Sarkosan fogalmazva
Hirdetés
Enyhén szólva tréfás, ahogyan a posztkommunisták megpróbálnak elődöt keresni maguknak. Nem könnyű dolog valamelyest szalonképes példaképet találni, túl sok köztük a tömeggyilkos és hazaáruló. Az viszont egyenesen hátborzongató, ahogyan a csekély választék felett marakodnak. Legutóbb a Népszava hétvégi számában Szentgyörgyi Zsuzsa méltatta Kádár Jánost (Levél Niedermüller Péternek), méghozzá Nagy Imre ellenében. A kolumnás cikk, Kádár hatalmas fényképével akár a baloldal magánügye is lehetne, pontosabban az MSZP, a DK és a többi, még baloldalibb párt belső ügye, majd kiderül, kik a bolsevikok és kik a mensevikek, a szektások és a jobboldali elhajlók. A cikk szerzője azonban Kádár János, a realista politikus magasztalását Nagy Imre ócsárlásával igyekszik igazolni, szerinte Kádár realista volt, Nagy Imre pedig felelőtlen fantaszta, aki nem volt tisztában az erőviszonyokkal, nemcsak ő, hanem környezete sem tudott angolul, s mi több, nem nézett a térképre, melyen hazánkat a nagy Szovjetunió érdekkörébe utalta a Nyugat. Nem kellett volna deklarálni a kilépést a Varsói Szerződésből, „a kemény, furfangos sakkjátékosnak”, Kádárnak volt igaza, aki – Horthyval ellentétben – nem csinált diktatúrát. És felteszi azt a megbocsáthatatlanul gonosz kérdést is, hogy „de kérdem, és kérdezhetjük sokan: vajon ha megvalósul a Nagy Imre-i nonszensz, vagyis nem jönnek be a szovjet csapatok, és hagyják, hogy kilépjünk a VSZ-ből, akkor mivé válunk?” Én szívesen megmondom: ott tartanánk, ahol most Ausztria vagy Finnország. Azt hiszem, egy lap történetében ez a mélypont, ilyen gondolatokat lehet ugyan közölni, mivel – ez a példa is mutatja – korlátlan sajtószabadság van hazánkban, de a népámításnak és 1956 meggyalázásának talán nem a legjobb módja, hogy a szocialistáknak híveket szerezzenek. Nagy Imrének, „a nem túl tehetséges embernek példaképpé emelése” ellen lehet tiltakozni, ez a történészek dolga, de éppen Kádárral szemben tenni ezt tényleg kommunista hagyomány. Egymás irtásában is remek munkát végeztek.
Hirdetés
24 óra hírei
Hirdetés
Vélemény
-
Bogár László:Ki zár ki kit?A német uralmi elitek diskurzusát egyre... -
Lázin Miklós András:Erdei rémségekNagy túlélő a kullancs. Például gond... -
Szentmihályi Szabó Péter:Sarkosan fogalmazvaA Méltányosság politikaelemző központ... -
Bayer Zsolt:OdaföntSoha, soha sem fogjuk megtudni, milyen lehet... -
Alexa Károly:Hang az abnormális...Minden pénteken megveszem az Élet és... -
Szabó Palócz Attila:Áldás és békességMihály atya megtért társaihoz. Kamarás...
Könyv - Rendelés
-
Könyv - Bolti ár: 2 980 Ft
Internetes ár: 2 530 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 2 500 Ft
Internetes ár: 2 125 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 692 Ft - 15% kedvezménnyel -
DVD - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft - 0% kedvezménnyel


Őszödi beszéd: Cáfolatok és tiltakozások
Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 0