Magyar Hírlap online

2012. február 11., szombat, Bertold, Marietta
2005-10-11

Sármellék: az ír bázis

A repülőtér területének a tulajdonosa két település, Sármellék és Zalavár

Az ír–magyar érdekeltségű Cape Clear Aviation Kft. 2004 decemberétől 99 évre kapta meg a sármelléki, most már Fly Balaton elnevezésű repülőtér üzemeltetését. A cég csaknem kétmilliárd forintos beruházásával újra életre kelt a szovjet légierő távozta után majdnem másfél évtizedig kihasználatlanul álló létesítmény.
A repülőtér területének a tulajdonosa két település, Sármellék és Zalavár. A debreceni és a budapesti repülőtér mellett a FlyBalaton olyan nemzetközi repülőtér, amely egész évben üzemel, és minden fajta légiforgalmi tevékenységet képes kiszolgálni. Az új terminál építése még az év végére befejeződik, jövő tavasztól tudja fogadni az utasokat. Jelenleg Németországból, valamint hetente kétszer Dániából landolnak charterjáratok a repülőtéren, ezeken kívül a svájci Hellvetic Airways menetrend szerinti járatai közlekednek Zürich–Sármellék útvonalon. Németországból még egy menetrend szerinti járatot fogad a reptér, ez Stuttgartból repül ide. Július eleje óta járnak a gépek ezen az útvonalon a Malév üzemeltetésében. Németh Krisztinától, a Malév szóvivőjétől megtudtuk, a légitársaság elégedett a járattal, és a jövő év nyári menetrendjében tervez további indítását is. "A Malév jelenleg piackutatást végez, hogy megtudja, melyik járatokat lenne érdemes Sármellékre hozni" – tette hozzá Németh Krisztina.
A Fly Balaton az éjszakai közlekedést is lehetővé tevő navigációs berendezést kapott. A 2500 méter hosszú és hatvan méter széles beton kifutópályát egy ezer méter hosszú és ötven méter széles fősáv egészíti ki. A bővítésekkel regionális nemzetközi repülőtérré vált, és évi utasforgalmát a jelenlegi huszonegyezerről legalább százhatvanezerre kívánják növelni két-három éven belül, az évtized végére pedig négyszázezres utasforgalmat kívánnak lebonyolítani. (A Sármelléki reptéren kívül egyedül Debrecen rendelkezik – a vidéki létesítmények közül – nemzetközi státussal.)
"A repülőtér nyolcvan százalékban Nyugat-Európából vár utasokat, de a jövő nyártól több utazási irodával kötöttünk megállapodást, hogy a járatok a Fly Balatonról a tengerparti városokba szállítsanak utasokat" – mondta Palkó Lajos igazgató. Az a céljuk, hogy a reptér vonzáskörzetében élő mintegy kétmillió ember ne Budapestről vagy Bécsből induljon útnak. Mindenképpen szükség van minél több olyan légitársaságra, amely rendszeres járatokat indít a Fly Balatonról. A Cape Clear Aviation Kft. a jövőben tervezi a Budapest–Debrecen–Sármellék légi kapcsolat létrehozását is.
Eredeti forrás: Szász Eszter
Szász Eszter

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

ELHUNYT CSURKA ISTVÁN

In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása

„Magyarországnak semmi értelme” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

ORBÁN: EL AKARTAK MOZDÍTANI

A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Leantiszemitázták hazánkat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar vadliberálisok fújták a passzátszelet a brüsszeli meghallgatáson

Simor András 1,65 milliárdos alapja Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Nem szűkölködik a jegybankelnök: házak, üdülő, kétmilliós jövedelem, Mercedes, vitorlás

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Rekviem a Malévért Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

ORBÁN: A KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBA KELL LÉPNI

Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

TERÍTÉKEN A MAGYAR HELYZET BRÜSSZELBEN

Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett