Magyar Hírlap online

Bologna két szemszögből

Bevezetése óta szinte megállás nélkül vitatkoznak a szakemberek a bolognai rendszer előnyeiről és hátrányairól. Az interjúból a kérdés két szakavatott ismerőjének, Hunyady György és Tasnádi Péter professzornak gyakorta egymással polemizáló nézeteit ismerteti. Ami bizonyos: a természettudományos képzés súlyos állapotban van, s egyelőre nem látszik a kiút. Húsba vágó kérdés hazánk szempontjából, hogy az új rendszer segít megoldani vagy csak tovább mélyíti a válságot. Hunyady György és Tasnádi Péter válaszaiból egyformán kicseng az aggódás – s igaz ez akkor is, ha véleményük olykor ellentétes.

– Melyik természettudományi szakot választják a legtöbben, illetve a legkevesebben?

– Hunyady György: Természettudományi területen belül az alapszakon végzettek mellett többen főiskolai képzés után jelentkeznek mesterszakra. Tudtommal a legkevesebben a fizikát vagy a kémiát választják.

– Tasnádi Péter: A biológia a legnépszerűbb, a fizikát és a ké­miát választják legkevesebben. A jelentkezők száma a tanárképzésben problematikus. A tanári mesterképzésekre felvett hallgatók száma szinte elhanyagolható.

– Mi az az ok, amiért az osztatlan képzésben kevesebben mentek tanárnak, és mi manapság?

– HGY: Az újfajta képzési rendszerről még nincs érdemi tapasztalatunk. A közoktatásban a természettudományok óraszámát csökkentették, emellett nem tanítják ezeket minden intézményben jól és célszerűen. A régi tanárképzés sem volt elég hatékony, mert bár a szakmai képzésre nagy hangsúlyt fektettek, a tanítás megtanítására azonban már nem elegendőt. Végül, de nem utolsósorban a pályaválasztási kedvet a diákot tanítók személye is nagyban meghatározza, ehhez pedig nem elég a technikai felszereltség és a szaktárgyi tudás. Nem elhanyagolható tényező, hogy a korábbi tanárképzés kontraszelektált volt. A legmagasabb pontszámot elérők mehettek inkább kutatói szakra, míg az alacsonyabb pontszámúak inkább tanári pályára nyertek felvételt, és a „kiválasztódás” visszásságai már akkoriban megmutatkoztak.

– TP: A természettudományi karok tanár szakos létszámai 1990 óta csökkennek, a bolognai képzés bevezetése a folyamatot csak felgyorsította. A kutató szakokra vonatkozó huszonöt-harminc fős létszámkorlátozás megszűnt, s a hallgatók inkább ezeket választják. A folyamat a matematikatanár szakot eddig nem érintette, de a kétciklusú képzés bevezetése ott is ugrásszerű létszámcsökkenéshez vezetett.

– Hogyan lehet kétszakos tanárként továbbtanulni, ha az alapképzésben a főszak száztíz-százhúsz, míg a minor ötven kredites? Melyik szak ér kevesebbet?

– HGY: Először is fontos tisztázni: a kapott alapdiploma egyszakos, a kiállított oklevélen a főszak szerepel. A tanulmányok kétharmadát ez teszi ki, emellett egyharmad részben más tudományterületről is lehet ismereteket szerezni. Az összehasonlítás, hogy melyik ér többet és kevesebbet, ilyenformán nem indokolt. Tanítani csak a mesterfokozat megszerzésével lehet, melynek elvégzésekor a tanárjelölt az egyik szakjából többet tanult, mint a korábbi egyetemi képzésben, és a második szakján is tanult annyit, amennyit a régi főiskolai képzés nyújtott. A korábban végzett tanárok két szakon szerzett ismerete sem volt egyforma. A természettudományo­kon belül tanulás tekintetében is vannak átfedések. Aki fizikát szeretne tanítani, annak tudnia kell a matematikát is, és tanul is ehhez bőven.

– TP: Ez a tanárképzés egyik legnagyobb problémája. A közoktatásban a természettudományos területen csak a kétszakos tanárok használhatóak igazán. Az alapszakok azonban egyszakos diplomát adnak. A tanári mesterszakon a hallgató két szakból szerez képzettséget, de azok nem egyenértékűek, a minor kevesebbet ér. Emellett a tanár szak teljes szakmai tartalma is kisebb, mert az új szerkezetben megnövekedett az iskolai gyakorlati képzés és a pedagógia-pszichológiai modul aránya.

– Lehetséges, hogy a tanár szakosok inkább a diszciplináris képzést választják?

– HGY: Az alapszakon végzettek előtt két lehetőség kínálkozik. Ha választhatnak, inkább a számukra vonzóbbnak tűnő diszciplináris képzésre jelentkeznek, ahogyan az ELTE TTK-n az idén végzett hallgatók is tették. Később azonban előfordulhat, hogy nem tudnak elhelyezkedni. Az alapképzés hibája, hogy az elsőévesnek már előre el kell döntenie, tanárnak megy-e, és aszerint kell felvennie a tízkreditnyi pedagógia-pszichológia modult. Viszont ez a tananyag szabadon választható stúdium az alapképzésben. Aki korábban nem teljesítette, az később is visszamehet, és utólag abszolválhatja ezt a körülbelül öt tárgyat.

– TP: Igen, ezt az alapképzésben tanári szakirányt választott hallgatók is megtehetik. A tanári szakokra azonban olyan kevesen jelentkeztek, s láthatóan a következő két évben is olyan kevesen lesznek majd, hogy a bekerüléshez szükséges felvételi vizsga gyakorlatilag nem lehet akadály.

– Körülbelül a hallgatók hány százaléka szerzett idejében oklevelet, és ha nem tanulnak tovább, mihez tudnak kezdeni vele? Várható-e sok pályakezdő munkanélküli?

– HGY: A ttk-s alapszakosok közül durván húsz százalék végzett idejében. Ehhez hozzájárul az, hogy a természettudományokra sokan kerülnek be, de erős a szűrés, és kevesen kapnak oklevelet. A rendszer kiforratlansága miatt az alapdiplomák jó része elhelyezkedési szempontból nem sokat ér. Az viszont a bolognai rendszer hibája, és tarthatatlan, hogy pályakezdők munka nélkül maradjanak: az alapképzés tartalmát és a ráépülő továbbképzéseket piacképessé kell tenni.

– TP: Országos átlagban körülbelül húsz-harminc százalék. Erre vonatkozóan az Egyesült Államokban végzett felmérés eredményét ismerem. Ott az alapképzésben végzett fizikusok kétharmada eleve továbbtanul. A maradék harmad tanárként helyezkedik el, mert, hazánkkal ellentétben, az alapdiploma ott tanításra is jogosít. A diplomaszerzés után öt-hat éven belül azonban szinte mindnyájan végeznek további speciális képzést adó tanfolyamokat. A pályakezdő munkanélküliség lehetséges tendencia, de véleményem szerint a legtöbben szeretnék elvégezni a mester szakot is. Az elhelyezkedés kérdése a mesterképzés után is felvetődik, mert a tanári mester szak öt féléves, és a végzősök január-februárban kapnak diplomát. A tanév felében pedig kevés iskola ajánl tanári állást.

– Miért célszerű megszüntetni az általános és középiskolai tanár közti különbséget, amikor a hallgatók aszerint is döntenek, melyik korosztályt szeretnék oktatni.

– HGY: Az egységes tanárképzés régi törekvés. Pont azokon a főiskolákon merült fel a kérdés – hogy miért is gyengébb az ő diplomájuk –, amelyek az általános iskolai tanárokat képezték. Egyetemi végzettséggel nem csak középiskolában lehet tanítani, így aki a fiatalabb korosztályt érzi partnernek, a bolognai rendszerben is fektethet erre hangsúlyt, és taníthat alapfokú intézményben.

– TP: Általános iskolai tanításra mind a főiskolai, mind az egyetemi diploma egyaránt jogosított. A bolognai rendszerben pedig megszűnik a csak alapfokú oktatásra irányuló képzés. Gondot inkább az jelent, hogy az egyetlen tanári szak az angoltanártól a matematika szakos tanáron át a zongoratanári és agrármérnök-tanári képzést is egységesen igyekszik szabályozni, s az össze nem illő részekből mesterségesen létrehozott szak mind szabályozásában, mind tantervi szerkezetében áttekinthetetlenül bonyolulttá vált.

– Jó lenne-e bárhol visszaállítani az osztatlan képzést, vagy milyen intézkedés jelenthetne megoldást a természettudományok problémájára?

– HGY: Ez közösen kidolgozott rendszer, amelyre már minden intézmény átállt. A régi formát csak öt-hét év kieséssel, igen nagy energiaráfordítással és nem kis költségek árán lehetne visszaállítani. Nem beszélve arról, hogy egy leépülő rendszerbe még kevesebben jelentkeznének. Célszerűbb a tapasztalatok alapján korrigálni a bolognai rendszerű képzést.

– TP: Igen, a természettudományos tanárképzésben osztatlan képzésre kellene átállni. A bolognai rendszer a közös európai munkaerőpiacra való képzést tekinti célnak, ám anyanyelven tanító tanárra értelemszerűen csak az adott országnak van szüksége. A tanárképzés válságát döntően társadalmi hatások okozták. A tanári életpálya megbecsültsége csökkent, a fiataloknak nem vonzó, kevés a fizetés. Mégis, jól látható, hogy az új rendszer mintegy utolsó lökést adott a teljes megsemmisülés felé. A káros hatások közül az adott szak áttekinthetetlenül bonyolult szerkezetét, az össze nem illő részek nehézkes szabályrendszerét emelném ki. Azonnali intézkedésként meg kellene teremteni néhány társadalmi feltételt is: például ingyenes kollégiumi helyeket kellene biztosítani, vagy kedvezményes, vissza nem fizetendő diák­hitellel honorálni a végzés után a tanári pályán maradókat. Újra kellene gondolni a szakmai és pedagó­giai-pszichológiai tárgyak oktatásának arányait is.