Magyar Hírlap online

2012. február 23., csütörtök, Alfréd, Jávorka
2010-12-21

Forradalmian új módszert leltek az asztma ellen Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Szinte minden betegség gyógyulásában jelentős szerepet játszik, hogy megfelelő mennyiségű oxigén jusson el a sejtekhez. Sokkal könnyebben veszi fel ugyanis a harcot a kórokozókkal egy olyan szervezet, amelynek megfelelő az oxigénellátása. Erre a felismerésre épít a Konstantin Buteyko által elsősorban az asztma gyógyítása érdekében kidolgozott módszer. Az orosz kutató rájött arra, hogy az asztma – és még sok más betegség – az úgynevezett tartós hiperventilláció következtében alakul ki. „Míg más eljárások a tüneteket próbálják meg csökkenteni, Buteyko módszere a betegségek kiváltó okát, vagyis a túllégzést szünteti meg” – mondta lapunknak Varga-Szilágyi Gyula, a magyar Buteyko Légzésközpont alapítója. Kifejtette, a lényeg a légzés, pontosabban a percenként be- és kilélegzett levegő mennyiségének csökkentése. Ez kétféle módon érhető el: vagy kisebb levegőt veszünk, vagy ritkábban, lassabban lélegzünk. Az ideális persze a kettő ötvözete.

„A módszer azon a megdöbbentő paradoxonon alapszik, hogy minél kevesebb levegőt lélegzünk, annál több oxigént kapnak a sejtjeink. Általában nem az a probléma, hogy nincs elég oxigén a vérünkben, hanem az, hogy megfelelő mennyiségű szén-dioxid hiányában ez az oxigén nem tud hasznosulni, és nem jut el a rendeltetési helyére, a sejtekhez, szövetekhez. A jobb oxigénellátás hatására pedig szervezetünk átkapcsol egy egészségesebb üzemmódra, javul a keringésünk, az anyagcserénk, egészségesebbek, ellenállóbbak leszünk, szinte minden betegséget könnyebben legyőzünk” – hangsúlyozta Varga-Szilágyi Gyula.

Az eljárás, bár elsősorban asztmásoknak javallott, allergia, szénanátha, orrdugulás, apnoe, magas vérnyomás, fejfájás, migrén, szorongás, pánikbetegség, ekcéma vagy akár elhízás esetén is pozitív hatást eredményezhet. Ráadásul elsajátítása és alkalmazása különböző krónikus betegségek megelőzésére is alkalmas. Varga-Szilágyi Gyula mindehhez hozzátette: „Mi nem gyógyítunk, csak megtanítunk egy módszert, amely mindenkinél működik, és amellyel mindenki meg tudja gyógyítani saját magát.”
KD

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Tál lencse Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Búcsú Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

BAYER MEGKÖVETTE LUNACEKET

Ugyanakkor megkérte a zöldpárti képviselőnőt, hogy vonja vissza azon állítását, hogy a Békemenet súlyosan antiszemita és Európa-ellenes volt

Magyarságból elégtelen Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Az MSZP erkölcsi bűnsegédletével ítélték el hazánkat Strasbourgban

Tehetetlenek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

EP: MEGHOZTÁK A KONCEPCIÓS ÍTÉLETET

A határozat Magyarország önrendelkezését súlyosan sértő pontokat tartalmaz - Göncz és Tabajdi is igennel szavazott

ELTEMETTÉK CSURKA ISTVÁNT

Politikustársai, művészek és hívei búcsúztak tőle - Burger Zsolt képriportja

Brüsszel a legdurvább intézkedésre készül hazánkkal szemben Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Soha nem volt példa a források befagyasztására

Móricka dekára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Mély válságba jutott az egész baloldali elit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Schöpflin György: Bajnai Gordon részt vállalhatott a félretájékoztatásban

Politikailag szándékos károkozás zajlik Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Vajon Magyarország ellen szavaznak-e ma Tabajdiék?

Nem tettünk ördögvizsgát Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Schöpflin György EP-képviselő szerint a békemenetet is kettős mércével kezelték a nyugati újságírók

Akik a saját hazájuk ellen szavaztak Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A magyar baloldal összefogott európai szövetségeseivel, hogy többséget teremtsen a magyar kormány megbélyegzéséhez

VARGA MIHÁLY: NEM SIKERÜLT TARTANI ÚRI BECSÜLETSZAVUNKAT

Az Európai Unió szeretné megmutatni, ki diktálja igazán a tempót