Magyar Hírlap online

2012. február 12., vasárnap, Lídia, Lívia
2010-02-22

Lebegtetés már az energetikában is Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyarországon is elérhető lesz azoknak a házi kiserőműveknek az eszköztára, amelyek jelentős megtakarítást hozhatnak

A magyar találmányként jegyzett napelemes tetőcserép mellett egy kínai mágneses szélkerék jelent meg azon eszközök palettáján, amelyek építőkövei lehetnek a hazai kis energiarendszereknek. Az eszközök mellett azonban szemléletváltásra is szükség lesz a fogyasztóknál és a hálózatot üzemeltetőknél egyaránt.

A minimális súrlódás miatt ez a szélkerék nyolcvan százalékkal hatékonyabb hagyományos vetélytársainál (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Az intelligens kis energiarendszerek elterjedése nélkül aligha képzelhető el a hazai ellátás fejlesztése. Megvalósításuk nem lehetetlen, hiszen a szomszédos Ausztriában már számos példát találunk arra, hogy ezek az okos rendszerek hatékonyan működhetnek. A helyben megtermelt energia általában olyan megújuló forrásból származik, amely kihasználja a helyi adottságokat. Minél korszerűbb és hatékonyabb ez az energiaforrás, annál jobban jár az azt előállító helyi közösség. A csúcstechnológiai eszköztárban azonban olyan berendezések is megjelentek, amelyek akár egy ház ellátását, vagyis intelligens házi rendszer kiépítését is lehetővé teszik. Ezek közé tartozik a mágneses térben lebegő szélkerék.

A mágneses lebegtetésen alapuló meghajtást már 1934-ben szabadalmaztatta a német Hermann Kemper. A tudományos világ már a 60-as évektől kísérletezett a mágneses térben lebegő, súrlódásmentes tengelymegoldásokkal. A kísérletek két irányban folytak. A gerjesztett mágnesesség kutatásában a németek jártak az élen. Erőfeszítéseik eredményeként megszületett a mágnesvasút (maglev).

A vonat nem kerekeken gördül, hanem a pálya felett keletkező mágneses térben siklik előre. Kerekek helyett elektromágneseket építenek a szerelvénybe, amelyeket a kocsik akkumulátorai táplálnak. A pályába szintén elektromágneseket építenek be, amelyeknek azonos pólusai taszítják a kocsi azonos pólusait. A kocsi így a sínek felett lebegve haladhat előre, s óránként négy-ötszáz kilométeres sebességre is képes. Jelenleg menetrendszerűen egyetlen ilyen maglev vasút üzemel, amely 2003 óta köti össze a sanghaji repteret a belvárossal, 430 kilométeres óránkénti sebességre gyorsulva. A német kormány korábban tervezte egy európai gyorsvasúthálózat kiépítését is ezzel a technológiával, amelynek keleti végállomása Budapesten lett volna. A terv azonban túl drágának bizonyult, mivel a maglevnek teljesen új pályát kell volna építeni, amelyet semmilyen más közlekedési eszköz nem használhatott és nem is keresztezhet volna, így Berlin letett erről az ötletről.

A tudományos kutatások másik irányát az állandó mágnesek jelentették, amelyek a ritka földfémeknek köszönhetik kiváló tulajdonságaikat. Ezek bányászatában Kína a világ élvonalába tartozik, de már csak feldolgozottan engedélyezi az exportjukat. A feldolgozás egyik formája azoknak a mágneseknek a kifejlesztése volt, amelyek a lebegő szélkerekeket üzemeltetik. A hagyományos, ma általánosan telepített szélkerekek, szélturbinák csapágyazott forgórésszel legalább másodpercenkénti 3,6 méteres szélsebesség mellett indulnak csak el. Ez azt jelenti, hogy több mint harminc méter magas oszlopra van szükség a telepítésükhöz, és jól kimért szélcsatornákat igényelnek. Telepítésük ezért drága, csak az ország bizonyos területein alkalmazhatók, és ilyen szélsebesség-elvárás mellett alacsony a hálózati megbízhatóságuk.

A kínai tudományos akadémia támogatta azt a kutatást, amelynek eredményeként kifejlesztették a neodímium (NdFeB) mágnest, amely más állandó mágnesekkel összehasonlítva egyedülálló tulajdonságokkal bír. Ezek a tulajdonságok teszik lehetővé, hogy a kínai lebegő szélkerék már a másodpercenkénti 2,5 méteres szélsebességnél elinduljon, és a másodpercenkénti 10-11 méteres szélsebesség-tartományban már maximális teljesítményre legyen képes. Ez a hagyományos rendszereknél nyolcvan százalékkal hatékonyabb üzemeltetést tesz lehetővé, telepítése bárhol lehetséges, hiszen a minimális szélerő már akár nyolcméteres oszloppal is biztosítható.
Tartósságára jellemző, hogy a gyártó húsz évre szavatolja az alkatrészeit. Ajánlott teljesítménye viszont kicsi, mindössze egy-három kilowatt, mivel telepítési filozófiája alapvetően más, mint a hagyományos óriás rendszereké. A folyamatosan forgó és akkumulátorra termelő szélkerék a nap huszonnégy órájában működve egy átlagos lakás, víkendház szükségletét képes biztosítani.


A napelemek is sokat segíthetnek
Magyarországon a megújulóenergia-felesleg visszavásárlását elvben a törvény garantálja, vagyis ha a szükségletünknél többet termelünk, azt a hálózatnak is eladhatjuk. A hatályos jogszabályok szerint a fogyasztó saját kisfeszültségű hálózatára csatlakozó erőmű, amelynek csatlakozási teljesítménye nem haladja meg a rendelkezésre álló teljesítményt, és legfeljebb 50 kilovoltamper méretű, háztartási méretű kiserőműnek minősül. Az ilyen erőművek létesítése és üzemeltetése az ügyfél szempontjából műszakilag és gazdaságilag is sokkal kedvezőbb, mint a nagy, engedélyköteles erőműveké. Hálózati oldalról elvi, műszaki akadálya nincs az ilyen néhány kilovoltamperes betáplálások fogadásának. A szolgáltatónak kell alkalmassá tennie a hálózatát a háztartási kiserőmű csatlakoztatására. Az elképzelések szerint ezt a beszerelést végző magyar importőr intézné, vagyis nem a fogyasztónak kellene bajlódnia az engedélyeztetéssel és a bekötéssel. A kínai lebegő szélkerék telepítési költsége ezzel együtt a hazai forgalmazó szerint mintegy egymillió forint lenne. Az évente elméletileg előállítható 8760 kilowatt energiából ez a befektetés már alig három év alatt megtérülne. Még ennél is gazdaságosabb lesz a kihasználása, ha napelemekkel kötik össze, amelyet a szállítók szintén elvállalnak majd, de ez már többletköltséget jelent.

 

Szalontay Mihály

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

„Magyarországnak semmi értelme” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

Provokálják a civil tömeget Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek

ORBÁN: EL AKARTAK MOZDÍTANI

A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Leantiszemitázták hazánkat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar vadliberálisok fújták a passzátszelet a brüsszeli meghallgatáson

ELHUNYT CSURKA ISTVÁN

In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

ORBÁN: A KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBA KELL LÉPNI

Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel

TERÍTÉKEN A MAGYAR HELYZET BRÜSSZELBEN

Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett

Ételosztás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont