Magyar Hírlap online

2012. május 25., péntek, Orbán
2011-10-04

Idén ingyenfürdőjeggyel csábítanak Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A turisztikai szakma a téli programjait hirdeti: indul a Budapest Winter Invitation - segítenek a főváros felfedezésében

Hamarosan indul a Budapest Winter Invitation (BWI) elnevezésű téli forgalomélénkítő kampány, amelyre a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében immár hatodik alkalommal kerül sor. Az egymillió euró média-költségvetésű BWI-akció célja ezúttal is Budapest mint vonzó turisztikai desztináció népszerűsítése, valamint a főváros utó- és előszezoni vendégforgalmának növelése.

A Széchenyi fürdő a hazai és a külföldi turisták körében egyaránt népszerű

Hatodszorra hirdetik meg – november 15. és 2012. március 31. között – a Budapest Winter Invitation (BWI) téli forgalomélénkítő kampányt, amely az eddigi tapasztalatok szerint évente több millió potenciális utazót ér el, és plusz 25-70 ezer vendégéjszakát generál a november–márciusi időszakban.

A BWI-kampány minden évben kiemelt stratégiai partnerek bevonásával valósul meg. Az idei marketingakció együttműködő partnerei: a budapesti három-, négy- és ötcsillagos szállodák, a Magyar Turizmus (MT) Zrt., a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ), a Budapest Airport Zrt., a BTDM Budapest Turisztikai Desztináció Menedzsment Nonprofit Kft., a Budapest Gyógyfürdői Zrt., az Expedia és Hotels.com utazási portál és számos turisztikai szolgáltató.

A Budapest Winter Invitation akcióról Horváth Gergely, az MT Zrt. vezérigazgatója, Maráczi Gábor, az MSZÉSZ alelnöke, Szőke László, a BGYH Zrt. vezérigazgatója, Molnár József, a BTDM ügyvezető igazgatója és Kincses Márk, az MT Zrt. senior projektmenedzsere beszélt a kampány részleteinek ismertetésén. Elhangzott, a kampánycsomag a 2=3; 3=4 (kettőt fizet, hármat kap, illetve három napot fizet, de négyet maradhat) szállodai kedvezményajánlat mellett idén is tartalmaz ingyenes fürdőlátogatást a magyar főváros megjelölt történelmi fürdőinek – Gellért, Rudas vagy Széchenyi – valamelyikében, amely az előző BWI- akció során igen nagy népszerűségnek örvendett a vendégek körében. A BWI keretében hazánkba látogató utazók emellett a Budapest-kártya segítségével fedezhetik fel a fővárost, amely a kampány üzenetéhez illeszkedve 2=3 (48 óra=72 óra) kedvezményt biztosít.

A kampány egyik kiemelt célja, hogy ebben az időszakban egyre több látogatót csábítson hazánkba Németországból, az Egyesült Királyságból, Franciaországból, Olaszországból, Spanyolországból, Skandináviából, Ausztriából, a Benelux államokból, Csehországból, Szlovákiából, Romániából, Horvátországból és Szerbiából.

Végezetül azt is közölték, hogy az idei Budapest Winter Invitation kampányra, valamint Budapest téli turisztikai kínálatára a szervezők az Expedia és Hotels.com nemzetközi piacvezető utazási portállal együttműködésben számos marketingeszközzel hívják fel a figyelmet. A BWI-akciót egyebek mellett nemzetközi online felületeken és a nyomtatott médiában megjelenő hirdetések, nemzetközi újságírói tanulmányutak, közös médiafelületek és kommunikációs csatornák, illetve a BWI-kampány megújuló, többnyelvű internetes oldala, a www.budapestwinter.com is népszerűsíti.


Szép-kártya: intenzívebb reklám

Intenzívebb kommunikációba kezdett a minap a Széchenyi-pihenőkártyával (Szép) kapcsolatosan a K&H és az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. A K&H közleményében az áll: megkezdik a kis- és középvállalkozói, vállalati, valamint kártyaelfogadói ügyféltájékoztatást a Szép-kártyáról, november 15. után pedig lehetőség nyílik a K&H Szép-kártya-szerződések megkötésére is. Hangsúlyozzák: a K&H kiemelt szerepet szán a Szép-kártya-kibocsátás és -elfogadás technológiafejlesztésének; szolgáltatásait partnerei igényeihez igazította, így külön a munkáltatók és külön az elfogadók részére kialakított szolgáltatási csomagot kínálnak majd, lehetővé téve POS termináljaik Szép-kártya-elfogadását is. A Széchenyi-pihenőkártyát a magyar piacon elsőként kibocsátó OTP Pénztárszolgáltató Zrt. felhívta a figyelmet, hogy október 1-jétől kikerült az adómentes körből az üdülési csekk. Ám bízik az új, elektronikuskártya-alapú juttatás sikerében, és folyamatosan bővülő hálózatával felkészült a kártya tömeges igénylésére, használatára. Várakozásaik szerint elfogadóhelyeik száma az év végére meghaladja majd a háromezret.
Hunyor Erna

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Csak a piac! Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont