Magyar Hírlap online

Egy régi beszélgetés margójára

A professzor kutatói módszerének a „termékeny bizonytalanságot” tartotta

Életemben egy ízben találkoztam László Gyulával, 1994 tavaszán, amikor a Magyar Televízió Külpolitikai Főszerkesztőségében dolgoztam, és a Magyarok című magazinunkba szántuk a beszélgetést.

László Gyulát előzetesen nagy idők nagy tanújának képzeltem, és valóban, az is volt. Minden mondata mögött történelmi események, az egykori magyar szellemi élet óriásai s megannyi különös élethelyzet húzódott meg. Emlékszem, amikor befejeztük az interjút, hosszasan beszélgettünk kedvenc írómról, Kodolányi Jánosról. Kíváncsian faggattam, hiszen az egykori szárszói találkozó résztvevői közül – a Püski házaspárt nem számítva – talán ő ismerte legjobban a Julianus barát íróját.

És mennyi mindenről esett még szó azon a délutánon, ott az Alkotmány utcában... Csak úgy röpködtek a nevek, a dátumok, a könyvcímek. László Gyula elmondta, hogy kutatói módszerének mindig is a „termékeny bizonytalanságot” tartotta, és nemigen bízik azokban a néprajzkutatókban és történészekben, akik a szerény feltételezésről lassan átcsúsznak a kinyilatkoztatások mezejére. Amikor a sumer–magyar rokonságról kérdeztem, mosolyogva felmutatott könyvespolcára, és azt mondta, hogy már sok-sok folyóméter kötetet küldtek el neki magukat történésszé képzett, derék uruguayi fogorvosok és kanadai szobafestők, a témakör „szakavatott” kutatói. De László Gyula nem nevette ki őket. Senkit sem nevetett ki, aki a magyarság őstörténetének kutatásába bonyolódott, hiszen ő maga is ennek szentelte az életét.

Nézegetem a megsárgult újságcikkeket, és sorban feltárulnak egy küzdelmes élet állomásai. Milyen keresetlen, egyszerű szavakkal, s mégis micsoda öntudattal fogalmazta meg a székelységhez való viszonyát László Gyula 1992-ben az Unitárius Életben: „Családom, s magam a magyar nemzet legkeletibb törzséből, a székely népből származunk.” Igen, ott ringott a bölcső, az erdélyi Kőhalmon, hogy aztán abból a bölcsőből elinduljon hosszú útjára a múlt század legnagyobb magyar régész-történésze. Tessék csak felütni A honfoglaló magyar nép életét, és azonnal, bárki megérti minden sorát, mert írója magyar nyelven és magyar szívvel írt – magának a magyar népnek. Ahogyan Öveges professzor a fizikát, László professzor a régészetet vitte el az embereknek. S tette mindezt talmi szakmai csillogás, nagyképűség nélkül.

Közhely, de nagyon hiányzik a mai világból László Gyula. Szükség volna tisztességére, tudására, szerénységére. Hogy bárki megláthassa: a nagyság leggyakrabban a tudásban és a munkás életben ölt alakot.