Magyar Hírlap online

Helyünk a nap alatt – Lord Rothermere és a revíziós liga

A trianoni határok revízióját célzó mozgalom szinte rögtön a diktátum feltételeinek megismerése után kezdetét vette. A revíziós gondolat reneszánszát egy londoni sajtómágnás, Lord Rothermere egyik cikke indította útjára, majd nem sokkal később megalakult a Magyar Revíziós Liga Herczeg Ferenc író vezetésével.

Az igazságos(abb) békét követelő plakátok, röplapok és egyéb kiadványok már 1919 végétől valósággal ellepték Budapestet. Ezek részben a kormány diplomáciai törekvéseit támogatták, mások pedig a még határozottabb fellépést kérték számon. (Ez a kettősség a revíziós mozgalmak egész történetét végigkísérte.) Előbbi kategóriába sorolható a Pesti Hírlap magyar, francia, angol és olasz nyelven kinyomtatott és Európa-szerte terjesztett tematikus különszáma, míg az Ébredő Magyarok Egyesületének (ÉME) a szerződés aláírásának megtagadására buzdító kampánya („Átkozott a kéz, mely ezt a békét aláírja!”) inkább az utóbbi vonulathoz sorolható.

A diktátum ellenjegyzése, majd országgyűlési ratifikációja után az irredenta propaganda fokozatosan alábbhagyott. Ennek hátterében részben a kormány nyomása állt. Bethlen István 1921 tavaszától induló konszolidációs programjának egyik legfontosabb külpolitikai célkitűzése az ország diplomáciai elszigeteltségének oldása volt. Ebbe természetesen nem fért bele a nagyhatalmak által evidenciának tekintett párizsi békerendszer hivatalos tagadása. Trianon felülvizsgálatára először 1927-ben Olaszország mutatott hajlandóságot. Mussolininak a diktátum igazságtalanságára vonatkozó megjegyzéseit a magyar külügy óvatos bizakodással fogadta, és igyekeztek ügyelni arra is, hogy a hazai közvélemény se tápláljon túlzott illúziókat a Duce kijelentéseire alapozva.

A revíziós gondolat reneszánsza 1927. június 21-én a Daily Mail című londoni lapban a tulajdonos, Lord Rothermere által jegyzett, Magyarország helye a nap alatt című írással kezdődött. A sajtómágnás elsősorban a brit birodalmi érdekek, illetve az európai stabilitás szempontjából vette górcső alá a békediktátumot, s arra jutott, hogy az igazságtalanul elszakított területek „új Elzászként” Európa legveszélyesebb háborús gócpontjaivá válhatnak. A lord elő is terjesztett egy megoldási javaslatot, amelyet a cikkhez mellékelt térképen szemléltetett. Elképzelései elsősorban etnikai alapú határkiigazítást jelentettek volna, néhány vegyes lakosságú terület vonatkozásában pedig népszavazást javasolt.

Az írás híre napokon belül eljutott Magyarországra, s hatalmas lelkesedést váltott ki. A revízió mellett elkötelezett művészek, értelmiségiek és politikusok körében szinte azonnal felmerült a gondolat, hogy a lord kampányának támogatására össznemzeti jellegű szervezetet kell létrehozni. Hasonló civil kezdeményezések már korábban is voltak. Köztük a legjelentősebb a még 1918 novemberében létrejött, majd a húszas évek elején fokozatosan háttérbe szorult Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája (Tevél). A Tevél nyomán lett az újonnan életre hívott mozgalom ernyőszervezetének neve Magyar Revíziós Liga. Törekvései­t a kedvezőbbre forduló nemzetközi környezetben már Bethlenék is támogathatták, bár a liga mindvégig megmaradt a hatalomtól névlegesen független civil kezdeményezésnek.

Az alakuló gyűlésre harmincöt országos társadalmi szervezet részvételével 1927. július 27-én került sor. (A felkérést egyedül a Szociáldemokrata Párt utasította vissza, arra hivatkozva, hogy az ország „antidemokratikus berendezkedése” a revízió legfőbb akadálya, s így előbb ezzel kellene foglalkozni.) A megnyitóbeszédet a szervezet elnöke, Herczeg Ferenc tartotta, aki kifejezte a magyar nép háláját Lord Rothermere-nek, ám sietve kijelentette, hogy a lord elképzelése nem magyar javaslat, hiszen a „magyar nemzet nem adja föl jogát a maga ezredéves államterületéhez”.

A népszerű író kijelentése komoly vihart kavart, amelynek nyomán a szervezet kis híján elvesztette a meglehetősen hiú sajtómágnás támogatását. A revízió pontos mértéke és mikéntje egyébként is megosztotta a liga prominenseit. A teljes Szent István-i birodalmat visszakövetelő integrális koncepció híveivel szemben az elsősorban Rákosi Jenő újságíró fémjelezte körök minden szempontból a Rothermere-féle javaslatot tekintették irányadónak. A kérdésről komoly sajtópolémia alakult ki, amely egy ponton túl már a liga egységét is kezdte veszélyeztetni. A feszültség fokozódását megelőzendő, 1929 elején Herczeg távozott a szervezet éléről, majd a lorddal való egyeztetést és „kibékülést” követően tavasszal visszatért az elnöki székbe.

A revíziós liga tevékenységének súlypontja az első években a kül- és belföldi propagandára helyeződött. Körmendi Horváth József vezetésével országjáró előadás-sorozatba fogtak, amelynek keretében igyekeztek az alacsonyabb iskolázottságú rétegek számára is érthető módon érzékeltetni a Trianon okozta veszteségeket, és felmutatni a megoldás lehetséges módozatait. Nagy hangsúlyt fektettek a külföldi közvélemény tájékoztatására, amely még a húszas évek végén is a világháborús szlavofil és románbarát sajtókampányok hatása alatt állt. Felvilágosító kiadványaik angol, francia, olasz és német nyelven is megjelentek, terjesztésüket Rothermere médiabirodalma is támogatta.

A liga vezetőinek azonban hamarosan rá kellett ébredniük, hogy az „egyszerű emberek” nyelvén megírt, erősen zanzásított mondanivalójú röpiratok az értelmiség és a politika magasabb régióira szinte semmilyen hatással nincsenek. A kellemetlen tapasztalatok nyomán elhatározták, hogy minden jelentősebb európai fővárosban képviseletet nyitnak, amelyek vezetését a helyi sajátosságokat jól ismerő emberekre bízták. A liga külföldi megbízottai igyekeztek ellátni a magyar ügy felkarolására hajlandóságot mutató újságírókat, értelmiségieket vagy politikusokat megfelelő szellemi munícióval, konkrét adatokkal, kimutatásokkal és elemzésekkel.

A harmincas évek közepére egyes országokban valóságos párhuzamos külképviseletet létesítettek, amely általában jól együtt tudott működni a hivatásos magyar diplomatákkal, ám a liga aktivistáinak túlbuzgósága nem­egyszer hozta kellemetlen helyzetbe a külügyet.

A liga természetesen üdvözölte a harmincas–negyvenes évek reví­ziós sikereit, ám a német szövetségbe sodródást az alapvetően angolszász orientációjú szervezet nem nézte örömmel. Az 1942 elején Újvidéken végrehajtott tömeggyilkosságok elleni tiltakozásul a délvidéki születésű Herczeg fel is ajánlotta lemondását. A liga által kiépített nemzetközi kapcsolatrendszer a második világháború éveiben igen nagy hasznára volt a magyar diplomáciának. A szervezet nyugat-európai megbízottai a Kállay-kormány béketapogatózásai idején sok esetben segítettek utat találni az angolszász politika prominenseihez. 1944 márciusa után így a revíziós liga is a német megszálló hatóságok célkeresztjébe került, székházukat többször feldúlták, vezetői ellen körözést adtak ki.

Az ország bolsevizálásának programjába, illetve a kialakulóban levő – rendre a magyarság rovására megvalósuló – Kárpát-medencei „pax sovieticába” természetesen nem férhetett bele egy hazafias, pláne a határokat is megkérdőjelező civilszervezet. Így a liga feltámasztására 1945 után gondolni sem lehetett – ahogyan az egészséges magyar nemzeti öntudatra és önrendelkezésre sem.

 

---

Lord Rothermere irredenta pecsétje

A magyarbarát brit sajtómágnás külön irredenta pecsétet is készített, amelyet levelezésein használt.

A pecséten körben ez a szöveg állt: „Az igazság az egyetlen biztosítéka a békének és a jólétnek.” A térkép alatt: „Igazság ez?” A térkép fölött: „Ilyen volt Magyarország több mint 1000 évig – és ilyen Trianon óta!”

 

---

Akár Radomér király is lehetett volna?

Lord Rothermere népszerűsége bizonyos körökben a húszas évek végén az egészen extrém rajongásig fokozódott. A romantikus elképzelésekre korábban is hajló Rákosi Jenő újságíró 1927 végén mozgalmat indított azzal a céllal, hogy a brit sajtómágnást vagy valamelyik fiát a magyar trónra ültessék. Egyik publicisztikájában még arra is tett javaslatot, hogyan is hívhatnák „magyarul” az idegen hangzású névvel bíró Lordot: szerinte Radomér vagy Esmond király néven tehették volna fejére a Szent Koronát. A kezdeményezést aztán – ügyelve Horthy Miklós kormányzói tekintélyére – felső körökből jött utasításra gyorsan lefújták.