Boros Imre

Vélemény és vita

Alvilági államszerkezet

Amerikában is számos írás és hozzászólás szól manapság a mély állam (deep state) működéséről

Nemrég még a vezető véleményformálók (balliberális világmédia) arról beszéltek, hogy mindazok, akik a modern demokráciákat aláásni igyekvő titokzatosan működő háttérerőkről és nemzetközi társulatokról szóltak, idült álmodozók, akik csak a közvélemény tisztánlátását zavarják, tehát ki velük a közbeszéd alakítói közül. Jobb esetben csak állásvesztés volt osztályrészük, könyveik nem jelentek meg, számukra tiltott gyümölcs volt a rádió mikrofonja és a tévé képernyője. Esetleg saját kockázatra és költségre terjeszthették gondolataikat. Ha a dolog így is balul ütött ki, mert elérte az „igazmondók” ingerküszöbét a mondanivaló, még a nézeteik miatti kriminalizálást (a vádak: izgatás, antiszemitizmus stb.), esetleg életük elvesztését is kockáztatták.

Hála a modern demokráciákban mindig is fogyatékosan bár, de mégiscsak működő vélemény- és szólásszabadságnak, főleg egyes országokban a választói eszmélésből adódó újabb látványos politikai fordulatoknak, a helyzet erősen változóban van. Határozott fordulópontnak számít, mióta a jelenlegi világrend legfőbb országában, az Egyesült Államokban, Trump elnöksége óta is más szelek fújdogálnak. Amerikában is számos írás és hozzászólás szól manapság a mély állam (deep state) működéséről. Ezen megnyilvánulások mindegyike azzal foglalkozik, hogy ezek a titokzatos erők sikerrel akadályozzák meg a demokrácia szabályai és a törvények érvényre jutását és elérik deviáns cselekedetek felmagasztalását.
Európa népei legalább részben felébredtek, amikor azt tapasztalták, hogy saját kormányaik az írott uniós jogot semmibe véve egyenesen meghívót küldtek az illegális migránsoknak, tiltott határátlépésre biztatták őket, azokat pedig, akik jogszerűen védték a schengeni határokat, politikai nyomás alá helyezték. Sajnos az eszmélés még csak részleges, pedig a teljes éberségre nagyon nagy szükség lenne. Szóval a deep state létezik, mégpedig nemzetközi méretekben, bár teljes terjedelmét átláthatatlan lepel fedi.

Ám nem beszélhetünk új jelenségről. Eltekintve a régmúlt történéseitől, a háttérerők tevékenysége már jól megfigyelhető a szakrális monarchiák megdöntése kapcsán (Anglia 1642, Franciaország 1789). Ennél korábban is feljegyeztek esetet, hogy a Német-Római Birodalom császárának a Fuggerek szinte műveleti utasítást küldtek, hivatkozva a megválasztását biztosító néhány milliónyi kölcsön adott aranytallérra. Mit is akartak – és akarnak ma is – ezek az erők? Semmi egyebet, mint birodalmat szervezni maguk alá, aminek hasznait főként ők élvezik, alattvalóit pedig céljaik megvalósítása érdekében használhatják, ha kell katonának, ha kell gyengén fizetett bérmunkásnak. Határozottan állíthatjuk, ma sem szól ezeknek az erőknek a munkálkodása másról. Bonaparte Napóleon ugyan átmenetileg árokba borította a véres francia forradalom haszonélvezőinek ígéretesen haladó batárját, de ő sem akart mást, mint saját birodalmat. Az ehhez vezető utat is szépen követte, a hadvezetéshez mesterien értett, de pénzügyekben sem volt ügyetlen, bizonyítja ezt, hogy 1804-ben megalapította a Banque de France-t, ami neki fialt pénzt.

Napóleon 1815-ös veresége után az állva maradt egyetlen világbirodalom (nem a brit, hanem lényegében a City) durchmarsot csinált, sikert sikerre halmozott. A City igényeit pedig az immár nem szakrális, hatalmától megfosztott korona hűen kiszolgálta. Történelmi léptékkel szemlélve orkánként söpörte el az ellenlábas birodalmi próbálkozásokat, fektette két vállra 1918-ig a még útjában lévő szakrális monarchiákat (orosz, német, osztrák–magyar). Tette ezt újra és újra, amikor ellenbirodalmakat: 1945-ben a Harmadik Birodalmat, majd 1990–91-ben a Szovjetunió birodalmát is felszámolta, miközben székhelyét már 1913-ban áthelyezte az Egyesült Államokba (a magántulajdonú Fed megalapítása).

A második világháború után eljött az ideje egy új és minden eddiginél nagyobb birodalom egybegyúrásának. A nyers katonai erő már nem jöhetett számításba, mert fennállt a veszélye, hogy a birodalom potenciá­lis anyagi és humán értékei elpusztulnak. A kívánt célt puha és látszólag tetszetős, népszerűnek mondott módszerekkel kell elérni. Formális diktatúra helyett politikai erők küzdelmeire alapított demokráciákat kell létrehozni mindenütt a kiszemelt országokban. Rájöttek, célszerű mindenütt már lehetőleg induláskor valójában birodalmi szemléletű, de látványos szociális igazságosságot, ma inkább zöld ideo­lógiát hirdető alakulatokat beiktatni és anyagiakkal jól ellátni.

