Magyar Hírlap online

Erkölcsi győzelem a terror felett

Kik, miért és hogyan provokálták ki az 1956-os forradalmat – Fehér folt a magyar szabadságharc történetének feltárásában

Mind a mai napig sokan úgy tudják, hogy 1956. október 23-án este spontán nemzeti felkelés tört ki Budapesten a szovjet megszállók és itthoni csatlósaik ellen. Valójában több adat is azt erősíti meg, a forradalmat magyar és szovjet hatalmi és fegyveres szervek közösen provokálták ki.

A közelmúltban megjelent, az 1956-os forradalom és szabadságharc, valamint a megtorlás húszezer halottjáról írt könyvem, számos sajtófórumon bő és elismerő kritikát kapott. A „hivatásos” ’56-os történészek több képviselője viszont a balliberális sajtó „zászlóshajóin” nyomdafestéket nehezen tűrő kifejezésekkel illetett. Ezekre jólneveltségem okán nem válaszoltam.

Viszont folytattam kutatásaimat nagyobbrészt külföldi forrásokban az 1956. október 23-án történtekről. Ennek során – több hiteles forrás összehasonlítása után – komolyan lehet következtetni arra, hogy a forradalom kirobbanását magyar és szovjet szervek közösen provokálták ki. Sajnos október 23. története eddig „hivatásosok” részéről nem kis részben feltáratlan – főleg ami az összefüggéseket illeti – úgyszintén külföldi forrásokra is ritkán hivatkoznak.

Az eseményeket három vonatkozásban igyekeztem összefüggéseiben felderíteni: szovjet csapatmozdulatok 1956. október 23-án, a Rádiónál történtek és a tüntetők szándékos felfegyverzése.

Szovjet csapatmozdulatok

A szovjet vezetés – orosz történészek szerint, amelyet részben magyar források is megerősítenek – 1956. jú­lius 20-án elhatározta egy különleges hadtest felállítását egy különleges haditervre. A haditerv a „Hullám” fedőnevet viselte, beindítására a „Kompasz” (Iránytű) jelszó volt hivatott. Célja „a szocialista társadalmi rend fenntartása, védelme, adott esetben helyreállítása” a magyar „territó­rium”-ban, melynek nyomán három-hat óra alatt kellett elfoglalni az ország és Budapest legfontosabb objektumait. A hadműveletben való részvételre számos felfegyverzett KGB-ügynök érkezett az országba 1956. október 23-án, s 24-én reggel Budapestre érkezett Ivan Szerov tábornok, a KGB parancsnoka, hét KGB-tábornok és számos tiszt – orosz történészek szerint.

A magyar fegyveres erőknél október 21-től teljes harckészültséget rendeltek el. Ez a szovjet erőknél október 19. és 21. között zajlott le. Október 23-án 19 órától Gerő Ernő többször hívta telefonon Andropovot és Hruscsovot, kérve a szovjet csapatok beavatkozását a tüntetők ellen. (Ez azért is érthetetlen, mert magyar adat szerint ekkor 4945 rendőr, 1568 karhatalmista és 7125 magyar katona volt Budapesten. Megjegyzendő, hogy magyar adat szerint 1954. január 18-tól volt terv karhatalom alkalmazására. A szovjet nagykövet már 1956 júliusában arról értesített, hogy a magyar vezetés katonai beavatkozást kérhet.) A kérés teljesítése előtt Hruscsov bekérette a Kremlbe a Moszkvában tartózkodó Rákosi Mátyást, aki szintén gyors szovjet beavatkozást sürgetett. Hruscsov közölte Gerővel, hogy a beavatkozást a kormány kérje, erre a válasz az volt, hogy erre már nincs idő. (Kiemelendő, hogy ekkor még nincs fegyver a tüntetőknél!)

A kormány kérését végül Hegedűs András volt miniszterelnök írja alá október 28-án, visszadátumozva október 24-re. Megjegyzendő azonban, hogy – szintén orosz forrás, az úgynevezett „Malin-feljegyzés” az SZKP Elnökségének üléseiről – a Hruscsov-Gerő-telefonbeszélgetés idején a szovjet beavatkozás már eldöntött tény volt. (Vagyis akár 19 óra előtt.)

A szovjet csapatoknak a Kreml döntése alapján a szovjet vezérkar főparancsnoka, Szokolovszkij marsall 21 órakor kiadja a „Kompasz” jelszót a „Hullám” hadművelet beindítására. (Még most sincs szó a Rádió „ostromáról”.) Ennek nyomán nemcsak a Lascsenko és Malasenko vezette szovjet hadosztályok indultak meg Budapestre, hanem több hadosztály átlépte Kárpátalja és Románia felől is a magyar határt. (Összesen – magyar forrás közlése szerint, szovjet adatra támaszkodva – a többi között 31 500 katona, 1130 harckocsi, 380 páncélos, 616 tüzérségi löveg és aknavető sorakozott fel hadrendben.)

