Magyar Hírlap online

Főnyeremény helyett fegyházat kapott a csaló

Visszatekintő

Lottócsalás – mai szóval így nevezhetnénk azt az esetet, amely a múlt század elején történt Budapesten. A csalónak a Jószív Egyesület ambójára, azaz főnyereményére fájt a foga.

1901 első napjaiban egy elegánsan öltözött úr telepedett le az Első Pesti Takarékpénztár egyik szabad ablakához. A monokliját villogtató polgár egy bizonyos számú sorsjegyről érdeklődött, amelyet három évvel korábban, 1897-ben vásárolt. A lutricetli ugyan – úgymond véletlenül – éppen nem volt nála, ám a numerusokra tökéletesen emlékezett. A bemondott adatok alapján a tisztviselő készségesen utánanézett a kért adatoknak, s megállapította, hogy ügyfelük tízezer koronát, abban az időben hihetetlenül nagy összeget nyert. A férfi megköszönte a kapott információkat, majd a sorsjegy mielőbbi bemutatásának ígéretével, kalapját megemelintve távozott.

Ám mielőtt valaki úgy gondolná, hogy történetünk főhőse hazafelé vette az irányt, hogy a sublót­fiókban mielőbb megkeresse a nyerő szelvényt, ki kell ábrándítanunk. Az úriember első útja ugyanis Bécsbe, egy jó nevű ügyvédhez vezetett, akitől tanácsot kért: mit kell tennie akkor, ha egy szerencsétlen tűzeset katasztrofális módon megsemmisítette egy budapesti sorsjáték nyertes szelvényét. A császárvárosi jogtudor egy pesti barátja címét adta meg, aki formális pert, úgynevezett megsemmisítő eljárást indított a kereskedelmi és váltótörvényszéken. Az eljárás annak rendje és módja szerint lefolyt, s mivel egy év alatt a többszöri meghirdetés ellenére sem jelentkezett senki a nyereményért, a bíróság főhősünknek ítélte a tekintélyes summát.

Fischer Albert – így hívták a szélhámost – a végzés birtokában ismét felkereste a bankházat, ám ott ahelyett, hogy kezébe adták volna a pénzt, őt magát s a bírósági döntésről szóló papírt láttamoztatás végett átküldték Hajduska Emilhez, a Jószív Egyesület titkárához. A körúti irodában aztán, hála a példásan vezetett könyveknek, rögvest kiderült, hogy Fischer még közelítőleg sem tudja megnevezni, hol és mikor vásárolta a sorsjegyet. Ennek hiányában pedig Hajduska nem írta alá a papírt.

A dühös Fischer természetesen még aznap beperelte az egyletet, s talán meg is nyerte volna a pert, ha három nappal később Taub Sándor zólyomradványi jegyző személyében nem bukkan fel az igazi nyertes. A felvidéki úriember egy otthoni rendrakás során, véletlenül lelt rá az ambót jelentő szelvényre, s nem sokat bajlódott a szálak kibogozásával: egyenesen a rendőrségre sietett, s Fischert még aznap letartóztatták. Az egy hónap múlva nagy érdeklődés mellett lezajlott perben tanúk tucatjai bizonyították a jegyző igazát. A legnagyobb súllyal mégis az az 1897-es keltezésű hivatalos levél esett latba, amelyben az Első Pesti Takarékpénztár köszönettel nyugtázta Taubnak a sorsjegyért kifizetett 2 forint 35 krajcárt. Az ítélet nem lehetett kétséges: Fischer másfél évet kapott, a felvidéki jegyző pedig tízezer koronával lett gazdagabb.