Magyar Hírlap online

2012. május 25., péntek, Orbán
2011-11-29

Munkahelyet teremt a tudás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A színvonalas infrastruktúra és a professzionális munkakörülmények lehetővé teszik a részvételt a nemzetközi pályázatokon

Páva Zsolt polgármester szerint Pécs a kutatóközponttal komoly előnyöket szerez a városok közötti versenyben (Fotó: MTI/Kálmándy Ferenc)
A kivitelezők, valamint a Pécsi Tudományegyetem (PTE) vezetése szerint jó ütemben halad és a jövő áprilisi határidőig befejeződik a felsőoktatási intézmény természettudományi kutatóközpontjának építése. Bódis József, a PTE rektora hétfőn, a három épületből álló kutatóközpont bokrétaavató ünnepségén azt mondta: az eddigi tapasztalatok alapján jó döntés volt a Grabarics Építőipari Kft.-t megbízni a kivitelezéssel. A hétmilliárd forintos, európai uniós támogatással megvalósuló beruházás jól halad, a készültségi szint talán egy kicsit magasabb is a tervezettnél. Az orvosprofesszor kitért arra: már megkezdődtek azok a háttérmunkák is, amelyek célja, hogy az intézményben a korábbi évtizedek pécsi egyetemi eredményeihez méltó, nemzetközi és világszinten is eredményes kutatómunka folyjon. Páva Zsolt (Fidesz), Pécs polgármestere arról szólt, hogy a kutatóközponttal a baranyai megyeszékhely komoly előnyöket szerez a tudományos kutatások országok és városok között zajló versenyében. Megítélése szerint a fejlesztéssel Pécs a kutatásban is fel tud zárkózni vagy képes a meglévő pozícióját erősíteni. Ez még több beruházást, munkahelyet, nagyobb jólétet eredményezhet.

Grabarics Gábor, a kivitelező cég vezetője elmondta: a kutatóközpont épületei szerkezetkészek. A jelenlegi készültségi szint eléréséhez tízezer köbméter földet termeltek ki, hétezer köbméter betont és hétszáz tonna acélt használtak fel. Az építkezés több tucat beszállítónak és építőipari vállalkozásnak ad munkát, a munkaterületen naponta átlagosan 150 ember dolgozik. A Science Building kutatóközpont alapkövét 2009. szeptember elsején, az egyetem alapításának évfordulóján helyezték el Pécsett az egyetemi szívcentrummal szemközti területen. A több mint hétezer négyzetméter alapterületű intézmény Bachman Zoltán Kossuth-díjas építész tervei szerint készül, és kétszáz munkahelyet, azon belül negyven kutatói állást teremt. A campus szeretné, ha a bio-, környezettudományi és információtechnológiai központot is magába foglaló, a természet-, a műszaki és az egészségtudományok területén az alapkutatási potenciál fejlesztését célzó központ Európa meghatározó kutatóintézményévé válna. Olyan korszerű, nemzetközi tudományszervezési és menedzsmentnormák szerint kialakított kutatóintézménnyé, amely együttműködik vállalatokkal, rugalmasan reagál a kutatási trendekre, a tudásalapú gazdaság igényeire, amely a kutatóegyetemi rangot megcélzó PTE zászlóshajója lehet.

A magas színvonalú infrastruktúra, nemzetközi viszonylatban is professzionális munkakörülmények lehetővé teszik a nagy nemzetközi pályázatokon való részvételt, a hallgatók elsőrangú oktatását, a projekt összességében pedig hozzájárul az innováció orientált, tudásalapú gazdaság fejlesztéséhez.

A központban folyó tevékenység nyomán javulhat az egyetem kutatási bevételszerző képessége, növekszik a kutatási megbízások volumene, az elért eredmények pedig pozitív hatással lesznek a képzés színvonalára, valamint a kutatói mobilitásra. További előny, hogy az új kutatóközpont gátolja az agyelszívást, több jövőbeni munkatársa külföldről tér vissza, vagy terveivel ellentétben Magyarországon marad, hogy a Science Buildingben dolgozhasson. Nemcsak az épületben folyó munka, hanem maga a központ is érdekes lesz. A három kocka alakú iroda- és laborépületet két, modern hatást keltő átjáró köti össze, a létesítmény energiaigényét nagyrészt geotermikus és napenergiából fedezik.

MH-összeállítás

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Csak a piac! Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont