Magyar Hírlap online

A globális tőke demokráciája

Churchill egyik szellemes para­doxona: „A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma – nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik.” Ezenkívül is többször kifejezte, hogy a demokráciát tartja – viszonylag – a legjobb kormányzási formának. Fogadjuk el, hogy ez így van. De azt azért ne feledjük: ennek a demokráciának a jegyében kerültünk – jóvátehetetlennek tűnően – mély gyarmati sorba. És nem csak mi. A föld lakosságának kevesebb mint tíz százaléka kegyetlen gyarmati sorban tartja – persze a demokrácia keretei között – népességünk több mint ötven százalékát, és a gyarmatosításhoz embertelen kizsákmányolás is társul. De ez a tíz százalék – pontosabban: a globális tőke – a demokrácia jelszava alatt pusztítja a föld élővilágát, irtja gátlástalanul – az atmoszféránk oxigéntartalmát biztosító – esőerdőket, rabolja ki az energiatartalékainkat, szennyezi jóvátehetetlenül a vizeinket és a levegőt, teszi feltartóztathatatlanul egyre élhetetlenebbé a bolygónkat. De hát nem is magasztalta Churchill a demokráciát. Csupán annyit mondott, hogy nincs jobb.

Csakhogy ebbe felelősen gondolkodó ember nem törődhet bele. A demokrácia ógörög szó, azt jelenti, népuralom, néphatalom. Valamiféle jogegyenlőséget értünk alatta. Pedig csak úgy lehetne valóban népuralom, de úgy igenis lehetne, ha érvényes volna benne néhány vállalás. Tudniillik: mindenki, aki a hatalmat gyakorolja (különböző szintű hivatalnokok, képviselők, hivatalos megbízású, alkalmazású szakemberek stb.), minden közügyet érintő tettéért, döntéséért, szaváért személyes, teljes felelősséggel tartozna, s mindenki felé nyílt válaszkényszert lenne kénytelen vállalni. Azonban a parlamentáris demokráciából a nyílt, személyes felelősségvállalás tökéletesen hiányzik, törvények légiójával van gondosan, alaposan kiiktatva. A rendszer úgy működik, hogy szabályos időközönként megválasztanak egy hatalmi hierarchiát, majd ezt köve­tően mindenki mindenért – kizárólag a hierarchián belül – fölfelé felelős. Az egész költségvetés mintha a hatalmi hierarchia tulajdona lenne, fölülről lefelé elosztva. Elszámolni mindenki mindennel – megint csak – a hierarchián belül fölfelé köteles. A hie­rarchiából kifelé mutató, horizontális felelősségvállalás nemcsak ki van iktatva, hanem lehetetlenné is van téve. A parlamentáris demokrácia így mindenestől a globális tőke kezében van, vagyis a globális tőke hatalmának érvényesítését szolgálja.

Mindeközben tele van a sajtó és a közbeszéd a korrupció miatti háborgással. Ugyan, miért nem nyilvánvaló, hogy a korrupció a parlamentáris demokrácia magától értetődő jelensége, a nyílt, személyes felelősségvállalás hiányának legtermészetesebb következménye. Ugyanígy van ez a szellemi prostitúcióval. Egy olyan rendszerben, ahol a szakemberek általában nem vállalhatják – a felülről diktált szemlélettel ellentétes – meggyőződésüket a társadalom felé, természetes a prostituálódás. Ellenkező esetben eltávolítják a helyükről, így az elszigetelődést, az aránytalanul súlyos nélkülözéseket is vállalniuk kell: a szakfolyóiratok nem közlik, a barátaik elhúzódnak.

Na és a parlamentben? A közvélemény feldúlt állapotban van, hiszen bizonyos pártok, amelyek mögött már nincs társadalmi támogatás, még mindig ott vannak, és nyugodtan lopnak, csalnak, hazudnak. De miért ne tennék? Ezek a pártok a globális tőke hathatós támogatásával négy éve bejutottak a parlamentbe. Semmit nem lehet ellenük tenni. És mi csak ne igyunk előre a medve bőrére! Az irdatlan globális tőkeerő most is ott áll ezek mögött, hiszen ezek biztosítják, hogy ez a globális tőke az országgal kényére-kedvére rendelkezhessék, mint holmi gyarmattal.

Folytassuk a sort az oktatással. Évente ezer tonna számra nyomják a tankönyveket. Ki felel ezekért, és hogyan? Mindenki csak a főnöke felé, a főnök pedig az ő főnöke felé, de – itt is, újfent – mindenképpen a hie­rarchián belül felfelé. Sehol egy fórum, ahol a hierarchián kívülről kérdőre lehetne vonni egy szerzőt, miért olyan könyvet ad a tanulók, hallgatók kezébe, amilyet. Az okozott kár iszonyatos. Itt most csak egyet emelek ki, a nemzeti önbecsülésünket mélyen aláásó történelmi torzításokat (hamisítások, elhallgatások, tárgyalási aránytalanságok stb.). Gondolhatok akár az őstörténetünkre, akár a középkorunkra, akár az újkorunkra, vagy a 20. századunkra – a világháborúkkal, Trianonnal, ’56-tal, és így tovább folytatható a sor.

Megjelenik egy könyv a világ válságáról és a kiútról. De fórum, ahol rá lehetne mutatni a sok közhelyre, mellébeszélésre, sehol. A kiadó, ha felhívják, nem érti, mi köze neki ahhoz, mit ér a könyv, amit kiadott. A szerző el sem érhető. Egy globális tőkét leleplező esszét egy gazdasági lap azzal utasít el, hogy nincs publicisztikai rovata.

Nos, ezt jelenti az úgynevezett demokráciában a felelősségvállalás teljes hiánya, és ezért nem lehet az ilyen „demokrácia” valóban jogegyenlőségen alapuló néphatalom.