Máig tanulságos történet a megszállás lélektanáról – „bennünk hiányos a mindenekelőtt és mindenekfelett álló nemzeti érzés…”
Ha nem tudnánk, hogy mikori, azt hihetnénk, a mai Románia közállapotairól tudósít. Lapunkban – helyszűke miatt – újraszerkesztett cikkében Urmánczy így mutatta be olvasóinak az Erdélyt megszálló nép igazságosságról alkotott nézeteit:
„Nemrég híre jött Erdélyből, hogy Török Ferenc csíkcsomafalvi esperes-plébánost a csíkszeredai oláh törvényszék államellenes izgatásért ötévi börtönre ítélte. Részleteket nem, csak a büntetés kiszabását írhatták meg a lapok.
Török Ferenc, aki a háború előtt képviselő volt, a megszállás után a magyarság és különösen a magyar iskolák egyik erős védelmezője volt az oláh hatóságok túlkapásaival szemben. Csíkcsomafalva abba a zónába esik, ahová az oláh állam magyarul nem tudó tanítókat küld, kettős fizetéssel. Diaconescu, az új tanító fenyegetésekkel, terrorral, súlyos pénzbüntetésekkel, névelemzéssel, szülőkre fogott revolverrel rekvirált magának tanítványokat. És fölvette a harcot Török Ferenc ellen. Oláh módra alattomosan.
Volt a községben egy Páll Mihály nevű züllött magyar kocsmáros. Ezzel szövetkezett az oláh tanító. Jutalmul a kocsmáros adómentesen árulhatta az italt. Társat is kerítettek Fogarasi József munka nélküli asztalosmester személyében. Neki a detektív szerepért és besúgásokért havi fizetés járt. Ezek jelentették fel állandóan a plébánost.
Török Ferenc tudta, hogy a katonaságnál az újoncokkal kegyetlenül bánnak, ha nem tudnak oláhul. 1931 telén két hónapos oláh tanfolyamot tartott a bevonuló újoncoknak. A következő évi tanfolyamra csak 19-en jelentkeztek. »Nem kell már oláhul tanulni – mondták a papnak – mert a gyergyószentmiklósi nagyvásáron a zsidók azt beszélték, hogy a magyarok nemsokára elfoglalják Erdélyt.«
A tanfolyamról hazamenet, Török Ferenc két részeg legénnyel találkozott, akik duhaj nótákat énekeltek. A plébános bosszúsan rájuk kiáltott: »Ti is magyar katonák akartok lenni, azért nem jösztök tanfolyamra!« Ebből a szavából csavarták ki az államellenes izgatás vádját.
Kihallgatása rövid volt. Nem érzi magát bűnösnek. Csak a vád tanúit hallgatták ki. A védőügyvéd nem beszélhet. Az ügyész szerint Török Ferenc meggyalázta az oláh hadsereget. Le akarta beszélni az újoncokat a bevonulásról. A legsúlyosabb büntetés kiszabását kérte. Jellemző példa az oláh igazságszolgáltatás bemutatására. Koholt vád. A bíró nem ismer igazságot. Csak a magyart, az ellenséget látja a vádlottban. Kéjelegve, kegyetlen örömmel sújt le rá. Hatvanhárom éves embert öt évre elítélni halálbüntetés. De erre is dolgoznak. Irtani, pusztítani a magyart. Bíró, ügyész, szolgabíró, tanító, jegyző, adókivető, őrmester, csendőr, rendőr, miniszter, mind abban utazik. Tizenöt év óta! És mi 15 év óta nézzük a megszállott magyar föld vergődését, kínszenvedését. Vagy talán nem is nézzük már. Elcsépelt unalmas dolgok. Okosabb valami új, izgalmas mozielőadást nézni. És azután zenés vendéglőbe vacsorára menni. Ők egységesek a magyargyűlöletben. Letolvajozzák, leköpik egymást, de ha magyar ügyről van szó, összefognak.
Bennünk hiányos a mindenekelőtt és mindenekfelett álló nemzeti érzés. Az a nemzeti érzés, mely minden korláton áttör és vad, kegyetlen is tud lenni. Mi elnézők, engedékenyek vagyunk. Olykor közönyösek is. Sőt vannak, akik ellenséggel való barátkozást hirdetnek és gyakorolnak. Mint Pál Mihály, a csomafalvi züllött vendéglős. Pál Mihállyal azt tartják, hogy fő az üzlet, a haszon. Önzők és lelkiszegények. Sejtelmük sincs, hogy milyen érték a nemzet életében a Török Ferencek bátor helytállása és szenvedése.”
Kapcsolódó cikkünk:
A megalkuvás nélküli magyar
Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén
Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához
Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont
Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja