Még igen messze állunk az EU-célkitűzésektől
A háztartási üveghulladékok újrahasznosításának mértéke Európában rekordmagasságokba szökött 2008-ban, derül ki az Európai Csomagolóüveg-szövetség (FEVE) által készített felmérésből. A hatvannégy százalékos aránnyal szemben Magyarországon a mutató sajnos még csak huszonnyolc százalék, s ez az adat nagyon messze áll az EU célkitűzéseitől.

A felmérés adatait az ötvenkilenc csomagolóüveg-gyártót – a többi között az O-I-t, a világ legnagyobb vállalatát is – tömörítő FEVE tette közzé.
Kiderült, hogy számos tagországnak sikerült elérnie az EU csomagolásról és csomagolási hulladékról szóló irányelvében meghatározott ambiciózus célkitűzést, amely szerint az újrahasznosításnak el kell érnie a hatvan százalékot. Két éve Európában mintegy 25,5 milliárd üvegpalack, azaz 11 millió 474 ezer tonna üveg került a gyűjtőkonténerekbe, szemben a 2007-ben mért 10 millió 972 ezer tonnával. A már eddig is az újrahasznosítási táblázat élén álló országok, például Svájc (ahol az üveghulladék 95 százalékát újrahasznosítják) és Svédország (94 százalékkal) fenntartották kiemelkedő eredményeiket, de érdekes, hogy a régióban lévő Csehországban ötven százalékról hatvankét százalékra emelkedett az újrahasznosítási arány.
A csomagolóüveg-hulladék mennyisége az elmúlt tíz évben huszonhat százalékkal csökkent annak ellenére, hogy a fogyasztás nyolc százalékkal bővült. Az újrahasznosított üveg felhasználása az üvegből készülő új tárolóeszközök gyártásában nyersanyagot és energiát takarít meg. Hazánkban az újrahasznosítási mutató 2009-ben 28 százalékra emelkedett a 2008-as adatokhoz képest, amikor ez az arány 24 százalék volt. De ez a 28 százalék sem elég, ezt a mennyiséget három év alatt meg kell duplázni.
A mutató 2002-ben még tíz százalékon állt, de 2012-re el kell érnie a kibocsátott csomagolási üveg hatvan százalékát, hogy az ország teljesítse az Európai Unió által megkövetelt célszintet. Ez a 28 százalékos arány egyébként 2008-hoz képest némileg visszaesett, mivel a gazdasági válság miatt a lakossági fogyasztás, ezzel együtt a lakosságnál képződő hulladék mennyisége is számottevően csökkent.
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett