Magyar Hírlap online

A sótalanítás olcsó ötlete

Az eljárás egyszerűsége miatt az elképzelés hamarosan meghódíthatja a gyorsan fejődő harmadik világot

A globális felmelegedés egyre szélsőségesebbé teszi bolygónk éghajlatát, s ezzel egyre nagyobb jelentősége lesz a vízgazdálkodásnak. A biztonságos vízellátáshoz minden forrást ki kell aknázni, így a tengervíz sótalanítását is, amelynek új, energiatakarékos módszerét dolgozták ki Kanadában.



Bolygónk vízkészletének 97 százaléka sós, a háromszázaléknyi édesvíz fele pedig jégbe fagyva tárolódik a sarkokon. A Föld lakosságának ugyanakkor egyötöde szenved ivóvízhiánytól, s ez az arány várhatóan nő a közeljövőben. A legújabb felmérések szerint a Föld népessége az elkövetkezendő húsz évben kétmilliárddal gyarapodik. A bővülés javarészt a harmadik világ gyorsan fejlődő nagyvárosaiban zajlik majd le, ahol hagyományosan jóval több az egy főre eső vízfogyasztás, mint vidéken. Ezeknek a nagyvárosoknak a lakói azonban nemcsak egyre többen lesznek, de a gyorsuló gazdasági növekedésnek köszönhetően egyre jobb anyagi körülmények között élnek majd, vagyis egyre több húst fognak fogyasztani. Márpedig egy kiló marhahús előállításához tizenötször annyi víz kell, mint egy kiló gabona termesztéséhez. A szakemberek szerint annak a kétmilliárd embernek az ellátásához, akikkel a bolygó lakossága gyarapodni fog, hatvan százalékkal több édesvízre lesz szükség, mint amit most a Föld lakossága felhasznál. Ez 1500 köbkilométernyi vízigénytöbbletet jelent, vagyis annyit, amennyit Ázsián kívül a világ többi részén ma elhasználnak.

A vízigény ilyen mértékű növekedésével az emberiség csak akkor tud lépést tartani, ha az összes rendelkezésére álló forrást kiaknázza, beleértve a tengerek sósvíz-készletét is. A sómentesítésre eddig kétféle módszer létezett: az egyik felmelegítette a tengervizet, hogy elpárologtassa egy részét. Ezután a párát lecsapatta, amihez villamos energiát használt. A másik módszer a sűrített tengervizet olyan szűrőrendszereken vezette át, amelyeken fennakadt a só. Ehhez szintén villamos energiára van szükség, méghozzá nem is kevésre. A legjobb hatásfokú üzemek is 3,7 kilowattórányit használnak fel ezer liter édesvíz előállításához.

Két fiatal kanadai mérnök, Ben Sparrow és Joshua Zoshi most egy új technológiával állt elő, amelynek kevesebb mint egy kilowattórára van szüksége ezer liter édesvíz kibocsátásához. A módszerük lényege, hogy a tengervizet először egy sekély, fekete aljzatú medencébe terelik, ahol a légköri hőt felhasználva, elpárologtatják a víz egy részét. A tengervíz természetes, 3,5 százalékos sótartalma ekkor felszökik húsz százalékra. Ezt a koncentrátumot aztán olyan polisztirol ionhidakra vezetik rá, amelyek vagy csak pozitív nátrium-, vagy csak negatív kalciumionokat engednek át, s ezekkel dúsítanak normál tengervizet. Ez a dúsított, vagyis elektromosan töltött tengervíz aztán magához vonzza az ellentétes töltésű ionokat a szembeáramoltatott normál tengervízből, s így megtisztítja azt.

A The Economist című tekintélyes brit gazdasági hetilapban ismertetett eljárás előnye az egyszerűség. Nemcsak ipari méretekben valósítható meg, hanem a házak tetejére elhelyezhető kis, hűtőszekrénynek megfelelő berendezésekben is alkalmazható. A technológia kis nyomáson működik, az üzemeltetéséhez szükséges koncentrátumot műanyag csöveken is el lehet vezetni. Nem kell tehát olyan drága, nagy nyomást bíró acélcsöveket alkalmazni, amelyek ki vannak téve a korróziónak. Energiaigénye pedig csak annyi, amennyit a vizet áramoltató szivattyú felvesz, a többit a nap adja.

A két kanadai mérnök technológiája csak mintegy egynegyedét használja fel annak az energiamennyiségnek, amelyet az egyéb iparilag alkalmazott sótalanításai eljárások. Találmányukat a nemzeti hatóságok már jóváhagyták, és Vancouver kikötőjében már el is készült az első, napi ezer liter édesvíz előállítására alkalmas tesztüzem.

Ha a próbaüzem megfelelő eredményeket hoz, akkor az eljárásnak nagy jövője lesz a fejlődő világban, mert olcsó, s elsősorban napener­giára és tengervízre van szükség hozzá. Márpedig mindkettővel bőven rendelkezik azoknak a fejlődő országoknak a többsége, amelyek krónikus ivó- és főként öntözővízhiánnyal küzdenek. w