2011-10-18
Változott a Balaton halállománya
Mára kipusztult a magyar tengerből a menyhal, a vágó- és a réti csík
A tó természetközeli állapotának és az őshonos élővilág sokszínűségének megőrzését és visszarendezését jelölték meg a balatoni halgazdálkodás elsődleges céljaként az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének munkatársai, akik Balaton-kutatási eredményeiket ismertették.

A fogható halállomány csaknem hatvan százalékát kifogják a horgászok – mondta a Balaton halállományának helyzetéről Specziár András. Az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének munkatársa a legnagyobb problémának azt nevezte, hogy a halastavi állományok „beszöknek a Balatonba”, ami egyaránt kárt okoz a természetnek, a termelőknek és a turizmusnak. Ezért az állomány gyérítésére van szükség. Közölte, angolnából 1965 és 2010 között mintegy 4700 tonnát fogtak ki és értékesítettek. Ezzel szemben kipusztult a tóból a menyhal, a vágó- és a réti csík, drasztikusan lecsökkent a békák, a rákok és a sügérek állománya. Ezenkívül jelentősen csökkent más, őshonos gazdasági halfajok állománya – például a fogassüllőé vagy a dévérkeszegé – a táplálkozási konkurencia növekedése és az ivadék kihalása miatt. A sorozatos angolnapusztulások pedig mérhetetlen károkat okoznak a mai napig. A szakember rámutatott, az amur telepítését a Balatonba sosem engedélyezték, mégis az egyetlen gazdasági faj, amelynek állománya növekszik. A balatoni halgazdálkodás jövője kapcsán fontos nevezte a jó vízminőség elérését és fenntartását is a turizmus érdekében, valamint a megfelelő halállomány-szerkezet és halsűrűség kialakítását és fenntartását a tavat látogató évente több mint negyvenezer horgász számára. A kutató hangsúlyozta, fontos a nádasok és a partszakaszok védelme, valamint a korábbi természetes szaporodóhelyek helyreállítási lehetőségeinek felmérése. Meg kell akadályozni a nem őshonos élőlények bejutását a tóba, és ezen fajok csaliként való használatát szintén tiltani kell. A haltelepítés kapcsán elmondta: nagyon fontos, hogy fajtiszta állományokat telepítsenek, és ezt a folyamatot szigorúan ellenőrizni szükséges.
Az általános horgászati korlátozásokról szólva úgy vélte, a Balaton halállományának védelme és a nyugodtabb szaporodás érdekében ismét be kellene vezetni a korábbi, április 20. és május 20. közötti általános horgászati tilalmat, valamint - a szaporodás szempontjából különlegesen értékes partszakaszokon - a horgászat és a csónakázás március 1. és június 15. közötti teljes tilalmát.
Szarvas Szilveszter