Az angol nagykövet, Christopher Fry 1957. január 3-i diplomáciai jelentése szerint már október 22-én megindult egy hadoszlop Szombathelyről a főváros felé. A nagykövet szerint, ha az „oroszok tudtak a közelgő eseményekről, akkor Gerőnek is tudnia kellett róla, különben nem mondta volna el este nyolckor harcias beszédét… [Gerő] hírt kapott arról, miszerint a szovjet fegyveres erők már úton vannak megvédeni őt. Így alig tartható az a kommunista állítás, hogy a szovjeteket a fegyveres felkelést elfojtandó hívták be”.

Mi történt a Rádiónál?

A Rádiónál 1956. október 23-án történtekkel kapcsolatban évtizedekig azt hallottuk, hogy az épületben lévő ÁVH-sok hosszú ideig békésen tűrték, hogy lőjék őket, az utóbbi húsz évben ez több szerzőnél úgy finomodott, hogy „nem lehet tudni, ki kezdte a lövöldözést”.
Az eseményeket átéltek beszámolói, a kórházi és nagyköveti jelentések azonban egyértelműen mást mondanak.

Október 23-án – egybehangzó állítások szerint – békés tömeg kezdett gyülekezni a Rádió Bródy Sándor utcai épülete előtt, később követelve a diák­ság 16 pontos követelésének közlését. Húsz órakor Gerő Ernő provokatív és harcias rádióbeszédet tartott, melyet a tömeg hallott, mert a Bródy Sándor utcában több ablakba kitették a rádiót. A beszéd s az, hogy továbbra sem olvasták be a követeléseket, felingerelte a tömeget, s az első lövések ekkor dördültek az ÁVH-katonák részéről.

A tüntetők első halottjának (Mois János) személyi iratait Szirmai Ottó, a Rádió későbbi halálra ítélt párttitkára nézte meg 20.30-kor. A környező kórházak ezután megtelnek sebesültekkel és halottakkal. A II. számú Sebészeti Klinikán 23-án 6 halottat és 36 sebesültet rögzítenek, a 6 halottat később október 24-re anyakönyvezik. Szirmai Ottó, Angyal István, Teuchert József perükben egyértelműen kijelentették, hogy ÁVH-sortűz előzte meg a Rádió ostromát, hasonlóan nyilatkozik Gyurkó László, Gosztonyi Péter és a történész Kovács Miklós. Fontos kiemelni, hogy minden véleménymondó szerint fegyvertelen tömegbe lőttek bele.

Teljesen ismeretlen eddig Spencer N. Barnes amerikai ügyvivő távirata október 23-án éjjel a külügyminisztériumának. Az ügyvivő szerint „a magyar csapatok megtagadták, hogy lőjenek a fegyvertelen tömegre, AVO-egyenruhás, oroszul beszélő emberek nyitottak tüzet”. Az ügyvivő információi szerint 30–60 halott van, s kérték a követséget, járjon közbe a kormánynál az öldöklés megszüntetésére.

Ezután a harcok elkezdődtek; az ENSZ jelentése szerint 22.30-kor, bár Szirmai Ottó és Angyal István perükben egybehangzóan állítják, hogy a Rádió ostroma a sortűz után, 24-én egy órakor kezdődött.
Több forrás egybehangzó véleménye szerint így lehet állítani, hogy az épületből folyamatosan, hosszabb ideig lőtték a tüntetőket – a végén sortűzzel –, melynek számtalan halottja és sebesültje volt a fegyvertelen tüntetők részéről. Ezt követően kezdődött az épület ostroma.

A tüntetők felfegyverzése

A forradalom kezdetének eddig fel nem tett egyik alapkérdése: hogyan juthatott több ezer tüntető akadálytalanul fegyverhez október 23-án késő este és 24-én hajnalban?

Magyar közlések szerint az utcán lévő rendőrök és katonák – látva az ÁVH-s öldöklést – önként átadták fegyvereiket. Szintén magyar források közölték már eddig is, hogy a tüntetők teherautókkal mentek a Fegyvergyárhoz, s katonai raktárakhoz, ahol általában akadálytalanul jutottak nagy mennyiségű fegyverhez. Könyvemben leírtam egy szemtanú állítását, aki szerint a Múzeum kert sarkánál este fél 10-kor három ÁVH-sokkal teli teherautó jelent meg, akik leszállva, szó nélkül átadták fegyvereiket. (Vagyis az épületben lévő ÁVH-sokat részben ÁVH-s fegyverekkel lőtték.)

Hasonló adat van Fekete Gyula naplójában, aki az október 23-i bejegyzésének a „Provokáció” címet adta. Eszerint egy teljesen megbízható ismerőse október 23-án 18–19 óra között az Andrássy út 60. közelében akart telefonálni. Megdöbbent, mikor kinyitotta a fülkeajtót, mert rengeteg fegyver hullott ki a fülkéből. A másik fülkéhez menve már ki sem nyitotta, mert látta, hogy teli van fegyverrel.
Hogy is van ez? Aki minimális katonai ismerettel rendelkezik, tudja, hogy a fegyverraktárak, fegyverszobák minden létesítményben a legszigorúbban őrzöttek, s ha egy rendőr vagy katona átadja fegyverét, ezt a legszigorúbban büntetik. A katonának élete árán is meg kell akadályoznia, hogy lefegyverezzék! Hogyan jutottak teherautóhoz október 23-án a tüntetők? A teherautó jogtalan felhasználása is bűncselekmény; nem tudunk a megtorlás során egyetlen büntetőügyről sem fegyver és teherautó átengedése miatt.

Jelentsük ki, mindez csak úgy volt lehetséges, hogy az akadálytalan fegyverhez jutást központi parancsra tették lehetővé a katonai, rendőri és ÁVH-s egységek.
Az angol követ Ch. Fry is leírja „hogy az orosz erőket már jóval a budapesti tüntetések kezdete előtt megindították, s hogy azok már mintegy hét órával azután akcióba állhattak, hogy a tüntetők első kézifegyvereikre szert tettek”.

*

Összegezve a következőket lehet megállapítani arról, mi bizonyítja, hogy 1956. október 23-án a forradalom kitörését provokálták a magyar és szovjet hatalmi, és fegyveres szervek.

Hónapokkal előbb készen volt egy szovjet katonai beavatkozás terve, melyet Gerő Ernő és Rákosi Mátyás már a tüntetések alatt követelt a szovjet vezetőségtől. Ennek nyomán a szovjet csapatok jóval a fegyveres harc kezdete előtt akcióba léptek.

A Rádió ostromát, s a felkelés kezdetét az tette lehetővé, hogy az ostrom előtt a tüntetők nagy számban akadálytalanul fegyverhez jutottak.
A Rádió ostromát megelőzte, hogy a tüntető – ekkor még fegyvertelen – tömegbe belelőttek, s ez számos halálesetet és sebesülést okozott.

Mi lehetett az oka a provokációnak? Erre csak valószínűsíthető okokat lehet jelenleg megjelölni.
A Szovjetuniónak az 1947-es párizsi békeszerződés alapján az osztrák államszerződés megkötése után ki kellett volna vonnia csapatait hazánkból. A maradásra okot kellett találni.

Az 1956. februári Hruscsov-beszéd és az SZKP XX. kongresszusa után – mely részben leleplezte a sztálinizmus bűneit – a „sztálinisták” megrettentek, s bizonyítani akarták, hogy még a korlátozott reformoknak is olyan hatása lehet, mint a magyar ’56. Nem zárható ki, hogy a sztálinista Gerő és Rákosi a provokáció ürügyén akart leszámolni az egyre erősödő, Nagy Imréhez csatlakozó „reformistákkal”.

Az okot biztosan nem tudhatjuk. Az azonban biztos, hogy a provokáció nem érte el célját. A heroikus magyar forradalom és szabadságharc végső fokon teljes győzelmet aratott. A világ legnagyobb hadserege néhány nap múlva megverten távozott a KGB-vel együtt Budapestről. A kommunista diktatúra hatalmi gépezete egy hét alatt összeomlott, a hatalmat az országban spontán alakult munkástanácsok vették át. 15 magyar állami és pártvezető Moszkvába, 39 Munkácsra menekült családostul. (Orosz dokumentum közli neveiket, ezt sem ismerik nálunk.) Ki tudja, hogy még mennyien mentek Csehszlovákiába vagy Romániába? A győztes forradalmat 1956. november 4. után csak egy brutális katonai támadással és évekig tartó megtorlással tudták leverni.

A „pesti srácok”, munkások és egyetemisták végeredményben világraszóló erkölcsi győzelmet arattak a kommunista terror felett. Csak sajnálhatjuk, hogy a „hivatásos” 1956-os magyar történészek ezen adatok jelentős részét s az összefüggéseket eddig nem tárták fel.


A szerző tanszékvezető egyetemi tanár a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán