Magyar Hírlap online

A szegények nagylelkűsége

A társadalom jótékonykodási készsége nemcsak a lelkiállapotát tükrözi, hanem gazdasági kérdés is

A nyomorgók szenvedéseit látva logikusnak tűnhet, hogy ezek az emberek nemcsak nélkülöznek, de egyben önzők is. Hiszen mindennap meg kell küzdeniük a létért, vagyis sem idejük, sem energiájuk, sem pénzük, sem kedvük nem marad jótékonykodásra. A felsőbb társadalmi osztályokba tartozók ugyanakkor mindezekkel rendelkeznek ahhoz, hogy segítsenek embertársaikon. A Journal of Personality and Social Psychology (Személyiség és társadalmi lélektan) című amerikai szakfolyóiratban azonban Paul Piff, a Berkeley egyetem professzora vezette kutatócsoport ennek homlokegyenest ellentmondó eredményeket közölt a múlt hónapban. Ezek szerint a szegények sokkal inkább hajlanak az elesettek megsegítésére, mint a gazdagok.

Dr. Piff 115 különböző társadalmi hátterű kísérleti alanyt gyűjtött össze, akiknek egy tízes skálán meg kellett határozniuk, a társadalom melyik rétegéhez tartoznak. Aztán elhitették velük, hogy egy játék részesei, amelynek keretében egy másik játékossal vannak párban. Mindegyiküknek tízegységnyi hitelt adtak, és felszólították őket, döntsenek arról, mennyit tartanak meg maguknak, és mennyit adnak tovább a partnerüknek. A játékszabályok szerint a nyertesek a végén megmaradt hitelösszegüket igazi pénzre válthatták, egy később meghatározandó átváltási arányban. Ráadásul a partnerüknek a végén nem volt beleszólása ebbe az átváltásba.

A játékosok átlagosan 4,1 egységet adtak tovább partnerüknek, de a tudósok meglepetten tapasztalták, hogy minél feljebb állt valaki a társadalmi ranglétrán, annál kevésbé volt hajlandó megválni a pénzétől. A kutatókat az is megdöbbentette, mekkora a különbség a felső és az alsó rétegekbe tartozók együttérzése között. Az alacsonyabb lépcsőfokon állók ugyanis 44 százalékkal többet voltak hajlandók beáldozni, mint a felsőbb osztályokba sorolhatók, még akkor is, ha a nemi, életkori, etnikai és vallási sajátosságokat beszámolták az eredményekbe.

A kutatók ezután arra kérték alanyaikat, hogy képzeljenek el egy szupergazdag és egy mélyszegény partnert, s levelezzenek vele. A pszichológusok rutinszerűen vizsgálták a nézőpont megváltozásának hatásait. Ebben az esetben a változás a társadalmi ranglétrán elfoglalt helyet jelentette ahhoz képest, ahova az alanyok tartoztak. Amikor azt a kérdést tették fel a kutatók, hogy ezen elképzelt partnerek jövedelmének hány százalékát kellene jótékonyságra fordítani, ismét az első kísérletet igazoló eredmények születtek. A felső középosztályba tartozók 2,1 százalékot szántak volna erre a célra, míg az alsóbb osztálybeliek ennek több mint a kétszeresét, 5,6 százalékot.

Az utolsó kísérlet az együttérzési szándék felderítésére volt hivatott. Az alanyoknak videoklipeket mutattak – vagy érzelmekkel telítve vagy azoktól mentesen –, s felkérték őket, hogy segítsenek. Ezután felbukkant a kutatásban részt vevő másik alany, akivel együttműködtek már korábban is, s késésre hivatkozva kért segítséget. A szegényebb társadalmi rétegekből érkezett alanyok minden esetben segítettek a későn jövőknek. A magukat a felsőbb osztályokba sorolók azonban nem. Amennyiben az érzelmektől fűtött videóval indokolták nekik a segítségnyújtást, akkor hajlottak rá, de a semlegesebb változat után már kevésbé. A szakemberek szerint ez azt jelzi, hogy a gazdagok is képesek az együttérzésre, ha jó időben emlékeztetik őket erre, de ösztönösen nem ez ugrik be nekik.

A jelenség egyik magyarázata az lehet, hogy az önzők könnyebben gazdagodnak meg. Dr. Piff kutatásai azonban azt mutatják: teljesen mindegy, maga lett-e gazdag vagy örökölte-e a vagyont az alany, ugyanolyan önző volt. Nem a meggazdagodás folyamata befolyásolhatja tehát a végeredményt, hanem a pénzmennyiség, amelyet az alany éppen birtokol. A Berkeley egyetem kutatócsoportja ugyanakkor a szegények együttérzése tekintetében arra a következtetésre jutott: adakozó- és segítőkészsége ennek a társadalmi rétegnek olyan egymás közötti bizalmat és együttműködést hívhat életre, amely létfontosságúnak bizonyulhat a túlélésért folytatott mindennapos küzdelemben.

A társadalom jótékonykodási készsége nemcsak a lelkiállapotát tükrözi, de alapvetően fontos gazdasági kérdés is. A saját elesettjeink felzárkóztatása ugyanis új munkahelyek teremtését és a gazdaság felpörgését jelenti. Magukra hagyásukkal viszont a társadalmi feszültségek szülte gazdasági terhek is kezelhetetlenné válhatnak.