Pezsgő város a festői Dunakanyarban
Hirdetés
Vácon járva elcsodálkozik az ember, hogy a ragyogó adottságú, ezeréves város vajon miért nem szerepel az ország legnépszerűbb turisztikai célpontjai között. Úgy tűnik, a jövő változást hoz, mert a 2010-ben felállt új önkormányzatra bizonyosan nem áll a népi mondás, amely szerint ha valamihez nincs kedvünk, „majd a váci püspök” úgyis megcsinálja helyettünk.Az ezeréves város – történelme során – csakugyan sokat köszönhetett püspökeinek, amit bizonyít, hogy Vác mai értéktárában is jelentős hányad egyházi eredetű. Talán nem véletlen az sem, hogy a mai városvezetésben az országos átlagnál nagyobb képviselettel rendelkeznek a kereszténydemokraták. Ami a világi vezetők dolga, azt meg is akarják valósítani, hogy településük végképp megszabaduljon a korábban emlegetett „alvóváros” címkétől. A minap nagyszabású bemutatkozáson fogadta az önkormányzat a sajtó képviselőit, ahol a város első emberei világossá tették: Vác múltja és adottságai arra predesztinálják őket, hogy országosan is felhívják településükre a figyelmet. Mint Fördős Attila (független) polgármester leszögezte: a programok bővítésével, családbarát város kialakításával el akarják érni, hogy a Dunakanyar szíve, ez a befogadó, sokszínű város turisztikailag is az őt megillető helyre kerüljön. A kétszeres evezős világbajnok Pető Tibor alpolgármester (Fidesz) elmondta: az Új Széchenyi-terv Közép-magyarországi Operatív Program keretében több mint 48 millió forintos fejlesztési pályázatot nyert el a váci Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM). „A cél, hogy Vác ne pusztán egynapos idegenforgalmi célpont legyen, hanem pezsgő város itt, a Dunakanyarban, a világ legszebb részén.”A sok-sok információ hallatán magunk is kedvet kapunk rá, hogy az egész napot itt eltöltsük. Élményeink csak megerősítik Philipp Frigyes főépítész szavait: műemléki védettség szempontjából Vác nyolcadik az országban. A „háromsejtű” város az egykori várból, a magyar városból és a német városból áll. A várossziluett sajátossága – szemben Esztergommal, Budával –, hogy a templomok mind a folyó felé fordulnak. Az ezeréves városban három olyan épületet is találunk, amelynek nincs párja az országban. A Diadalív (Kőkapu) 1764-ben fél év alatt épült a városba látogató Mária Terézia királynő fogadására. A késő barokk stílusú homokkőből készült monumentális dómot a püspöki székváros virágkorában, a 18. század második felében alkották. Különlegesség az a kőszentes híd is, amely szintén e korban született, s a Dunába igyekvő Gombás-patak fölött ível át.Az egykori vár és városfal feltárásán jelenleg is dolgoznak a régészek. A vár területén található a Géza király tér. A város történelmében nagy szerepet játszó I. Gézának olyannyira szívéhez nőtt a Dunakanyar városkája, hogy azt kérte: itt temessék el. A királysírt egyébként még ma is keresik.Szent István alapítója volt a váci püspökségnek, míg harmadikként Báthori Miklós püspököt emlegetik, aki művészet- és tudományszeretetével a reneszánsz időkben sokat tett Vác gazdagodásáért.A tájékoztatón Pálos Frigyes atya számolt be rövid előadásában az egyházmegyei gyűjtemény kincseiről. Mészáros Balázs igazgató pedig az Értéktár friss kiállításait mutatta be, s közölte, júniustól októberig lesznek láthatók Hincz Gyula Erdély-témájú, 1941–43 között készült rajzai.Sétánk során Papp Ildikó, a TDM ügyvezető igazgatója felhívta a figyelmet a Sajdik Ferenc szatíra- és karikatúragyűjteményét bemutató tárlatra, illetve a július 27–29. között megrendezendő XX. Váci Világi Vigalom eseményeire.
Hirdetés
24 óra hírei
Hirdetés
Vélemény
-
Tamáska Péter:Konszolidáció híjánA diktatúrát követő első szabad... -
Knopf Alexandra:A minimumról – újraMiközben a kormánypártok természetesen... -
Szentmihályi Szabó Péter:Sarkosan fogalmazvaTudom, hogy nem szép dolog, de cseppet sem... -
Temesi Ferenc:Nagy úr a kisnyugdíjas...Tanulsz huszonöt éves korodig (vagy... -
Jobbágyi Gábor:Egy súlyos...2013. május 12. Győri ETO–FTC... -
Bayer Zsolt:Holt lelkekA Népszabadság internetes kiadásában...
Könyv - Rendelés
-
Könyv - Bolti ár: 3 150 Ft
Internetes ár: 2 835 Ft - 10% kedvezménnyel -
DVD - Bolti ár: 9 499 Ft
Internetes ár: 8 549 Ft - 10% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 2 960 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 392 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft - 10% kedvezménnyel


Szili: Semmi közöm Őszödhöz!
Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 0