Magyar Hírlap online

2012. május 25., péntek, Orbán
2011-12-13

Idén megszűnt a híres Venezia expresszjárat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Bár a MÁV-Start Zrt. személyszállító járatait döntően a belföldi utasok veszik igénybe, a nemzetközi vonatokkal utazók évente mintegy háromszázmillió kilométert tesznek meg.
Tavaly több mint 6,6 milliárd forint árbevétele volt a vasúttársaságnak a nemzetközi járatok közlekedtetéséből, és e tekintetben pozitív eredménnyel zártak. A legnépszerűbb úti cél Ausztria és Németország, a kelet-európai országok közül pedig Szlovákia és Románia, ugyanígy hozzánk is ezekből az országokból érkeznek a legtöbben vonattal.

Már hatályos a 2012. évi új menetrend, amelyről elmondható, hogy belföldön alig, nemzetközi szinten viszont érdekes változásokat tartalmaz. Így például Istria néven új vonat közlekedik jövő nyáron heti két alkalommal a horvátországi Pulába: a vonat a Budapest–Győr–Zalaegerszeg útvonalon éri el a magyar–szlovén határt, így az észak- és nyugat-dunántúli nagyvárosokban is fel tudnak rá szállni. Bulgáriába a szezonban a Nesebarral lehet eljutni heti két alkalommal Burgaszba, Várnába pedig szombatonként az Albena nevű vonat közlekedik Budapestről. Szintén kedvező, hogy Zürich nappal is elérhető átszállás nélkül, Pozsonyba és Prágába napközben délutánig kétóránként indul vonat, éjszakánként pedig két járat is közlekedik Budapestről a cseh fővárosba. Megszűnt viszont a híres Venezia expressz, amely Velencébe közlekedett. Belföldön leginkább a Dunakanyarba tartó utasok járnak jól, ugyanis Budapest és Vác között hétvégenként is félóránként közlekednek vonatok.
Putsay Gábor

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Csak a piac! Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont