Magyar Hírlap online

2012. május 25., péntek, Orbán
2011-10-18

Fejlesztés előtt áll a Tisza-tó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A projektben több száz munkanélküli dolgozhat

A Tisza-tó létrejötte óta legátfogóbb és legnagyobb volumenű fejlesztésére kerül sor az elkövetkező években a kormány döntése nyomán. A 6,7 milliárdos beruházás öt megyére terjed ki, és 1,2 millió embert érint - jelentette be Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár Abádszalókon.
 Mint mondta, a fejlesztés a 124 négyzetkilométer vízfelületű mesterséges tározó mellett érinti a Tisza-tó vízpótlását, áramlást segítő rendszereit, így a Keleti- és a Nagykunsági Főcsatornát, valamint két folyót, a Hármas-Köröst és a Hortobágy-Berettyót.

A politikus – aki az Abádszalókot is magában foglaló nagykunsági térség fideszes országgyűlési képviselője – elmondta: a Környezet és energia operatív program keretében 2012 és 2014 között megvalósuló projekt 6,7 milliárd forintos költségéből 5,7 milliárd forintot az Európai Unió biztosít, míg a fennmaradó egymilliárd forintot elsősorban hazai költségvetési forrásokból teremtik elő. Mint az ott élők megtapasztalhatták, az elmúlt években a Tisza-tavat és környékét elhanyagolták, emiatt több helyen megindult a feliszapolódás, gondok jelentkeztek a vízutánpótlással és a vízminőséggel, valamint megnőtt az ár- és belvízveszély - jegyezte meg Varga Mihály. Hozzátette: több turisztikai fejlesztés is elmaradt, ami nagyban hozzájárult a helyi lakosság életminőségének romlásához. A korszerűsítési és karbantartási munkák során egyebek mellett 108 hektárnyi meder kotrását végzik el, és hatszázezer köbméter iszapot távolítanak el - jellemezte néhány adattal a beavatkozás mértékét az államtitkár. A projekt több száz munka nélküli embernek biztosít majd munkalehetőséget, főként a Start munkaprogram égisze alatt.
MTI

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Csak a piac! Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont