Magyar Hírlap online

Káromkodással, verés beígérésével épült meg az első vasút

Visszatekintő

A Magyar Középponti Vaspálya Részvénytársaság a Vácra tartó harmincnégy kilométeres szakasz felépítéséhez szükséges ötvenezer darab talpfát – vagy ahogy eleink a nyelvújítás táján emlegették: „keret gerendelyt” – versenytárgyaláson szerezte be. A legfontosabb kikötés az volt, hogy ezeket csak hazai erdőkből vásárolhatja az eladó. Ullmann Móric kezdetben úgy gondolta, a többi szükséges berendezést is itthonról szerzi be, ám fémiparunk akkor még nem állt azon a fokon, hogy a magas szintű követelményeknek megfeleljen. Így fordult elő, hogy hosszú ideig belga mozdonyok vontatta amerikai kocsikon utazott a polgári közönség.

A „sínparipák”, ameddig lehetett, „lábon” jöttek, majd hajóra rakták őket, s így érkeztek városunkba. A nyelvújítók által távpöfögészeti tovalöködének aposztrofált, leginkább a mai bojlerekre hasonlító szerkezetek és vagonok darabjáért 10-12 ezer forintot, azaz egy kisebb birtok értékét kellett fizetni. Az utóbbiak magas ára a hatalmas szállítási költségekkel magyarázható. A munkákra a társaság az Alföldről hozatott kubikosokat. A folyamszabályozásoknál nagyszerűen bevált földmozgatókat kezdetben az amerikai Zimpel, a porosz Brock Lajos és az olasz Confalonieri Antal igazgatta. Idővel az Újvilágból idetévedt szakember helyét Beyse Ágoston porosz hadmérnök vette át. E férfi katonai alapokra helyezte az építkezést: naponta többször bejárta a nyomvonalat, s ha kellett, káromkodással vagy némi verés kilátásba helyezésével késztette gyorsabb talicskatolásra a síkvidéki atyafiakat.

Ám Beyse minden sürgető igyekezete megtört a főrészvényes ellenállásán. A katonából lett főmérnök ugyanis sok kisvállalkozóval, míg Ullmannék a saját családjukból kikerülő nagyvállalkozókkal kívánták elvégeztetni a földmunkák hátralévő részét. Ugyancsak e família tagjai fölözték le a dolgozók ruházkodásából, étkeztetéséből és szállításából származó hasznot is. A vita szerződésbontáshoz vezetett, ám a távozó ember megszellőztette az ügyet egy német és egy belga újságban. A vádak szerint „rossz ételt adtak drága pénzen, s a pálinka is inkább volt méreg, mint üdítő ital”. A napi bér egy forint körül volt, ám a sok rárakott költség miatt a végösszeg alig érte el a két húszast. (Akkoriban három húszas tett ki egy forintot.) Hatalmas botrány kerekedett, a helytartótanács kimerítő vizsgálatot indított, s kiderült, Beysének volt igaza. Az rt. közgyűlése végül úgy határozott, Ullmannéknak jobban a körmére kell nézni, valamint „helyre kell ütni” a korábban elkövetett hibákat. Ullmann visszavonult, s helyét gróf Zichy Ferenc vette át, aki egészen az 1848–49-es forradalom bukásáig vezette a céget. A félmillió forintból megvalósított, 34 kilométeres szakasz ünnepélyes avatója 1846. július 15-én volt.