Magyar Hírlap online

Etnikai vonulatok a kiegyezés után

A király majd húsz év vonakodás után, 1867. június 8-án a Lánchíd tér – a későbbi Ferenc József, majd a második világháború után Roosevelt tér – koronázási dombján kardját kivonva az ősi magyar rítus szerint a négy égtáj felé suhintott. Ferenc József ezzel a Kárpátoktól az Adriáig szimbolikusan szétvágta azokat a köteleket, amelyek a magyarság életerejét gúzsba szorították.



Olyan gabonatermelő országban, mint hazánk, természetesen a malomiparé lett az egyik legfontosabb szerep az 1867-es kiegyezés után. A régi Blum-féle malmot részvénytársasággá alakítják, hogy innét induljon világhódító útjára a magyar „lángliszt”. Fölépül a Lujza malom, korszerűsítik a Pannonia lisztgyárat, s a Svájcból bevándorolt molnárlegény, Haggenmacher Henrik egy rengeteg újdonsággal rukkol elő.

A reformkorban a Széchenyi bábáskodásával alapított Walzmühle, a Hengermalom sokáig a belvárosi „Neustadt”-ban, a mai Szemere utcában működött, s csak a világháború előtt költöztették át Kelenföldre. A kiegyezés után Budapest gőzmalmai lettek a világ legjobb lisztet gyártó malmai, amelyek az amerikaiakkal is kiállták a versenyt. (A Ganz és Társa vasöntöde gyártotta a világszerte elismert hengerszékeket: az 1867-ben elhunyt Ganz Ábrahám is svájci volt.) S persze megkezdődött a konkurenciaharc a Párizst majmoló dúsgazdag Ogyesszával a gabonafronton, mintegy részeként a Monarchia és az orosz birodalom balkáni konfliktusainak. A századelőn aztán kitört a szerbekkel a sertésháború is. Azt még megnyertük, hátunkban a bécsi tőzsde cselszövéseivel.

A gabonakereskedelem nagy központja Győr volt, s a kiegyezés után is a szállítóleveleken többnyire Raab-ként szerepelt: a részvénytársaságok közgyűléseinek jegyzőkönyveiben is a német nyelv dominált. „Akkortájt – jegyzi meg Balla Antal Budapest történetéről írott munkájában – azt hitték, hogy a »Soll«-t és »Haben«-t egyáltalán nem lehet magyarra fordítani. A már virágjában lévő Hazai Takarékpénztárnak legalább német–magyar volt az üzleti adminisztrációja, úgyszintén a gróf Dessewffy Emil elnöklése alatt álló Magyar Földhitelintézetnek. Tisztára német az Első Magyar Iparbank Rottenbiller Lipót igazgatásával és a Commercialbank (Pesti Magyar Kereskedelmi Bank) ama bizonyos Sartory C. E. direktorral az élen, aki – a legenda szerint – nem kedveli az adósságcsináló kereskedőket.”

Csak a Horthy-korszak protekcio­nista, a magyar ipart védő politikája hozta magával az üzleti élet nyelvének elmagyarosodását, de a soknyelvű főváros érzelmi elmagyarosodása már az abszolutizmus korában megkezdődött, amikor a farsangi bálok és a cigányzene sokakat vonzott fel Pestre mulatni. (Bismarck, a későbbi német „vaskancellár” is cigányzene mellett mulatott 1852-ben, s Ferenc József meglepetésére a Lánchídnál átúszta a Dunát, nem győzvén dicsérni Pest-Buda varázsát.)

1867-ben részt vettünk a párizsi világkiállításon, amelyre gróf Széchenyi Ödön saját építésű hajójával, a Hab­leánnyal érkezett meg a Duna, Majna, Rajna, Marne, Szajna hullámain. Komoly teljesítmény lévén III. Napóleon császár becsületrenddel tüntette ki. (A lapátkerekes hajó nemrég épített mása pedig ma is kifut nyaranta a keszthelyi mólóról.)



Pest nagykereskedői már működnek, vasban Heinrich, Schopper, vászonban Kunz, Möszmer, posztóban Saxlehner, Latzkó, Popper, kézműáruban Munk, Wahrmann, illatszerben Kochmeister – Latzkó kivételével csupa idegen eredetre utaló név. A századelőre az ipar és a magas szintű oktatás gyorsan, erőszak nélkül asszimilál, s még Óbudán is kisebbségbe szorulnak a svábok, megtartva kiskocsmáik s borkiméréseik hasznát. Budapesten fél évszázad leforgása alatt a szlávok, a németek és a többnyire németül beszélő zsidók elmagyarosodnak, s eltűnőben az analfabétizmus. (Hasonló folyamat játszódott le a Monarchia császári felében, Prágában: ott a kétnyelvű – német és cseh – város cseh arculatot öltött.)

A kilencvenes években megjelent futball új közösségi érzést szül: az 1897 novemberében a Millenárison lejátszott BTC–Criketter Wien összecsapáson már ezren vannak kinn. A hivatalosan szereplő első magyar futballcsapat felállása: Stobbe, Harsády, Ashon, Iszer, Peski, Klebelsberg, Ray, Jolland, Guttmann, Ramaszeder, Lindner. Ilyen felállással akár az 1902-ben alakult Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségébe is be lehetett volna kerülni az alapítók, báró Chorin és báró Hatvany-Deutsch jóváhagyásával.

