Magyar Hírlap online

Agassi kérdez

Álláspont

Érdekes dolgokat mondott a hét végén a BBC Hardtalk című műsorában Andre Agassi. Manapság tenisziskolát működtet a világhírű exsportoló, hogy esélyt adjon néhány száz amerikai gyereknek, mert, mint mondja, hazájában rettenetes állapotba került a közoktatás. Agassi szerint vannak egyfelől a csúcskategóriás magániskolák, másfelől pedig a funkcionális analfabétákat dajkáló köziskolák – és ez utóbbiak miatt sokmilliósra, talán sok tízmilliósra tehető a végleg leszakadó, társadalomba beilleszkedni nem képes fiatalok tábora.

Az Egyesült Államok nagy ország, de arányában itthon is egyre több a kilátástalan életpálya, és egyre kevesebb a remény. Negyedmillió munkanélküli fiatal Magyarországon – az arányában annyi, mint hatmillió hasonló korú amerikai. Vagy még több. Persze, a szándékos társadalmi elbutítás, az átlagember szint alá szorítása nem mai találmány. A világtörténelemben minden elnyomó puszta matematikának tekintette az elnyomottak iskoláztatását – a bennszülöttek szakértelme, munkaereje csak annyira fontos, amennyire azt az állam alapfunkciói megkövetelik. A többieknek fel is út, le is út. Már Kollonich Lipót bíboros is előbb rabbá és koldussá, s csak azután kívánta – „osztrák rítusú” – katolikussá tenni Magyarországot. A rettenetes 20. században a magyarságnak szegezett ’19-es vörösterrorral, az amerikai kitántorgással, Trianonnal, az 1956-os menekülthullámmal és a többivel újra és újra bebizonyosodott: az elnyomó, legyen az a Habsburg, az antant vagy a bolsevik hatalom, az összeforrt emberi közösségek szétrobbantásával kezdi. Nem szabad polgárokat, hanem rabszolgákat, nem munkást, parasztot, értelmiségit, hanem önmaga rossz sorsát átkozó emberpalántákat nevelget, mert a saját, elnyomó képére gyártott jövőt kívánja mindenki számára. És ha az alapokat, a régi életformát, a közösségi életet, a nyelvet, a tudást megsemmisíti, a többség bizonyosan behódol. Akkor pedig a közügyek feladásáért cserébe a kilúgozott agyú embertömeg akár meg is kaphatja a félkomfortos magánélet jogát. Befogod a szádat, és véresre tapsolhatod a tenyeredet a táncdalfesztiválon, vagy megveheted részletre a DVD-lejátszódat, ebben áll a társadalmi szerződés a legyőzöttekkel.

Manapság már nem a sarki fűszeres cselez a kamattal, hanem az IMF űzi nagyban az ipart. Már nem lerombolják, hanem „koncentrálják” és „racionalizálják” a vidéki kisiskolát, vasútállomást. És éppenséggel nem korbáccsal verik a rabszolga hátát, hanem megtiltják a pénztárosnőnek, hogy munkaidőben elvégezze a dolgát, mert hiszen első a vállalat és a szent profit, emberi tényező nem létezik. De az ember – örök. És az elnyomó és az elnyomott is örök.

Egyszerű kérdések jutnak az eszünkbe. Felidézzük Andre Agassi intelmét, és arra gondolunk, vajon kinek az érdeke – vagy fogalmazzunk úgy, kinek, kiknek a közömbösségén múlik –, hogy az Egyesült Államokban több tízmillió szerencsétlen nyomorult tengődik a közoktatásban, az emberhez méltó élet legcsekélyebb reménye nélkül? Miért nem az egyszerű amerikaiak a legfontosabbak Amerikában? És itthon? Ha éppen kormányra kerültek, a Szabad Demokraták Szövetsége miért kérte és kapta meg mindig az oktatási tárcát? Miért és kik vették el a magyar diákoktól és szüleiktől a tornaórát, a buktatást, az osztályzást, és miért kellett szóvá tenni az óvodások ösztönös fiú- és lányszerepét?

A felsőoktatásban a bolognai rendszer félrecsúsztatásával miért borították fel a munkaerő-piaci egyensúlyt? És ezzel egyidőben az övéiknek – persze a mi pénzünkből – miért teremtettek kasztszerű elitképzést?
Milyen országot képzeltek el úgy kilenc és fél millió magyarnak a szabad demokraták?

Ha erre a kérdésre megtaláljuk a választ, akkor könnyen beláthatjuk, hogy Hoffmann Rózsáékra micsoda történelmi felelősség nehezedik. És ha a mostani kormány semmi mást, csak a mindennapi normalitást visszacsempészi az iskolákba, már nem dolgozott hiába. Mindenféle pátosz nélkül lássuk be: Magyarországon mindig jelen időben dől el, miféle állapotok lesznek egy emberöltő múlva. Nem holnap, hanem igenis ma döntünk arról, hogy a gyerekeink, a szomszédaink, a rokonaink és a barátaink gyermekei ostobák, tudatlanok, képzetlenek lesznek, vagy felemelik a fejüket, és büszkén továbbadják utódaiknak a nyelvet, a hitet, a hazát, a zászlót, a tudást, vagyis a magyarsághoz tartozás élményét.