Magyar Hírlap online

1956, újrajátszva

Ha egy ország nagy bajban van, akkor a nemzetéhez kell fordulnia. "Egy" ország – "a" nemzet. Az ország geopolitikai képződmény – a nemzet virtuális históriai valóság. Az ország előtt a határozatlan névelő áll most, a nemzet előtt szükségszerűen a határozott. Szép a magyar nyelv. Szép, kifejező képességében erős, árnyalatokban gazdag nyelv a magyar, nemzeti karakterünk érzékeny tükre, kifejezője és alakítója. Úgy egységes nyelv, hogy egyfelől érzékelteti az ország lakosságának természetes tagoltságát (számtalanféle megosztottságát), másfelől viszont őrzi a történelmi időket, amelyek fölhalmozott értékei, tragikus és hősi alakjai és esetei a nemzeti lét legfontosabb – egységteremtő – összetevői közé tartoznak. Ha emlékezünk ezekre, ha a mindennapi – magánéleti és közemberi – döntéseink során tudatosan hivatkozni akarunk és merünk rájuk.

Magyarország nagy bajban van, és a hazája sorsát személyes valóságként megélni próbáló értelmiség(i)nek aligha van ma fontosabb dolga, mint az, hogy a jelenlegi helyzetet a nemzeti hagyományok, kötelezettségek, ideák alapján próbálja meg értelmezni. Ahogy ezt tették nagyszerű példaképeink a reformkorban, a forradalmak és szabadságharcok idején, az országveszítő fordulatok előtt meg után, az önkényuralmi meg a kiegyezéses időkben.

Magyarországnak, mint a környezetétől olyannyira elütő, végzet verte kis országnak mindig nehéz időket kellett és kell átélnie, és a magyarság azért válhatott nagy nemzetté, mert minden történelmi konfliktust – kezdve a régi hit és a kereszténység Szent István-kori szembeállásával – mindig a nemzeti egység eszméje felől a nemzeti jövő felé fordulva tudta értelmezni. És mindig az egység ideájának, soha nem a kirekesztés mániájának jegyében. Persze, ha nem voltak olyanok, akik magukat rekesztették ki a nemzeti létből, miközben birtokolni óhajtották az ország – mint élettér – már megkaparintott területeit.

Miben is áll a nemzet egysége? Hát a nemzet fogalma? Ideje leszámolnunk néhány közhellyel, hogy eljuthassunk a "fogalmak" legnagyobb közös osztójához vagy – kinek mint tetszik – legkisebb közös többszöröséhez.

A nemzet fogalma nemcsak érintkezik, hanem egybe is esik az egység ideájával. A szónak a jó és nemes értelmében, azaz, ha elfelejtjük az úgynevezett "kádári konszolidáció" hamis egységszlogenjét, miközben bitófák árnyékolták az ország jelenét és a nemzet jövőjét, s ha meg sem halljuk azok egységóhajtó vonítását, akik a tönkrement nemzet érdekében fordulnak azokhoz, akiket legfeljebb szavazópolgárként vesznek számításba, azok szemforgató ájtatoskodását, akik kirabolták és eladták ezt a jobb sorsra érdemes és önmagával az újabb rendszerváltoztatásra szövetkező országot.

A nemzeti egység olyan egység, amely természetes létkeretet nyújthat minden olyan belső ellentétnek, amely nem törekszik kizárólagosságra, amely nem akarja uralni a többeket. Lehetnek ezek hitbéli másneműségek, a táji különbözőségekből fakadó "fajta-eltérések", a társadalmi státus vagy a munkamegosztás adottságaiból eredő "másságok".

A nemzeti egység egyszerre virtuális és praktikus jelenség. Virtuális, mert átélhető valósággá akkor válik – ha pillanatokra, ha hosszabb távon –, amikor az ország polgárai felismerik közös érdekeiket. Ahogy történt ez 1956 csodálatos két hetében. Vagy most, amikor nem óhajt tovább hinni egy tolvaj és nemzetáruló hatalomnak.

Ez a virtuális egység teszi élővé, elemi élménnyé mindazt, ami egy nemzet polgárait összeköti: a nyelvet, a közös múlt együtt elszenvedett eseményeit s a történelmi dicsőség nagy pillanatait, amelyekre csak együtt érdemes emlékezni, eredettudatunkat őrző ősmitológiáinkat és még oly sok minden mást. Mindent, amit oly buzgalommal rongáltak és igyekeztek hitelteleníteni a 20. század évtizedei és ezen évtizedek zsigerileg nemzetellenes hangadói.

A nemzet virtuális "kollektív individuum", ahogy a szaknyelvi szóhasználat fogalmaz, s mint ilyen, ellentétbe kerülhet, s közönyös, "értékszkeptikus" időkben ellentétbe is kerül a mindennapi tudat által tapasztalt és gyakorlati követelmények rendszereként megjelenő individuális haszonelvűséggel. Magyarán: az önkörébe záródó önzéssel, amely hosszabb távon éppen azért reménytelen, kudarcra ítélt életstratégia, mert az egyén válsága mindig "korfüggő" (is), tehát a változtatás is meghaladja az egyénnek, ha képességeit talán nem is, a lehetőségeit bizonyosan.

Ezért tehát a "nemzeti elv" tudomásulvétele segíti egy történelmi közösség tudati koherenciájának, szebben szólva, összetartozásának erősödését, ami védelmet jelent az egyén és az egyén által vállalt közösség számára is. Ha "idealistán" magyarnak hiszem és vallom magamat, az olyan sorsközösség elfogadását jelenti, amely "gyakorlatilag" a mindennapi életvitelemben is a javamra lehet.

A nemzet – ha ezt a szót "csak úgy" kimondjuk – önmagában mit sem jelent. Talán csak egy álom, egy hajdanvolt kor látomása, kosztümös parádéja valahai mesemondásoknak, egy történetfilozófiai vagy szociológiai fogalom, egy "értéksemleges" magyar szó, amelynek eredetét tekintve lehet ugyan köze az önmagát "nemző" létezéshez, de amely már szinte észrevehetetlenné kopott a közbeszédben (mondjuk a rengeteg szóösszetételben – a nemzetárulástól a nemzeti vágtáig…).

Ám aligha van még egy olyan "szókészleti eleme" a magyar szótárnak, amely időről időre, pillanatról pillanatra és korról korra annyi értéket tudna magába szívni, mint ez. Persze csak akkor, ha közös hit és akarat készteti erre.

---

(Eddig megjelent: Stefka István, A magyar szép, MH, 2009. május 16., Olvasóink reflexiói, május 22., Gereben Ágnes, Több mint veszélyes, május 23., Vámos György, A múlt jelene, május 25., Fricz Tamás, A teljes újjáépítés, május 29., Pősze Lajos,
A legszebb a magyar!, május 30., Bíró Zoltán, Közízlés és megmaradás, június 2.)