A frissen keletkezett munkásság közömbössége a nemzeti eszményekkel szemben ugyanakkor Pesten nagyobb volt, mint más, nyugati fővárosokban. Nem véletlen, hogy „1905-ben, a nemzeti ellenállás idején, az a politikai rendszer, amely Ferenc Ferdinánd trónörökös politikai elgondolásait akarta végrehajtani, a budapesti ucca népével szövetkezett, hogy céljait elérje” – írja Balla. Ferenc József chlopyi hadparancsa a magyar politikai nemzetet a Monarchia sok „néptörzsének” egyikeként említette, a trónörökös pedig Nagy-Ausztriát szeretett volna látni a dualista állam helyett. Ennek egyik legfontosabb feltétele a magyar alkotmány felfüggesztése lett volna: az általános választójog – mint hitte – a nemzetiségeknek fogja biztosítani a parlamenti többséget a „lázadó” magyarok felett. (Ferenc Ferdinánd nagyatyja, „Bomba” Ferdinánd nápolyi király is előszeretettel támaszkodott a nápolyi plebsre, a lazzaronikra a polgárság ellen s lövetett; az unoka hatalmi praktikáiban a munkásmozgalommal kacérkodott.)

Az Ausztriával egyenrangú „politikai nemzet” elismert írója volt ekkor már Herczeg Ferenc. Atyja Elzászból származott, s a svábok és kisebbrészt szerbek lakta délvidéki Versecen polgármesterré választották. „A kormánypártiságot tőle örököltem” – írja Herczeg, mert a szerb–román határvidéken egy polgár nem engedhette meg magának azt a fényűzést, hogy ellenzékieskedjen. „Mindazok a germánok és szlávok, akik csatatereken, műtermekben, karddal, írótollal vagy a tudós műszereivel a kezükben szolgálták az új honfoglalást, tagjai voltak a magyarok nemzetének, amely Szent István állameszméjéből virágzott ki.” S megjegyzi, Kürnberger tanulmánya a Bem alatt harcoló bécsi légióról helyesen állapította meg, hogy viselkedésüket azok a németek is megértették, akik egyébként élesen ellenezték ezt a harcot. A magyarral szolidárisnak lenni rangot jelentett, „de már olyan német nem képzelhető el, aki adott esetben cseh nemzeti célokért ontaná a vérét”.

Több mint jelképes, hogy az 1925-ben Nobel-díjra javasolt s 1945-tel hallgatásra ítélt Herczeg legnagyobb drámáját, a Bizáncot annyi év tiltása után Győrött egy zsidó rendező, a kommunista Földes Gábor viszi majd színre, akit az ötvenhatos forradalomban vitt szerepéért Kádárék felakasztattak. A Bizánc bukásáról szóló színdarab a történelmi Magyarország végzetéről, a kiegyezésben rejlő tragédiájáról szól, s mondanivalója visszaköszön az 1957-ben börtönbe zárt Háy Gyula Mohácsában is.

---

Egy régi honfoglaló panasza

A vesztes háború után elsősorban angol és amerikai tőkével került sor a kelet-közép-európai országok szanálására, aminek keretében 1923 márciusában Genfben Magyarország számára is népszövetségi kölcsönt szavaztak meg. (Úgy hírlik, hogy az ezzel kapcsolatos, még rendezetlen nyugati követeléseket a pártállam a hetvenes évek elején elismerte.) Az új, a reformkorral kezdődött s 1867-tel felerősödött honfoglalásnak azonban vége szakadt. S mint a Horthy-korszak egyik legkiválóbb publicistája, Papp Jenő írta Magyarország erkölcsrajzában, „a fővárosnak sokáig viselnie kellett azt a bélyeget és keresztet, hogy bűnös a forradalmakban. Presztízse rostává lyukgatva hevert a vidék szeme előtt. Az ő vonatain vágtattak le a vármegyékbe a terrorcsapatok. Nem egy vidéki gyűlésen vágták a szeme közé, hogy nemzetközi. Gyűlölték, mert a tőzsdén játszott a mezőgazdasági terményekkel. Azzal vádolták, hogy fölveti a pénz. Megtagadták vele a lelki közösséget…” (S mivel a következményeknek 80–90 év alatt sem jutottunk a végére, e belháború szomorúan komikus változatát nemrég éltük át a szocialisták nyolcesztendei uralmának eredményeképp.)

A honfoglaló nemzetségek egyikéből származó Szemere Miklós – az egyetlen, aki kártyán és lóversenyen dollármilliomos lett, majd vagyonát a nagy háború előes­téjén Amerikába mentette át – éppúgy látta a végzetet, mint a Fedák Sárinak a kárpáti győztes harcok után a néhány vármegyére zsugorodó Magyarországról beszélő Molnár Ferenc. Szemere az 1916 novemberében Ferenc József temetésére Bécsbe érkezett Krúdynak és két újságíró kollégájának pompás ebédet adott. Magyarország kössön különbékét – vetette fel valamelyikük. De ahogy Kellér Andor írta, „Szemere keserűen intett: – Késő… Hamarabb kellett volna… Nincs már segítő megoldás.”