2005-11-08
Golfparadicsom épül Pécsett
Jó időzítéssel indította el nagyszabású fejlesztési programját az Axus Rt.
Jövő tavasszal avatják Dél-Dunántúl első nemzetközi golfpályáját. A Pécs melletti, 84 hektáros területen több lépcsőben szálloda, apartmanház, wellness- és konferencia-központ is épül.
Jó időzítéssel indította el nagyszabású fejlesztési programját az Axus Rt., amikor megvásárolta a Pécs határában levő 84 hektáros területet. Mivel a dél-dunántúli település Európa kulturális fővárosa lesz, az itt felépülő üdülő- és sportkomplexum az egyik központja lehet a 2010-es eseményeknek. Az ideális adottságokkal rendelkező területen egy golf- és szabadidőpark készül, mégpedig több lépcsőben. A csaknem négymilliárd forintos beruházás első szakaszában a nemzetközi színvonalú 18 lyukú golfpálya készül el – ennek avatása jövő májusban lesz. Még az idén ősszel elkezdik a kiegészítő létesítmények és a gyakorlópályák építését, hogy a jövő évi golfszezonra már teljes komfort várja a sportolókat. A megnyitóra befejezik a 650 négyzetméteres klubház kivitelezését; ebben egy százfős étterem és öltözők, valamint klubszobák kapnak helyet. Ezzel egy időben kezdik a pálya mellé álmodott apartmanház lakásainak értékesítését is. A tájba illő, kétszintes épületben összesen száz, egyenként 40-70 négyzetméteres apartmant alakítanak ki. Ezt követi a konferencia-központ, a szálloda- és wellnessközpont felépítése, amelyhez a tervek szerint 2007-ben fognak hozzá. Szabados Ottó, az Axus tulajdonosa elmondta, hogy a golf- és szabadidőközpont már jóval a 2010-es eseménysorozat előtt elkészül, és a mecseki város egyik látványossága lesz.
Eredeti forrás: szap
SzaP