Magyar Hírlap online

Hasznot hozott a harmatvíz és a turpisság a gyapjúbálákkal

Visszatekintő

Korunkban, amikor sorra zárják be a vidéki vasútvonalakat, nem árt föleleveníteni, hogy a MÁV nem is oly rég még mennyire sikeres társaság volt. A zseniális vasminiszter, Baross Gábor és ugyancsak hozzáértő utódai vezérlete mellett a magyar vasúttársaság az egyik legjelentősebb állami tulajdonú tőkésvállalkozása volt a Magyar Királyságnak. Itt dolgozni, a rengeteg kedvezmény és a biztos nyugdíj okán, rangnak számított, még annak ellenére is, hogy a kezdők fizetése akkortájt sem volt túl magas. Ezért az alkalmazottak egyike másika némi pluszjövedelemre is igyekezett szert tenni.

A századforduló előtt nem sokkal, 1897-ben történt: egy a budapesti MÁV-központban dolgozó tisztviselőnek feltűnt, hogy az egyik alföldi mellékvonalon milyen gyakran történnek apró tolvajlások. S mivel a sok kicsi együtt jelen esetben már igen tekintélyes mennyiségű summát tett ki a főkönyvben, értesítette főnökét, aki őt bízta meg az esetek kivizsgálásával. A szorgalmas ember rövid időn belül kiderítette, hogy az ismeretlen zsiványok kizárólag a gyapjúszállítmányokat dézsmálják. Néhány nap után az is világossá vált, hogy a MÁV megkárosítása nem a lezárt és leplombált vagonok feltörésével történik, hanem valami egyéb, misztikusnak tetsző úton. Ugyanis a reggeli átvételkor még mázsás bálák az érkezés helyén újramérve rendre két-három kilogrammal könnyebbnek bizonyultak, s a különbözet értékét ilyenkor természetesen a vasúttársaság fizette meg. A vizsgálótiszt elsőre a mércékre gyanakodott, ám kiderült, nem itt volt a hiba. Ebben az időben nem ment ritkaságszámba, hogy az egyes nagyobb tömegű vagy jelentősebb értékű árufajták feladását maga az állomásfőnök intézte. Hősünk természetesen maga is jelen volt több átvételen, ám a legnagyobb odafigyeléssel sem tudott szabálytalanságot vagy ne adj’ isten csalást felfedni. Már-már kudarcot vallott, amikor egy véletlen eset – amelyet egy 1932-ben kiadott, vasúti történeteket taglaló könyvben olvashatunk – kezébe adta a megoldás kulcsát.

Egyik vasárnapi kirándulásán ifjabb gyermeke beleesett a hűvösvölgyi patakba. Az aggódó atya természetesen azonnal ruhát kért a közeli vendéglőből, átöltöztette a vizes apróságot, s a nedves kabátkát és nadrágot egy faágra akasztotta száradni. S itt feltűnt, hogy fia felöltője szárazon mennyivel könnyebb, mint vizesen. (Ne nevessük ki a hajdani közszolgát: mindannyiunkkal előfordulhat olyan eset, amikor nyilvánvalóan egyszerű jelenségekre nem ébredünk rá azonnal.) Miután titokban meggyőződött róla, hogy feltevése igaz, miszerint a gyapjú mázsás kötege akár két-három kilogrammal is többet nyomhat a reggeli harmattól terhesen, mint szárazon, megírta feljegyzését a főnökének. Diszkrét nyomozás után kiderült, hogy az állomásfőnök a MÁV által fizetett kártérítésen fele-fele arányban osztozott a nagykereskedővel. Üdvös hozadéka volt ez esetnek az is, hogy a cég megalkotta és bevezette azt a módszert, amelyet a tömegáruk szállítás közbeni egy-két százalékos térfogat- vagy súlycsökkenésére máig számtalan helyen használnak.