A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
2300 embert küldenek el a komáromi gyárból, és Ázsiába helyezik át a telefonok gyártását
A NNI megszüntette a budapesti forgatására behozott fegyverek miatt indított nyomozást
Országos nyílt felvételi információs napokat szervez öt vidéki és egy fővárosi helyszínen az oktatási államtitkárság
Magyarország tárgyalásai az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal „legkésőbb március elején” elkezdődhetnek
Sem a Delta, sem az American nem indítja újra tavasszal a Budapest - New York JFK járatait
Tizenöt-húsz százalékkal nyirbálnák meg a nyugdíjakat, csökkentenék a minimálbért, tizenötezer közszolgát küldenének el
Hatala József: emberségből jelesre vizsgázott az ország
Budapesten és több nagyvárosban is elrendelték a szmogriadó tájékoztatási fokozatát
A pénzügyi felügyelet bővíti vidéki tanácsadó hálózatát
December végén tiltották ki az indexet, mert újságírói bohóckodtak az Országházban
|
|
Helmeczy László ügyvéd egykori III/III-asoknak nevezte az UD Zrt. vezetőit
Jó eséllyel maradhatnak az „erős emberek” az MSZP megyei szervezeteinek élén
Újabb magyarellenes gesztus marosvásárhelyen
Bassár el-Aszad és rezsimje nem szünetelteti a hónapok óta tartó vérontást
Budai Gyula szerint a repülőtér eladásánál a külföldi társaság érdekeit képviselték a szocialisták
Gyorsítják a kivitelt az autóipari kapacitások
Kamarai regisztráció: lecsaphat az adóhatóság
A devizahitelesek többségének megemelkedett a januári törlesztőrészlete
Volt olyan terület, amelyre huszonöten pályáztak, és egyetlen olyan parcella sem akadt, amelyre ne érkezett volna ajánlat
"Aranykoronánként ezerkétszázötven forintot adunk majd az államnak"
Hatszázötven tál paprikás krumpli fogyott el az Echo Tv, Lapunk és az ökumenikusok segélyakcióján
Mégsem a magyar kutatók gyilkosait fogták el a hét elején az Etióp hatóságok
Öt megyét érintett a bűncselekmény-sorozat
Folyóira.t Az idei év első Bárkájában Csehy Zoltán lírája és Hegedűs Ágota prózája üt a leginkább
Film. Holst munkája nem a nevelőintézet-jelenség új ábrázolása, hanem a rendezés intenzitása miatt erős
Könyv
Fülbemászó. A decemberben megjelent, legálisan letölthető háromdalos ízelítő után őszre érkezik a Heaven Street Seven új albuma
Diploma előtt
Diploma előtt. A tudásanyag, amelyet majd használni is akarnak a jelentkezők
Erasmus
Tech. Halogénmentes kábelek, avagy bezöldülnek az üzleti partnereknek is
Lájk. A szakember nem osztja az online felületek elszaporodását illető félelmeket, inkább izgalmasnak látja a gépi evolúciót
A 48-56-os zongora (a hamarosan megjelenő regényből)
Az állattan mítoszai
Ökölvívás. A kubaiak nem tudtak Debrecenbe jönni
Kézilabda. Négy-hat hónapot vesz igénybe a januári szerbiai Európa-bajnokságon megsérült veszprémi jobbszélső gyógyulása
Kézilabda. Görbicz Anita szerint az Audi ETO az idén célba érhet a Bajnokok Ligájában - Vasárnap a dán midtjylland lesz az ellenfél
Vízilabda. Továbbjutottak a BL-ben a Szegediek