Magyar Hírlap online

Egész életét Istennek és a hazájának szentelte

Háromszötven éve, hatvanadik születésnapján hunyt el Lorántffy Zsuzsanna, I. Rákóczi György erdélyi fejedelem, a „bibliás őrálló” felesége, a református iskolaügy – különösen a sárospataki kollégium – fáradhatatlan patrónája. Kisebbik fiával, Zsigmonddal együtt a magyar puritán mozgalom, ezen belül is különösen Medgyesi Pál udvari lelkész, hitépítő író munkáinak támogatója, továbbá a fogarasi román iskola és a pataki nyomda alapítója. 1650-ben ő hívta meg az európai hírű pedagógust, Comeniust Sárospatakra. A hitviták iránti élénk – egyesek szerint asszonyhoz egyáltalán nem illő – érdeklődését mutatja Mózes és a próféták című műve (Gyulafehérvár, 1641), amelyre névtelen (nagy valószínűséggel jezsuita) szerzők nagyon durva hangnemű gúnyirattal, illetve gúnyverssel válaszoltak, amelyben a példás életű és elmélyült hitéletű asszonyt a szent frigyládát vonó tehénhez hasonlították, alantas és méltatlan módon.

Igazán emlékezetes írásai irodalmi értékű levelei, amelyek a nagyszorgalmú Szilágyi Sándor jóvoltából lettek – a teljes Rákóczi-levelezés részeként – közkinccsé. Ezeknek a leveleknek a leggyakoribb címzettje a hadi dolgokban, közügyekben gyakran távollétre kényszerülő, szeretett férje, I. Rákóczi György volt, akivel a 17. század talán legharmonikusabb házastársi kapcsolatát élte meg, nagyon sok viszontagság, történelmi és családi megpróbáltatások közepette is. 1620. november 1-jéről keltezte alábbi, több évszázad távolából is szívet melengető sorait: „Kegyelmednek, mint szerelmes uramnak ajánlom szolgálatomat. Amióta az Úr Isten ő szent felsége kegyelmedet innét tőlünk felvitte, négy rendbeli levelét vettük, melyekben is kegyelmed jó egészségét megértettem, akinek szívem szerint örültem. Az utolsó levelében írja kegyelmed, hogy semmi újságot nem küldhet, mivel ott most minden szűk volna (mai szóhasználattal: nem történtek említésre méltó dolgok!), de soha kegyelmed énnekem kedvesebb újságot nem küldhet jó egészségénél, mint mikor jó egészségben értem kegyelmedet lenni. Hála az Úr Istennek, mi is itt tűrhető egészségben vagyunk, melyet kegyelmed felől is szívesen kívánok hallani… Kegyelmed énnálam édesem nincs elfelejtve, hanem kegyelmedet szüntelen elmémben viselem. Az újhelyi ispitályban (kórházban, szegényházban) való szegényeket pedig ami illeti, én azokról gondot viseltetek, s gondom is lészen reájok…”

Ez a levélrészlet azért is nagyon jellemző, mert megnyilvánul benne a fejedelemasszony megrendíthetetlen szerelme mellett diakóniai elkötelezettsége is, amikor az újhelyi szegények gondozásáról ír.

Nagyon tanulságos Lorántffy Zsuzsannának udvari papjával, Medgyesi Pállal folytatott levelezése is, amely a róla alkotott képet, a sokat emlegetett „galambszelídséget” segít árnyalni, hitelesebbé tenni. E levelekben ugyanis a rokonszenv, a segítő jóság, Medgyesi teológiai tudásának, egyházújító szándékainak megbecsülése mellett olykor érthető emberi indulatok is megjelennek. Méghozzá nemegyszer némi gúnnyal fűszerezve, például abban a levélben, amelyben a nagyasszony – fia, a szerencsétlen sorsú II. Rákóczi György fejedelem bukása után – keserű szemrehányást tesz Medgyesinek, hogy a Rákócziaktól átpártolt az új fejedelemhez, Barcsayhoz.

Lorántffy Zsuzsannának írói tevékenysége, az iskolák segítése és környezetének gyógyítgatása mellett fontos szerepe volt továbbá – hímző lányaival-asszonyaival együtt – a magyar textilművészet fejlesztésében is, a sárospataki gyűjtemények több munkáját – köztük gyönyörű úrasztali terítőit – nagy becsben őrzik. Emlékének, kultuszának ápolásához a kezdeti indíttatást Bod Péter Magyar Athenas (Nagyszeben, 1766) című irodalmi lexikonának róla szóló, magasztaló hangvételű címszava adta. Alakját a két világháború közötti, egyházi hátterű portrék – például Hegyaljai Kiss Géza 1924-ben megjelent népszerűsítő egyháztörténeti munkája, továbbá Szentmihályiné Szabó Mária két regénye – romantikus fénybe vonták. E sorok írója – tudományos dolgozatai mellett – két versben, a Ceruzasorok Rákóczi György levelén és A bokályos házban című költeményében örökítette meg alakját.

A döntő fordulat 2000-ben következett be, amikor születésének 400. évfordulója alkalmából az ország, sőt a határon túli református magyarság is megemlékezett jótékony életéről.
A jubileumi események sorából kiemelkedik az Erdély és Patak fejedelemasszonya, Lorántffy Zsuzsanna című sárospataki tudományos tanácskozás, R. Várkonyi Ágnes akadémikus és más kiváló tudósok részvételével, majd az ennek anyagából született kétkötetes kiadvány, továbbá a gazdag képanyaggal ellátott Lorántffy-album. Végül meg kell említenünk a sárospataki Rákóczi Múzeum 2003-ban nyílt, húsz esztendőre tervezett, reprezentatív Rákóczi-kiállítását; Lorántffy mindezekben „főszereplőként” jelent meg. Egyéniségéről végül köteteknél többet mond 1659-ben, egy évvel halála előtt írott végakaratának egyetlen mondata: „Sárospatakot hagyom az egész nemes Magyarországnak.”