Magyar Hírlap online

2012. február 11., szombat, Bertold, Marietta
2010-09-09

A hívatlan vendég Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Nem ül egy asztalhoz Staudt Gáborral, a Jobbik Magyarországért Mozgalom főpolgármester-jelöltjével a szocialista vetélytárs, Horváth „Ingyenes” Csaba, akit kampánystábja már a választási időszak legelején annyira lejáratott, hogy később legszívesebben menekült volna, mint a tűztől, visszalépett volna bárki javára, csak ne kelljen még egyszer tévékamerát vagy kampánymajálist, illetve választópolgárt látnia. De akkor már késő volt, Zuschlag János rács mögött, és mi-után Hagyó Miklóst is megbilincselve vitték el az egyenruhások, valahogy a nokiás dobozokból is deficit mutatkozott, nem volt hát miből új óriásplakátokat nyomtatni, új kampányarculatot tervezni. Nem mellékes persze az sem, hogy a Magyar Szocialista Párt ekkorra már – Gyurcsány Ferencnek és közeli munkatársainak hála – annyira vállalhatatlanná vált, hogy akárkit szólítottak is meg, a kabinos nénin kívül igazán komolyan senki sem akart velük szóba állni. Nem maradt más hátra, emelt fővel kellett a süllyedő hajó kormányrúdjához állni…

Minden választási kampányban adódik valaki, aki kezdeményezi a miniszterelnök- vagy a főpolgármester-jelöltek vitáját, kisebb-nagyobb sikerrel, mert jó ötletnek tűnik, amolyan semmitmondó demokráciamímelés, pótcselekvés. Az elmúlt évek tapasztalata ugyanis azt mutatja, hogy nincs túl sok értelmük ezeknek a tévévitáknak, mert mire a pártoknak az előzetes egyeztetések során sikerül megegyezniük, hogyan és milyen feltételek mellett zajlik majd a műsor, már annyira agyonszabályozottá válik minden, hogy érdemi vita gyakorlatilag nem is alakulhat ki. A meghatározott időkeretben pedig, élő adásban mindenki felmondja a leckét, megismétli az addigra már sokszor hallott kampányszlogeneket, vagy előáll néhány újszerű ötlettel, amellyel legfeljebb csak a politológusoknak ad némi munkát, akik más stúdiókban elemezhetik majd napokig, hogy ki volt meggyőzőbb, ki érvelt hatékonyabban. Nem sok értelmét látom hát az ilyen vitáknak, ennél akkor már az is többet ér, ha a köztelevízió fizetett politikai hirdetésként adja műsorba ugyanazokat a mondatokat.

Most Jávor Benedeknek, a Lehet Más a Politika főpolgármester-jelöltjének jutott eszébe, hogy televíziós vitára hívja vetélytársait, Tarlós Istvánt, Horváth Csabát és Staudt Gábort. Biztosra veszem, hogy a közszolgálati televízió mindenkori vezetése bármikor szívesen lehetőséget adna egy ilyen vita lebonyolítására, elvégre épp ez a létezésének és az adófizetők pénzéből való fenntartásának egyik legfontosabb értelme és funkciója. Mégis felmerül bennem a kétely, miért gondolja úgy Jávor Benedek, hogy kedvére rendelkezhet a csatorna műsoridejével. Talán a pártja megvenné a tévévita műsoridejét? Más helyzet az, ha a televízió hív meg valakit a műsorába vendégként, és egészen más, amikor valaki az utcáról akar besétálni a stúdióba azzal, hogy fontos mondandója van… Majd ha a csatorna hívja meg a politikusokat egy főpolgármester-jelölti vitára, akkor eldönthetik, hogy kivel akarnak egy asztalhoz ülni, és kivel nem, addig azonban minden egyes másodperc csakis és kizárólag fizetett politikai hirdetés. Jávor Benedek tehát most hívatlan vendégként akart besétálni a stúdióba, ráadásul többedmagával.

„Nem ülök egy asztalhoz koncentrációs táborokról álmodozókkal, elutasítok a Jobbikkal való minden kapcsolatot” – tudatta közleményében Horváth Csaba a meghívásra rea-gálva, mert szerinte „Demokratának nem lehet partnere egyetlen szélsőséges párt vagy annak képviselője sem, nincs vele miről vitázni, nincs vele mit egyeztetni.” Ez pedig itt megint érdekes fejlemény, ugyanis nagyjából a közlemény kiadásával egy időben jelent meg a hír, amely szerint Esztergomban az MSZP és a Jobbik ugyanazt a – mellesleg függetlenként nyilvántartásba vett – polgármesterjelöltet, Tétényi Évát támogatja. A Magyar Építész Kamara titkára mögött több más szervezet is felsorakozott, többek között az az amorf valami is, ami a Dávid Ibolya-féle Magyar Demokrata Fórumból még megmaradt, de mindez talán most mellékes is, hiszen a Jobbik és a szocialisták sajátos találkozása, akárhogy vesszük is, vezető hír. Nyíri Attila, az MSZP helyi elnöke arról beszélt, hogy Meggyes Tamásnak, a Fidesz–KDNP jelöltjének akkora a támogatottsága a városban, hogy vele szemben csak egy „széles körű összefogás vezethet eredményre”, a szocialisták pedig nem tehetik meg, hogy „az egyetlen esély” miattuk hiúsuljon meg. Ha kell, hát az öreg ördöggel azonosított Jobbikkal is hajlandók együttműködni a „nemes” cél érdekében.

Mert ez utóbbi ugye szentesíti az eszközt, és egészen más megvilágításba helyezi a Horváth Csaba által aposztrofált koncentrációs táborokat, no meg persze a szélsőségeket. Az esztergomi szocialisták valószínűleg elfelejtettek egyeztetni a pártközpontban épp buzgón „lájkolgató” Szanyi kapitánnyal, és a megkérdezése nélkül kezdtek magánakcióba.
Szabó Palócz Attila

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

ELHUNYT CSURKA ISTVÁN

In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása

„Magyarországnak semmi értelme” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

ORBÁN: EL AKARTAK MOZDÍTANI

A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Leantiszemitázták hazánkat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar vadliberálisok fújták a passzátszelet a brüsszeli meghallgatáson

Simor András 1,65 milliárdos alapja Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Nem szűkölködik a jegybankelnök: házak, üdülő, kétmilliós jövedelem, Mercedes, vitorlás

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Rekviem a Malévért Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

ORBÁN: A KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBA KELL LÉPNI

Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

TERÍTÉKEN A MAGYAR HELYZET BRÜSSZELBEN

Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett