
Négyszeresére emelkedik a veleszületett rendellenességek kockázata, ha az állapotos nőnek diabétesze van – idézte angol kutatók megállapítását a BBC hírportálja. A Diabetologia című szakfolyóiratban közzétett tanulmányhoz több mint 400 ezer terhesség adatait elemezték a Newcastle-i Egyetem munkatársai 1996 és 2008 között. A vizsgálatban 1677 várandós nő volt már terhessége előtt cukorbeteg, ebben a körben ezer szülésre vetítve hetvenkét baba jött világra születési hibával, míg azok között, akiknél nem állapítottak meg előzetesen diabéteszt, ez az arány ezer terhességből tizenkilenc rendellenes eset volt. A legtöbb rendellenesség a terhesség negyedik és hatodik hete között alakul ki.
Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén
Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához
Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont
Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja