Magyar Hírlap online

Jogfolytonosság és újrakezdés

Húsz éve alakult meg az első szabadon választott Országgyűlés

Magyar egység, megértés, megbocsátás. Ez volt Varga Béla három kívánsága, amikor negyvenhárom évi száműzetés után 1990-ben hazatért, és visszaadta alkotmányos tisztét az 1945 óta először szabadon választott Magyar Országgyűlésnek. Az 1945–47-es Nemzetgyűlés elnöke, a „szeretet apostola” személyében szimbolizálta a kommunista diktatúra előtti és utáni szabad, független Magyarország közötti jogfolytonosságot.

„Hazánkban politikai, hatalmi fordulat zajlik, új reményteljes kor veszi kezdetét. Sokrétű társadalmi, politikai változások és folyamatok betetőzésének, új kezdetnek és egyben folytatásnak vagyunk a részvevői, tanúi (…) Manapság az állampolgárok legfőbb vágya, hogy mihamarabb véget érjen a feszültségekkel és emberi megpróbáltatásokkal terhes átmeneti időszak. Sok a gond és az aggodalom az emberek körében. A józan érzésű és gondolkodású emberek békességre, megértésre és törvényes rendre vágynak. Következzék hát a nemzetépítés megfontoltsága, érdemi vita és munka a politikai és gazdasági demokrácia jegyében, amelyben a munkásembernek és a vállalkozónak, az értelmiséginek és a parasztembernek egyaránt megadatik az állampolgári méltóság, a félelem nélküli létbiztonság és boldogulás.” – Húsz évvel ezelőtt, 1990. május 2-án a szabad választások eredményeként megszületett új Országgyűlés alakuló ülésén mondta el e gondolatokat Szűrös Mátyás, az 1989. október 23-án kikiáltott Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke.

Azon a húsz évvel ezelőtti ünnepi ülésen, amelyre az egész magyarság figyelt határon innen és túl, több szép és igaz beszéd elhangzott, ám a legfontosabbat Varga Béla, az 1945–47-es Nemzetgyűlés elnöke, 1947-től a nyugati magyar emigráció első számú képviselője mondta el. A 87 éves katolikus pap és veterán kisgazda politikus 43 év utáni hazatérése, az Országházban való megjelenése és felszólalása állította helyre szimbolikusan a jogfolytonosságot az 1945-ben és az 1990-ben szabadon megválasztott népképviseleti, köztársasági parlament között, tágabb értelemben pedig a kommunista diktatúra előtti és utáni független, demokratikus Magyarország között.
A közvetlenül az ideiglenes köztársasági elnök megnyitó beszéde után szót kapott Varga Béla elmondta:

„1947-ben, amikor hazámat elhagytam, az országra az elnyomatás éjjele borult. A Magyar Köztársaság elnöke ez évtől kezdve nem tudta többé államfői jogait szabadon gyakorolni. Így az 1946. évi köztársaság létesítéséről szóló I. törvény 15. cikkelye értelmében mint a parlament elnökére ezen tisztség gyakorlása várt, az én kötelességemmé lett. Ez volt a magyar nemzeti alkotmány jogalapja és feladata, és a nemzet érdekében ennek szenteltem életem emigráció­ban töltött évtizedeit. A mai nappal ez a korszak lezárult. Az általam viselt tisztet visszaadom a magyar nép szuverenitása birtokosának, a magyar parlamentnek. Így érkeztem ide, így jutottam haza életem 88. évében, így érkezik a magyar nemzet az ország második évezredének küszöbére. Isten áldja meg Magyarországot, Isten áldja meg a parlamentet!”

Varga Béla 1990. május 2-i „legitimitás-visszaadó” történelmi beszéde azért is különleges, mert az újkori magyar történelemben szinte ő az egyetlen magas állami-közjogi méltóságot betöltött politikus, aki a politikai emigrációból visszatérhetett a szabadságot visszanyert hazájába. Ez korábban sem Rákóczinak, sem Kossuthnak, később sem Horthy kormányzónak, sem Nagy Ferenc miniszterelnöknek és Kéthly Anna ’56-os államminiszternek nem adatott meg. Az 1945 és ’47 között a szovjet hadsereg által megszállt és dirigált Magyarországon „korlátozott polgári demokráciát” építő Független Kisgazdapárt négy vezetője közül Kovács Béla 1959-ben, Tildy Zoltán volt köztársasági elnök 1961-ben itthon, Nagy Ferenc, Magyarország első parasztszármazású miniszterelnöke pedig 1979-ben az Egyesült Államokban hunyt el. Varga Bélának azonban megadta a Gondviselés, hogy megérje a négy évtizedig regnáló kommunista diktatúra bukását, és a csaknem fél évszázadig „ideiglenesen” itt állomásozó idegen megszállók kivonulását.

Húsz éve, 1990 áprilisában telefoninterjút készíthettem a New Yorkból már éppen hazakészülő Varga Bélával, aki elmondta: „Én külföldön is mindig a hazámért dolgoztam, de azt nem hittem, hogy haza tudok menni, az oroszok annyira uralták a világot. Isteni csoda, hogy a helyzet ennyire megváltozott! Igaz, máig nem adták vissza az állampolgárságomat, hontalan vagyok, de így is boldogan utazom.” Amit akkor üzent haza magyar testvéreinek, annak most is, az új politikai korszak, a remélt nemzeti megújulás és felemelkedés küszöbén különleges érvénye, súlya van, ezért idézem: „Én mindig a szeretetet hirdettem, most is azért megyek, hogy a magyarok szeressék egymást. Ha a magyarok szeretik egymást, az egész világ lehajol előttük, de ha gyűlölködnek, veszekednek, a világ megveti őket. Mindegyikünknek vannak hibái, de meg kell bocsátani egymásnak. Csak így lehet megteremteni a szép, demokratikus, magyar, humanista életet. Ez az én evangéliumom. Én békét hirdetek és megbocsátást, mert aki nem tud megbocsátani, az nem tud a hazájáért dolgozni.”
E gondolatokat az ország nyilvánossága előtt is elmondta néhány nap múlva, május 2-án az Országházban, mielőtt visszaadta 43 évig hűségesen gyakorolt alkotmányos tisztét:

„A felszabadult Magyarország történetének új fejezete kezdődik, nagy kérdés, hogy legyen. A magyar történelem legsúlyosabb éveiben vált becsületünkre a magyar egység, mint 1956-ban is. De most a magyar egység ne legyen felületes szólam. (…) Magyarország, talán különösen az utolsó százötven évben, megmutatta a világnak, milyen nagy és sokszor kiszámíthatatlan tehetség rejlik egyéniségeiben, a legkülönbözőbb alkotások, felfedezők, írók, művészek és gondolkodók terén. De őszintén tudnunk kell, hogy a pártoskodás, az úgynevezett turáni átok mennyit ártott nemcsak hírnevünknek, hanem magunknak is. Álljon a magyar nép büszkesége és ennek következményeképpen hírneve a világban emberségében, tartsa tiszteletben nemcsak a más ember véleményét, hanem személyiségét is. Nemcsak a Szentlélek ihlette kiváltságaimban, hanem a súlyos magyar történelmi tragédiák tudatában, nemcsak mint katolikus pap, hanem mint magyar ember kívánom a megértést és a megbocsátást. Az emberszeretet nem humanista szólam, amelyet kiejteni könnyű, hanem nehezebb, mint a gyanú, az irigység, az ellenségeskedés. Bocsássuk meg a mások vétkeit, érezvén és tudván a magunkéit! Ez a kis ország feladata. Ettől nőjön nemcsak a híre a világban, hanem az, ami sajnos a családi életben és a közéletben még ma is hiányos, az igazi, mélyen fekvő önismeret és az abból fakadó igazi magyar önbizalom.”

Varga Béla ihletett szavait egész élete hitelesíti, hiszen egész életében másokért élt, másokat szolgált, segített. Hihetetlen, hogy mi mindent tett kilencvenkét évig tartó élete során ez a szegény dunántúli parasztgyerekből lett sudár termetű, szelíd szemű és szavú pap, aki már győri bencés gimnazistaként csatlakozott azokhoz a nyugat-magyarországi felkelőkhöz, akik vissza akarták szerezni az elcsatolt magyar területeket Ausztriától, majd Balatonbogláron fiatal plébánosként templomot épített, és népet művelt. A második világháború alatt kiemelkedő szerepet játszott a lengyel menekültek ezreinek segítésében, elhelyezésében, részükre gimnáziumot és líceumot hozott létre a Balaton-parti községben. A lengyelek szemében olyan jelképes személyiséggé vált Varga Béla, mint amilyen Bem apó volt a magyaroknak, s a lengyel menekültek megmentését még II. János Pál pápa is megköszönte neki.

