2011-10-04
Sommelier-szövetség alakult
A szakmai szervezet minőségi képzést szorgalmaz
A magyar sommelier-k rendszeres továbbképzése, a szakmai kapcsolattartás megszervezése és a közös érdekképviselet szerepel a közelmúltban alakult Magyar Sommelier-szövetség legfőbb céljai között.

Június végén jegyezték be hivatalosan a Magyar Sommelier-szövetséget (MSSZ), amely mögé már indulásakor felsorakoztak a legnagyobb budapesti és vidéki éttermek sommelier-i – mondta el az MSSZ elnöke. Káli Ildikó felidézte: tizennégy alapító taggal indultak, de három hónap alatt a becslések szerint mintegy hatvanfősre tehető hazai sommelier-szakma mintegy kétharmada csatlakozott a szövetséghez. „Ez egyrészt azt jelzi, hogy a szakma mögénk állt, másfelől, hogy óriási igény volt egy ilyen közös szervezetre” – mutatott rá a szakember. Hangsúlyozta, az MSSZ célja a szakmai összefogás, a magyar szakemberek nemzetközi sztenderdek szerinti képzése, a minőségbiztosítás és a szakmai érdekképviselet. Emellett szükség van a sommelier-szakma definiálására is, hiszen sokan még mindig azt hiszik, a sommelier dolga csak abból áll, hogy az étteremben bort töltöget.
Káli Ildikó elmondta, a sommelier-nek sokkal komplexebb feladatköre van: kapcsolatot kell tartania a séfekkel, a borászatokkal, folyamatosan nyomon kell követnie a borvilág történéseit, fel kell töltenie az étterem borkészleteit, és ügyelni kell arra, hogy az frissen maradjon. Fontos, hogy a vendégeknek is megadjon minden információt a pincészetekről, borokról, évjáratokról. A szakember úgy fogalmazott: „a sommelier az utolsó kapocs a bor és a vendég között”. Közölte, több iskola is létezik Magyarországon, ahol sommelier-képzés folyik, de nincs államilag akkreditált OKJ-s képzés. A szervezet ezen a területen is egyfajta minőségbiztosítást kíván megteremteni, és szakmai továbbképzésekkel szeretnék felzárkóztatni a sommelier-ket.
MTI