A szociális igazságosságból közben por sem maradt. A „demokratikus” háttér mögé bújni azonban többe kerül, mint amivel korábban egy-egy uralkodót „jó modorra” lehetett nevelni. A pénzügyi szükséglet fedezését szolgálja a nagyvonalú (időnként nemzetállamokat romba döntő és kifosztó) pénzügyi liberalizáció, a nemzeti valuták teljesen átválthatóvá és hatósági ellenőrzéstől mentes működtetése, a szabad tőkemozgás és a spekulatív műveletek engedélyezése, végül a dollár megszabadítása a végső objektív korláttól, az aranyhoz kötöttségtől is. Ideá­lis a helyzet legalább 1973 óta (nem kell azóta az árfolyamokat védeni), de 1989 óta végképp (washingtoni konszenzus). A szabad tőkemozgás jegyében kerül annyi pénz az aknamunkára, amennyi csak kell, amiből a „demokraták” szorgos ügyködését méltányolni lehet kormányokban, parlamentekben, civil szervezetekben, a világgazdaság irányító posztjain.

A világgazdaság irányító posztjai­ra már jóval korábban ráültek, hogy a deep state fogalom közkinccsé vált volna (IMF, Világbank, WTO, EU Bizottság és apparátus, egyes központi bankok, kormányok fontos gazdasági posztjai, nemzeti titkosszolgálatok, hadseregek stratégiai magaslatai stb.) Ha későn is, de itt-ott bekövetkezett az ébredés. Már az Egyesült Államok Kongresszusában egyes szenátorok és képviselők is érdeklődtek, hogy az amerikai jegybank milyen célból és milyen összegben ad pénzt külföldre. Választ ugyan nem kaptak, és ettől dühösek.

A mély állam irányítói a nyilvánosan működő nemzeti intézmények közül újabban imádják a független státusúakat, főként akkor, ha ezek vezetőit kézben tudják tartani, vagy éppen maguk tették oda manipulatív technikákkal. Gondoljunk csak a magyar jegybank esetére. Surányi és Simor „érzékenyítése” vajon hány ezer milliárd forintunkba került? (Ez működtetési, forrásszerzési és célba juttatási előnyökkel járt.)

Manapság a slágertéma a független bírói kar „érzékenyítése”. Érzékenységükben idő előtt, minden jogos ellenvetés ellenére engednek ki a börtönből gyilkosokat, akik újra gyilkolnak, „nem megfelelő” rabtartás miatt csillagászati összegeket ítélnek meg, pedig a börtönre az van kiírva, hogy büntetés-végrehajtási és nem jutalomosztási intézet. Nem volt elég, hogy hosszú ideig maga a magyar parlament érzékenyült el könnyekig, hogy nekik kedvező törvényeket hozzon. (A bűnelkövető az igazi károsult elé kerül, a devizát nem látott hitel is devizahitel stb.) Kozmikus sebességgel halad a deepek által megszállt Európai Parlamentből jövő érzékenyítés is. Sorozatban kreálják a valóságtól elrugaszkodott újabb és újabb emberi jogokat, és követelik azokat a nemzeti jogba való beiktatását. (A korlátlan népvándorlás emberi jog, a biológiai nemet emberi jog megváltoztatni, egynemű párok házassága és fogadott gyermek nevelési jogai is emberi jog és még sorolhatnánk.)

A mély állam még ma is csak részben látható. Valóságos irányítói nem élnek a nyilvánosság lehetőségével, mint ahogy anyacégük (Federal Reserve) fő tulajdonosai sem. Hazai birodalmár csapatuk, élén az igazán feminin élcsapattal azonban már nem is titkolja, hogy hova tartozik és mit akar: európai birodalmat, de talán világbirodalmat is. Tőlük akár generációkra visszamenően sem idegen a birodalmi eszme, hiszen szakmájuk és egyben hivatásuk is a birodalom szorgos építése és az általuk nem értett és megvetett haza elárulása. Eszmei és valós felmenőik is ezt csinálták a törökök érdekében, kiszolgálták a Habsburg Birodalmat, lelkesen tapsoltak Kun Bélának, Sztálinnak, Brezsnyevnek, Rákosinak, Kádárnak. Komoly a birodalmi gyakorlatuk, a „mesterség” folytatható, korábban erőszakkal, most „demokratikusan”. Magabiztosságuk azonban elárulja őket. Már nagyon vágynak a birodalmi helytartói posztokra, amelyeket több generáció alatt élveztek. A feladat az, hogy ezektől a vágyaiktól megszabadítsuk őket. Nem egyszerű, de nem is lehetetlen, mert tudjuk, „gyáva népnek nincs hazája”.

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Geri befűt

ĀFricska. Ha valaki már a fővárosi nyugdíjasok közül bekészítette otthon a papírt, gyújtóst a téli fűtéshez, nyugodtan tegye el a nyári bográcsozáshoz!

Bán Károly

Bán Károly

Összefogósdi újratöltve

ĀEgy közös miniszterelnök-jelölt, egy közös lista, mindenhol csak egy egyéni ellenzéki jelölt. Egy az egy ellen

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom