Tartsa fel a kezét aki szerint aki okosabb-ügyesebb az többet kapjon.
Tartsa fel a kezét aki szerint a haza fontos dolog, csakúgy mint a család.
Folytassam? Hát elvesztettétek a józan eszeteket?

"sokkal egyszerűbb egy gyűjtőszóval illetni" Igen, és aki mást gondol az náci!

Bringa 5! Mért csak úgy tudod védeni a baloldali liberális mivoltodat,hogy a jobboldali szakrális embereket zsigerien ostorozod? Képes vagy a legnagyobb ostobaságot is leírni ennek érdekében... Bizonyára meg tudnád ész érvekkel is védeni vilálátásodat(másságodat?)ha nem lennél ilyen indulatos,és gondolkodnál,miellőtt leírod az első idióta gondolatot, amint az ezsedba jut. Létezik a világnak végső értelme? Még azt sem fogalmazta meg senki autentikusan,hogy létezik e az emberi létnek valami végső mélyebb értelme. Te pegig azzal sértegeted a szerzőt,hogy ő valami nagyképüség alapján hiszi,hogy bírtokolja ezt a tudást,ami miatt f.kalapnak nevezed. Mi ez ha nem valami alávaló ostobaság? Vagy rajtad mutatkoznak valami kűlső, esetleg belső jegyek ami azt bizonyítja hogy te nam vagy f.kalap?

Frankenstein-Pozsonyi fejében újabb összekavarodások történtek. Eddig a liberálisok voltak a b.u.z.i.k, ma már az "igazi baloldaliak" lettek azok. Kapkodom a fejem...

Jézus vajon jobb- vagy baloldalinak számít Frankenstein-Pozsonyi szerint?

Hogy jelenhet meg ilyen aljas cikk egy Magyar Hírlapban? Pozsonyi Ádám tényleg a 30-as évek szélsőjobboldali, frusztrált zugfirkászát testesíti meg. Legalja vagy, Pozsonyi Ádám! Nem volt gyerekszobád?

Akinek humora van, mindent tud, akinek nincs, az mindenre képes.

A szerző azt állítja,hogy az unuversum eredendően "jobb oldali". Nem tudom,hogy az anyagi világ(akár termtett, akár eredendően matariális) hogyan lehet jobb, vagy oldali? Ennek bizonyítása feladná a leckét a tisztelt szerzőnek,de bizonyára feladta volna Lukács Gy.-nek is. Bizonyára ezért ilyen summás az említett állítás. Ha azt írta volna ,hogy a teremtett ember eredendően jobb oldali,úgy (akár Káin-Ábel példáján át is) vitathatóan, de elfogadható lenne ez a manifesztum. Tisztelt szerző! Magam is jobb oldali vagyok,de a jobboldaliságom az emberi viselkedésemben ,gondolkodásomban,erkölcsömben,talál igazolást. Elfogadnám állítását,ha azt mondaná: Isten csak "jó" embert teremtett és ennek értelmében a "bal" oldal nem "jó".

Ezen mondjuk én is agyaltam egy darabig. Ha jól sejtem olyasmit akarhat a szerző, hogy az univerzumban rend van, hierarchia és szabályszerűség - ergo jobboldali. És a rendtől, a szabályoktól való eltérés jelenti magát a baloldalt. Isten jobboldali (teremt), a sátán baloldali (káoszt hoz).

Pozsonyinak igaza van, baloldal= balsors

ezek azért, lássuk be, elég beteg gondolatok ... vagy lehet, hogy nem is, ok,leesett, ez csak egy paródia, derék polgártársak, ne vegyétek be, ez csak vicc, mondjuk annak elég gyenge, de mégiscsak annak szánta, vagy mégsem ?, vagy tényleg beteg lehet ez az ember? Valaki mondja már meg...

Látom ez egy pár baloldali fórumozónál már ki is verte a biztit...!:)) Bringa! Ne akard már félre magyarázni az írás lényegét. A b.uziság nem természetes dolog(tehát baloldali..:)), csak Ti akarjátok azzá tenni!

pozsonyi te meg egy nagyon beteg ember vagy és csak ennek köszönhetően irkálhatsz a hírlapnál!

Manapság egy kedvenc lapunkká vált a Magyar Hírlap. Amióta a minőségi humor kihalt Magyarországról, és ilyen drága lett a kávé, reggelünket bátran nyítjuk *s Gábor kedvenc lapjával, hiszen egyszerre ér el döngő adrenalinnövekedést, majd a megnyugodás után hosszantartó kacajt: ilyen idióták tényleg nincsenek.Nem, a mai etűdben nem Bayer Zsolt cikke kerül terítékre, aki most már sokadszorra megírta: aki nem szereti a sportot, az nem magyar, az olimpiai siker pedig Orbán Viktor érdeme. Hanem Pozsonyi Ádám, aki megnyugtatja a gyűlölködésre vágyó jobboldali közönséget: nem kell aggódni, aki nem ért egyet velünk, az mind féreg.Pozsonyi Ádám régen legalább szórakoztató volt, mára már csak arra jó, hogy uszítson vagy uszítsanak vele. Mostani művét csak azért említjük meg, mert a baloldali helyére az idézetkében a jobboldalit behelyezve ugyanazt kapjuk, egy szegény, a sértettségében vergődő, egykor jobb napokat látott

Pozsonyi Ádám régen legalább szórakoztató volt, mára már csak arra jó, hogy uszítson vagy uszítsanak vele. Mostani művét csak azért említjük meg, mert a baloldali helyére az idézetkében a jobboldalit behelyezve ugyanazt kapjuk, egy szegény, a sértettségében vergődő, egykor jobb napokat látott embert. Sajnálunk Pozsonyi Ádám, *zők, tekintetes úr és a többiek. De a példa fontos, így nem szabad gondolkodni, és a cikk elolvasása után mindeki vegyen nagy levegőt és nyugodjon meg, se a jobboldaliak, se a baloldaliak többsége nem ilyen hülye....

Orbán egyik „nemoligarcha" barátja, *s Gábor, évente százmilliókat áldoz arra, hogy Magyar Hírlap kormánypropagandát nyomjon. Az állami hirdetések mellett, fideszes önkormányzatok előfizetéssel is segítik az Ikarus-privatizátor lapját. (Papcsák Ferenc még azoknak a zuglói óvodáknak és bölcsődéknek is előfizette a lapot, amelyektől amúgy pénzt vont el). Persze egyre nehezebb beetetni az emberekkel, hogy a magyar gazdaság helyzete „tündérmese" – mint azt Matolcsy vizionálja. A gazdaság és a reálbérek is visszaesnek, a nyugdíjvagyon felélése után pedig csak megszorításokat tud produkálni az Orbán-kormány. A Magyar Hírlap azonban nagyon meg akarhatja mutatni a híveknek, hogy jó oldalon állnak. Ma ugyanis Pozsonyi Ádám – Bayer Zsoltot megszégyenítő módon , gyalázta a baloldalt.

Oldalak