2012-01-17
Új utak vezetnek a határig
Kétszázmilliós uniós beruházás Zsirától Locsmándig
Az év első felében megépül az út az osztrák határ közeli Zsirától az ausztriai Locsmánd felé. A Zsira és a burgenlandi Füles közötti utat pedig már használatba is vették az autósok. Az európai uniós támogatással megvalósuló projekt építési költsége megközelíti a kétszázmillió forintot.
Közvetlen kapcsolat létesül a fejlesztés eredményeként az érintett települések között, s a légvonalban néhány kilométerre lévő helységek lakói nem kényszerülnek negyven–ötven kilométeres kerülőre – mondta Dorogi Árpád zsirai polgármester a távirati irodának annak kapcsán, hogy várhatóan már az idei év első felében megépül az út az osztrák határ közeli Zsirától az ausztriai Locsmánd (Lutzmannsburg) felé. Mint mondta, az európai uniós támogatással megvalósuló projekt építési költsége megközelíti a kétszázmillió forintot. Mindemellett javulnak a kerékpáros-turizmus feltételei, és az átjárhatóság vonzó lehet a letelepedők számára is, akiknek az önkormányzat közművesített telkeket kínál. Dorogi Árpád közölte azt is, a közlekedési beruházás költségeinek 85 százalékát uniós forrásból fedezik, tízszázalékos az állami támogatás, öt százalék pedig az önkormányzati önrész. A Füles felé vezető, csaknem három kilométeres út felújítását az tette szükségessé, hogy szinte már használhatatlan volt.
A felújítás során az út négy méter széles, dupla aszfaltréteget kapott, mindkét oldalán másfél méteres padkával. A kerékpárok mellett személyautók, kisteherautók is használhatják, viszont súlykorlátozást vezettek be: 3,5 tonnánál nagyobb járművek nem vehetik igénybe. Az út megépülésével a leendő járási székhely, Sopron kilenc kilométerrel közelebb került a Répce menti településekhez – mutatott rá Dorogi Árpád.
Az önrész a fejlesztésnek ebben az ütemében megoszlott Zsira és Sopronhorpács között, mivel az utóbbi községet is érintette a beruházás.
A magyar–osztrák határtól ötszáz méterre fekvő Locsmánd felé csaknem egy kilométeres út épül az idén a fejlesztés második ütemében. Ha a régészeti feltárás nem húzódik el, még az év első felében átadják – mondta a polgármester.
MTI