2010-07-19
Éjszaka is a levegőben maradt a nappal jól feltöltött repülőgép
A szénszálas szárnyakkal és napenergiával működő légi járművek a jövő közlekedési eszközei lehetnek
A villanymotorok és a szénszálak már meghódították a levegőt. A napelemes meghajtású Solar Impulse repülőgép a közelmúltban sikeres éjszakai kísérlettel igazolta, hogy ezek a légi járművek a jövő közlekedési eszközei lehetnek.

Az Airbus A340–SE fesztávolságával megegyező szárnyú Solar Impulse, mely egy hatalmas siklórepülőre hasonlít, a világ első éjszakai repülését hajtotta végre kizárólag napelemes meghajtással. A szénszálas testű gép 26 órát és 9 percet volt a levegőben, és 8500 méter fölé emelkedett. Ez volt eddig a leghosszabb és a legmagasabb légi út a napelemes meghajtású repülés történetében. A Solar Impulse 64,3 méter hosszú szárnyai 12 napelemes cellát rejtenek, miközben – a szénszálaknak köszönhetően – a repülőgép súlya mindössze 1600 kiló, vagyis megegyezik egy közepes kategóriájú autóéval.
A gépet Andre Borschberg, a svájci légierő egykori pilótája vezette, aki az északnyugati Vaud kanton Payeren repülőteréről szállt fel reggel hét óra előtt néhány perccel. Az egész napot a gép elemeinek feltöltésével töltötte, és tíz óra alatt nyolc és fél kilométeres magasságba vitte a gépet. Napnyugtára az elemek teljesen feltöltődtek, ekkor lassú ereszkedésbe kezdett.
Az éjszakát minden gond nélkül vészelte át a levegőben, és napkeltekor az elemek újra töltődni kezdtek. A gép ezután magasságvesztés nélkül repült tovább, vagyis ismét felemelkedhettek volna nyolcezer méter fölé, hogy újratölthessék a cellákat, s kibírtak volna egy újabb éjszakát is. Borschberg és társa Bertrand Piccard, aki 1999-ben elsőként repülte körbe a Földet léghajóval, azonban úgy döntöttek: már meggyőződtek arról, hogy akármeddig a levegőben maradhatnának. Semmi értelmét nem látták tehát a kísérlet folytatásának.
A két kiváló pilóta azonban a sikeres éjszakai repülést csak a százmillió dolláros projekt első mérföldkövének tartja. A tervek szerint a következő az Atlanti-óceán átrepülése lesz, de ehhez egy újabb prototípust építenek a csak napelemes meghajtású gépből. A munkálatok hamarosan megkezdődnek. A végcél pedig természetesen a Föld körberepülése, amit 2012-re terveznek a légi közlekedést átformáló projekt vezetői.
SZM