A 2×2 magányossága

Az elmúlt húsz évben minden döntést elhalasztottak, meg annak az ellenkezőjét is. A nagy szocialista elosztó rendszereket a szocialista kormányzatok olyan sikeresen fejlesztették a szociális igazságosság jegyében, hogy azok mára teljesen finanszírozhatatlanná váltak. A konzervatív kormányra tehát kettős teher hárult: egyrészt az új évezred első évtizedében a hazai össztermék több mint egyötödével megnövekedett államadósság, másrészt azoknak a gyávaságból és alkalmatlanságból fel nem vállalt döntéseknek a meghozatala, amelyeknek szintén több ezer milliárdos veszteség a vonzatuk. Vagyis az utóbbi húsz évben tehetetlenségből vagy szándékosan a szőnyeg alá söpört problémákat olyan időszakban kell megoldani, amikor a világkereskedelem zsugorodóban van, hitelhez meg nem lehet jutni. Csak legfeljebb a nemzetközi pénzintézetektől, amelyek viszont gazdasági mélyrepüléssel fenyegető megszorításokat követelnek. Ugyanakkor mindenkit lebeszélnék arról, hogy legyintsen egyet, és az első Malév-gép után nézzen, s nemcsak azért, mert már az is a megszorítások áldozata lett, hanem azért is, mert a helyzet korántsem olyan reménytelen, mint amilyennek látszik. A kormányzat ugyanis kovácsolhat előnyt abból, hogy romhalmazból próbálkozik meg kikecmeregni, s ehhez ráadásul, a választók bölcsessége révén, másfél évtizede nem látott, kétharmados többséggel rendelkezik. Nem kell mást tennie, mint fel kellene vázolnia egy három választási ciklust átfogó világos gazdaságpolitikát, és annak céljaihoz és irányelveihez következetesen tartania is kellene magát. Ráadásul nagyon könnyű dolga is lenne, mert választási lehetőségei eme gazdaságpolitika megfogalmazásában nincsenek. Azokat ugyanis ellopták és felélték a szocik, vagyis maradt egyetlen szűk palló, amin következetesen előrelépkedve esetleg ki lehet kecmeregni a jelenlegi slamasztikából. Ez az út azonban túl szűk ahhoz, hogy oda-vissza rohangáljunk rajta, a félrelépés pedig azonnal katasztrófával fenyeget.Ahhoz, hogy biztosan és egyenes derékkal haladjunk rajta, meg kell győződni arról: jó helyen van lefektetve az a rohadt palló, amihez viszont számolni kell. A kétszer kettő magányos feladat, és igen szemét munka, de ezt is el kell valakinek végezni. Ha tisztelettel kérhetnénk, ne etessenek tovább minket mérsékelten optimista és még ennél is derűlátóbb forgatókönyvekkel, hanem mindent alapozzunk a lehető legrosszabbra. Vagyis arra a változatra, hogy a világkereskedelem az idei 3 százalék körüli bővülésből csak évek múltán tér vissza a húszéves átlagot jelentő 5,5 százalék körüli, és csak az évtized végére pörög fel majd a két évvel ezelőtti és ennek dupláját kitevő gyarapodási szintre. Egy évtizedes európai stagnálást alapul véve tessék szíves lenni kiszámítani, hogy mi az a minimális növekedési ütem és támogatás, amire a hazai gazdaság az elkövetkezendő években számíthat. Ezt figyelembe véve meg kellene határozni azt a legkedvezőbb adó- és járulékszintet, ami mellett a hazai vállalkozások, e kedvezőtlen külső környezet ellenére is fejlődőképesek lennének, és az évtized végére megteremthetik azt az egymillió új munkahelyet, amit a rendszerváltáskor elvesztettünk. Enélkül ugyanis nemhogy versenyképes, hanem fenntartható sem lesz a magyar gazdaság. Ha mindez megvan, akkor már tudjuk azt a nagyságrendet, ami a költségvetés bevételeit jelenti, s nincs más dolgunk, csak a kiadásokat úgy meghatározni, hogy azok ezt ne haladják meg. Világosan meg kell mondani, mi az, amit a hazai egészségügyi ellátásból az állam finanszírozni tud majd a következő évtizedben, és mi az, amit nem bír. Ugyancsak közölni kell a hazai polgárokkal, hogy mikor fogja majd mindenki tudni, mennyi pénz van a nyugdíjszámláján, és mekkora nagyságrendű lehet három, öt és tíz év múlva ez az összeg. Tisztázni kell, mely szolgáltatásokat látnak el az önkormányzatok és mi az, amiről a belátható jövőben a saját pénzünkön kell gondoskodnunk. És végül világosan meg kell mondani a hazai honpolgároknak, hogy a csillagok jelenlegi állása és a legrosszabb forgatókönyv szerint mikor is számíthatnak az euró bevezetésére kis hazánkban, vagyis a kormányzat mikor és milyen feltételekkel hajlandó hozzálátni annak a többéves ütemtervnek a végrehajtásához, ami az euróhoz vezet, s amit a szocik szintén gondosan elhalogattak. Ilyen feszült nemzetközi helyzetben ne nyissunk fölösleges vitát arról: mit is jelent a gazdaságpolitika kiszámíthatósága. Ugyancsak szeretném felhívni a figyelmet arra is: a sorrenden sem lehet változtatni. A gazdaságpolitika tervezése nem úgy működik, hogy a politika kitalálja, neki mi lenne jó, aztán annak kiszámítását rábízza az illetékes minisztériumokra. A civilizált világ attól civilizált, mert a politikusai elé letesznek néhány változatot abból, amit az ország gazdaságilag elbír, és a politikusok eldönthetik, melyiket tudják abból bevállalni. Ja, és még egy apróság. Ha a párttagokból választjuk a megvalósításhoz a szakembereket, és nem fordítva, akkor megint csak bukta lehet a végeredmény.