Magyar Hírlap online

Megelőzte korát a bibliás fejedelemasszony

Százötven évvel ezelőtt Széchenyi István nagycenki temetésén több mint tízezren, az április 30-án Pesten tartott gyászmisén nyolcvanezren vettek részt, leróva kegyeletüket a legnagyobb magyar emléke előtt. Százötven évvel ezelőtt több mint tizenötezer ember gyűlt össze Sárospatakon, hogy megemlékezzen a kétszáz éve elhunyt legnagyobb magyar református asszonyról. S ahogy Széchenyi emlékezetét ércnél maradandóbb formában örökítette meg felülmúlhatatlan költeményében Arany János, úgy és ugyanakkor, 1860 áprilisában régi barátja, szintén református költőtársa, Tompa Mihály hasonló szépségű s hatású versben mondta el a kegyelet forró szózatját a „dicső fejedelmi asszony”, Lorántffy Zsuzsanna érdemeiről.

„Fejdelmi nő, az volt bizonnyal,
Világ szerént, lélek szerént!
Több díszt nem nyert bársony- s biborral,
De ő hintett ezekre fényt!
Korát előzte, mint az égen
A tündérhajnal a napot,
Hogy akkor is ragyogjon, éljen,
Midőn a nap lenyúgodott.”

Széchenyi és Lorántffy Zsuzsanna halálát kétszáz év választja el egymástól, de éppen a százötven évvel ezelőtti pesti és pataki demonstratív megemlékezés, a két magyar szellem- és jellemóriás „oltára” körül összegyűlő magasztaló utódok és a ma rájuk hálával emlékezők kötik össze a magyar katolikus államférfi és a magyar református fejedelemasszony személyét és életművét. Mindkettőjükben közös volt az az angyali tisztaságú, önzetlen és rendíthetetlen Isten-, ember- és hazaszeretet, amelyet az utókornak, mai magyaroknak nemcsak ismerni és elismerni, de tettekben is szükséges követni, ha meg akarunk maradni. Mert tőlük megtanulhatjuk – mint Sütő András Bethlen Gábortól –, hogy „úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk”.

Do ut des – adok, hogy adj. E három szóban foglalta össze Széchenyi egész szisztémáját, s e hitvallás jegyében munkált egész életében ő is, és kétszáz évvel előtte Lorántffy Zsuzsanna is. Ezért áll méltán a nagyasszony a magyar nemzeti panteonban Bocskai, Bethlen, I. Rákóczi György és II. Rákóczi Ferenc mellett. S nem csupán azért, mert a „bibliás őrálló” erdélyi fejedelem felesége, s Magyarország vezérlő fejedelmének dédanyja volt. Hanem azért is, amit Tompa Mihály így fogalmazott meg: „Gazdaggá tett ő sok javában; / S mely most is áldást csepeget: / A meddő szirtek oldalában / Nyitott buzgalmas kútfejet.” „S mily élet ez! szent munka nélkül / Nem lenni, bár egy percre sem!”

Lorántffy Zsuzsanna élő, bibliás, predestinációs hitéből fakadt szilárd küldetéstudata: az, hogy amit a teremtő és gondviselő Úristentől kapott – e világi életét, lelki talentumait és földi javait –, abból neki a lehető legtöbbet oda kell adnia másoknak, felebarátainak. Egész élete tanúságtétel arról, hogy az Istentől kapott életből fakad az Istennek élés tudománya, ami a mindennapi életben az állandó munka, szolgálat és segítés konkrét tettei révén nyilvánul, valósul meg. A hű és engedelmes feleség, a gyermekeit nevelő szerető édesanya, a szorgos és ügyes gazdasszony, az alattvalóiról és az egyházáról bőkezűen gondoskodó úrnő a magyar iskola, a magyar művelődéstörténet egyik legnagyobb mecénása lett. Ő alapította és tartotta fenn élete végéig a sárospataki református kollégiumot és nyomdát, s a zseniális Comenius meghívásával és anyagi támogatásával a 17. század közepén néhány évtizedre Sárospatakot ő tette a magyar szellemi élet európai szintű központjává és világító fáklyájává. A szintén zseniális Apáczai Csere Jánost, első magyar nyelvű enciklopé­diánk szerzőjét és kiadóját is Patakra hívta, de ő inkább Kolozsváron akart európai színvonalú akadémiát építeni.

Az 1648-ban, 48 évesen megözvegyült fejedelemasszony hatalmas jövedelmének legnagyobb részét a református egyház és az oktatás javára fordította: templomokat és iskolákat építtetett, prédikátorokat, professzorokat támogatott, diákokat nevelt és táplált. Gyülekezeteknek értékes úrasztali terítőket hímzett saját kezével, továbbá harangokat öntetett. Ezért is tiszteletre méltó és példaértékű a sárospataki református gyülekezet kezdeményezése, hogy a nagyasszony örökkévalóságba költözésének 350. évfordulóját egy új Zsuzsanna-harang öntésével és a sárospataki torony árván levő harmadik harangállásába állításával kívánja megörökíteni.