Varga Bélát a nácik és a nyilasok, a szovjetek és a hazai bolsevikok egyaránt halálos ellenségüknek tekintették – okkal, mert mindkét gonosz erő s hazai csatlósaik ellen egyaránt bátran és önfeláldozóan harcolt katolikus papként és kisgazda politikusként. 1945–47 között az FKGP ügyvezető alelnökeként, s a kisgazdapárti abszolút többségű Nemzetgyűlés elnökeként – Nagy Ferenc miniszterelnök és Kovács Béla kisgazda főtitkár oldalán – másfél évig igyekezett feltartóztatni a szovjet megszállók által támogatott hazai kommunisták teljes és korlátlan hatalomátvételét. Kovács Béla 1947. február 25-i jogtalan szovjet letartóztatása és elhurcolása, majd a Svájcban tartózkodó Nagy Ferenc május végi erőszakos lemondatása után Varga Béla 1947. június elején Ausztriába, Svájcba, majd onnan az Egyesült Államokba menekült. Ott a más neves emigráns politikusokkal együtt létrehozott Magyar Nemzeti Bizottmány, majd 1956 után a Magyar Bizottság elnökévé választották. Ezt a testületet a nyugati demokratikus államok többsége az emigráns magyar kormánynak tekintette az 1970-es évekig.
Varga Béla New Yorkban a 72. utcában levő St. Mary’s Home nevű magyar rendházban lakott, s szolgált, ott volt káplán visszavonulásáig. Szerény szerzetesi szobája egészen 1990-ig a világ magyarságának első számú zarándokhelye volt. Nyolcvanadik születésnapján az amerikai kongresszus mindkét háza nagy tisztelettel örökítette meg az amerikai állampolgárságot soha fel nem vett magyar pap-politikusnak a szabadságért és a demokráciáért vívott küzdelemben szerzett érdemeit. Varga Béla, a szeretet apostola 1991 nyarán negyvennégy évi száműzetés után tért végleg haza, s életének 93. évében, 1995. október 13-án hunyt el Budapesten.

---

A jóakarat inkarnációja

Miként az előző, úgy a május közepén megalakuló új Országgyűlés korelnöke is a fideszes Horváth János lesz, aki református kisgazdapárti képviselőként együtt dolgozott a katolikus Varga Bélával az 1945-ben megválasztott Nemzetgyűlésben, majd évtizedekig az amerikai emigrációban. A 89. évében járó politikus a Varga Béla születésének centenáriuma tiszteletére az Országházban rendezett magyar–lengyel esten 2003. október 7-én e szavakkal emlékezett barátjára, harcostársára: „Manapság, a Mi Urunknak 2003-dik esztendejében, 58 évvel az irányt mutató 1945. október 7-e után, Varga Béla hagyatéka a fényes nap világának világosságával engedi meglátni a jelen nemzedékének, hogy a zord idők elmúltával marad az Ige. Még akkor is, amikor a költő úgy énekelt, hogy »olyan időket éltünk meg, amire nincs ige« és terjedelmes »egy mondata a zsarnokságról« , még akkor is élt az örök magyar nemzet. Való igaz, mert a zord idők kimondása éberségre késztet, hogy az éber őrizők vigyázzanak a vártán, hogy építésre készen legyen a kövük, mert nagyot alkotni mégis az ő dolguk, nagyot és szépet, emberit és magyart. Így marad a magyar történelemben fáklya és a megbékélést óhajtó jóakarat inkarnációja Varga Béla.”

 

---

Az új nemzetgyűléshez
(részlet)

„Amit mi kaptunk: előleg csupán.
Egy koldus-szegény nő előlege
a munkára, hogy rakjuk fel a házát
a háború és a tűzvész után,
hogy költözködhetnék újra bele.
Ne hordja senki fenn fejét közülünk
holmi glóriával, sőt hajtsa le,
mert tolvaj-bélyeg lesz fején a hírnév
s orgazda ő, ha nem lesz érdeme:
ha nem váltja be szorgalmas okosság
derék dolgával az előlegét.
Rajtunk fordul meg: lesz-e újra ország,
lesz-e otthona ennek az anyának,
aki kezünkbe adta mindenét,
utolsó fillérként végső bizalmát.
Mirajtunk fordul most meg, lehet-e
olyan magyarság, hogy szennybe ne fojtsák.
A nemzet velünk tette fel a sorsát
s duplán vesztünk, ha nem nyerünk vele.”

 

Illyés Gyula, 1945. nov. 29.