Magyar Hírlap online

2012. május 25., péntek, Orbán
2011-10-25

Vergilius, a jeles antik költő előtt tiszteleg a tárlat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Vergilius és művei hatását mutatja be a későbbi évezredek képzőművésze­tében a római költő szülővárosában látható kiállítás. Mantovába érkezett a Vergiliust ábrázoló ókori mozaik is, amely a poéta egyetlen fennmaradt portréja. 
„Kevés ókori szerző mondhatja el magáról, hogy személye és művei több mint kétezer év elteltével is jelen vannak nemcsak az irodalomban, hanem a képzőművészetben is” – nyilatkozott a sajtónak a kiállítást gondozó Vincenzo Farinella, és emlékeztetett arra is, hogy Mantovában már 1190-ben tábla állt Vergilius emlékére. A kiállítás Vergilius és műveinek hatását mutatja be a későbbi korok képzőművészetében. A kiállított művek között Farinella a Dido halála című szobrot említette: Pietro Testa 17. századi alkotását elveszettnek hitték, majd az Uffizi-képtár raktárából előkerült. Rendkívülinek számít az az ókori mozaik, amely az ülő Vergiliust ábrázolja az epikus költészet és a tragédia múzsája, Kal­liopé és Melpomené között. A mozaikot 1896-ban találták a tunéziai Hadrumetumban (mai Sousse) feltárt 3. századi római villában. Vergiliusnak ez az egyedüli fennmaradt ókori ábrázolása, és ez az első alkalom, hogy a mozaik elhagyta Tunéziát. A Corriere della Sera napilap megjegyezte, Mantova minden tekintetben a költő városa, hiszen még a helyi temetkezési vállalat is Vergi­lius nevét viseli. Az Aeneis szerzője az egykor a mai Mantova területén levő Andes városában született a Krisztus előtti 70-ben. Egy görögországi útról hazafele tartva, Brindisiben hunyt el, Krisztus előtt 19-ben. Vergiliust a Nápollyal szomszédos Posillipóban temették el, sírja ma is látható.
MTI

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Csak a piac! Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont